A románok a latinok utódai?

Nem, a latinok beolvadtak a rómaiak közé, a mai olaszokhoz állnak a legközelebb.

A románok genetikailag a délszlávokhoz állnak legközelebb, a nyelvük alapján pedig lehetett közös múltjuk az albánokkal a szlávok érkezése előtt.

ma 02:17

Nem túl sokat. Az az alapja, hogy a mai Románia területén élő dákok keveredtek a megszálló rómaiakkal az i. sz. 3. századig, és ez lett alapvetően a mai románság őse, nem pedig délről érkeztek pár évszázaddal később.

A mai román nép a Balkánról vándorolt észak felé a 12-13. században, azaz alapvetően balkáni eredetű nép. Tök mindegy, hogy ők maguk erről mit mondanak, ezer dolog bizonyítja ezt, kezdve attól, hogy a nyelvükben rengeteg bizánci eredetű egyházi szó van, ami csak úgy kerülhetett be, hogy a Bizánci Birodalom területén éltek. Ha mindig is ott éltek volna, ahol most, akkor a Bizánci Birodalom területén kívül éltek volna, és ez kizárta volna az egyházi kifejezések átvételét. A másik, hogy bolgár és bizánci források tudósítanak a vonulásukról észak felé, majd amikor megjelennek a Magyar Királyság területén, a magyar források is emlegetni kezdik őket a 13. században. Előtte viszont szó nincs a magyar forrásokban a románokról. És itt most nem Anonymusról beszélek, amit a románok szeretnek emlegetni, hanem a magyar oklevelekről, amelyek a birtokadományozásokról stb. szólnak. A 13. századból vannak olyan oklevelek, amelyek ilyen szempontból emlegetik a román népet, ugyanis a magyar király beengedte őket Erdély területére és királyi földeken telepítette le őket annak fejében, hogy katonailag védik az ország határait. Ebből is látszik, hogy ekkor jelentek meg, nem korábban.

Tehát a Balkánról jöttek. A Balkán a római időkben fele-fele arányban volt latin és görög nyelvű. Délen görög, az Dunától lentebb lévő, északi részei pedig romanizált latin nyelvű volt. Ezek sem római eredetűek, hanem őslakos balkáni népek, amelyek az idők során romanizálódtak, a hosszú évszázadok alatt átvették a latin nyelvet.

Miután ketté vált a birodalom, a balkáni rész a Keletrómai Birodalom fennhatósága alá került, így az itteni népek a bizánci rítusú kereszténységet követték (és ahogy utaltam rá, ennek az egyházi szavait, kifejezéseit örökölték át, ami a Bizánci Birodalom határain kívül nem lett volna lehetséges). A 6. században megindult a szláv népesség beáramlása erre a területre, ami azzal járt, hogy a latin-görög Balkán-félszigeten a szláv nyelv kezdett dominálni, a görög jelentősen visszaszorult az Égei-tenger partvidékére, a latin pedig gyakorlatilag teljesen elvesztette a dominanciáját az északi részeken, igazából a dalmát tengerparton lévő városokra szorult vissza, illetve a szárazföld belsejében lévő romanizált lakosság a mai Albánia környékén lévő hegyekbe szorult vissza, de a félsziget belseje teljesen horvát-szerb-bolgár stb. nyelvű lett.

Albánia környékén az albán nyelv szomszédságában élt tehát tovább a régi latin nyelv a hegyekben. Pásztorkodó életmódot folytattak itt, csakúgy, mint az egyébként bizonytalan eredetű albán nép. Azt sem lehet tagadni (habár a románok szemtelenül tagadják), hogy a román és az albán nyelv rengeteg szót kölcsönzött egymástól, a románban rengeteg albán eredetű kifejezés van, főleg a pásztorkodásra vonatkozóan. Egyébként ez a pásztorkodó, hegyi latin nép nem egy tömbben élt, hanem a Balkán-félsziget egyéb részein is, ahol hegyek voltak, ott pásztorkodtak, a lenti részeken pedig a szlávok éltek letelepedett életmódban. Valamiért a 12. században aztán ezek a latin népelemek megindultak észak felé, összeálltak, és a Magyar Királyság területén elkezdtek megtelepedni (sajnos).

A dáko-román elmélet egy 19. századi nacionalista tündérmese, amely megkölti a román nép dicső múltját, persze minden történettudományi alap nélkül. Már ott megukik a történet, hogy olyan értelemben egységes ókori dák nép, ahogy a románok állítják, nem létezett, maga a Dák Királyság is egy etnikailag heterogén, több népcsoportot összefogó és változó területű államalakulat volt. Maguk a dákok sem egy egységes nép, inkább azt lehet mondani, hogy a térségben rengeteg nyelvileg hasonló törzs élt egymás szomszédságában, kb. úgy kell elképzelni ezt, hogy Gallia területén is kelták éltek, de nem létezett ott egy egységes kelta nép, hanem kelta nyelvet beszélő törzsecskék, népecskék voltak egymás hegyén-hátán, akik egymás között is háborúztak. Néha egy törzs legyőzte a többit, és hébe-hóba létrejöttek nagyobb államalakulatok is, hogy azután ezek felbomoljanak, és mások legyenek helyette. Kb. ez volt a trák-dák (rokon) népek törzseivel is a Duna forrásvidéke vidékén és Erdély térségében. Amire a románok nagyon büszkék, Decebál dák királysága, ez is egy ad hoc állam volt, az egyik dák törzs legyőzte a többit, valamint más trák, illetve helyi kelta törzseket is, de se előtte, se utána nem létezett ez az állam olyan formában, ahogy ők elképzelik. Bár az igaz, hogy a terület meghódítása a rómaiaknak kemény feladat volt, a dákok szívósan védekeztek, de ehhez a mai románoknak semmi közük nincsen, csak önkényesen választották ki szegény ókori népet a maguk ősének (szegények, ha tudnák, hogy milyen egy tetű nép tartja a saját ősének őket!).

A román mese szerint a román hódítás után a helyi dák népelemek közé betelepültek a rómaiak és az egész nép romanizálódótt. Majd ez a romanizált nép élt ott, túlélve Dacia provincia 276-os kiürítését, a népvándorlás viharait, a hunok, majd a különféle germán népek be-majd kitelepülését, az avar hódítást, majd a magyar hódítást... Aha. Csak éppen erről az összes népről, amelyet felsoroltam (hunok, több germán nép, avarok, magyarok) vannak régészeti leletek, amelyek összhangba hozhatók a korszak leírt forrásaival is. Csak éppen a dákoromán népről nincs egy ku** szó sem, és semmilyen régészeti lelet, egy sír, egy csontdarab sincs róluk Aurelianus kiürítési rendelete (276) és a 13. század között, amikor II. András oklevelében megjelenik a vlah nép, amelyet a királyi földeken telepített le Erdélyben, hogy védjék az ország határait.

A dák nép romanizálása már csak azért sem lett volna lehetséges, mert Dacia provincia kb. 160 évig volt római fennhatóság alatt, és ennyi idő alatt egy népet nem lehet romanizálni, de ez sem zavarja a románokat. Ha megnézed, hogy Britannia, Gallia provinciák, vagy Illyria vagy Hispánia meddig voltak római uralom alatt (4-500 évekig), akkor ezeken a területen érthető, hogy a helyi őslakosságok idővel romanizálódtak. Ezeket a provinciákat megszállták a rómaiak, coloniákat hoztak ezeken létre, több száz évig a nyelvükkel, kultúrájukkal, építészetükkel stb. egymás mellett éltek a helyi népekkel, amelyek integrálódtak ebbe, majd átvették azt.

De Daciában valójában nem ez történt, ott csak a nemesfémet bányázta ki a római uralom, és gyakorlatilag a bányák Duna felé menő útvonalainak mentén állítottak fel katonai táborokat. Néhány várost létrehoztak, de ezek is alapvetően bányavárosok voltak, tehát olyan értelemben vett római colonizációról sem beszélhetünk, mint Galliában, vagy az Illyricumban, vagy akár Pannoniában.

Az is kérdéses, hogy a helyi népességgel mi történt a római uralom után. Mivel a terület állandóan a germán és a keleti nomád népek támadásának volt kitéve, azaz harcok folytak itt, a rómaiak pedig alapvetően a nemesfémbányákat védték, valószínű, hogy a helyi lakosság vagy elmenekült, vagy már eleve a római hódítás során vitték el a többségét rabszolgának és/vagy többségüket kiirtották. Az biztos, hogy a bányákban dák és trák, valamint kelta munkások dolgoztak, de nyomok vannak arra, hogy ezeket a birodalom belsejéből hozták a rómaiak dolgoztatni, tehát nem feltétlenül az őslakos erdélyi dákokat dolgoztatták. Amkor pedig Aurelianus úgy ítélte meg, hogy a provincia katonailag fenntarthatatlan, a rómaiak teljesen a sorsára hagyták Daciát, amit elözönlöttek a germán törzsek.

Ezek után döntse el ki-ki, hogy mennyire biztos talajon állnak a román mesék elméletei, hogy ők ott őslakosok... De az biztos, hogy amikor Gyulafehérváron jártam az Erdélyi Fejedelemség székhelyén a 17. századi hadviselésnek megfelelően kiépített erődítményben, amely a románok szerint a dákok ősi városa és tele volt római katonák makettjével, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, de igazából nagyon szomorú ez az egész.

"(szegények, ha tudnák, hogy milyen egy tetű nép tartja a saját ősének őket!)."

Kár volt ezért a megjegyzésért. Ettől a ponttól kezdve hogy bízzon benne a laikus (a leírtak ellenőrzéséhez szükséges készségekkel, vagy idővel-energiával nem rendelkező) olvasó, hogy a lehetőségekhez képest tényszerű, objektív ismereteket és következtetéseket olvas, nem pedig csak egy jól szerkesztett "ellen-tündérmesét"?

Igazad van. Ez nekem is eszembe jutott, amikor visszaolvastam a kommentemet.

Sajnos engem nagyon bánt az, ami ezzel az országgal történt száz éve. Vagy inkább az bánt, hogy elmegyek egy erdélyi városba, gyönyörűek az épületek, és tudom, hogy ez a magyar éra alatt épült. Akár egy kastély, akár egy városháza, akár egy vár, akár egy egyetem épülete, akár egy teljes belváros. És most román zászlók lengenek rajtuk, és a románok úgy hirdetik ország-világnak, mintha ez a románság kulturális kincse lenne, és mellé még degradálják is a magyarokat és fennen hirdetik az arrogáns, kivagyi és hamis történelmüket, még a múltban visszamenőlegesen is marginalizálnak minket. Pl. az ő véleményük a szép épületekről az, hogy a Magyar Királyság megszűnt 1526-ban, itt a Habsburgok és a törökök háborúztak, és gyakorlatilag minden építészeti vagy egyéb kulturális alkotás a Habsburgok műve...

Ledöntik a magyar emlékeket, elhordják a szobrokat. Régi magyar egyetemek épületeiben román egyetemek működnek, régi magyar terek, épületek előtt román "hősök" szobrai állnak és fennen hirdetik, hogy ez az övék és az övék is volt.

Gyulafehérvár várában, amely az Erdélyi Fejedelemség székhelye volt, felállították Mihail Vitezaul szobrát, mint a román állam hősét, aki néhány hónapra megszerezte az Erdélyi Fejedelemséget. Annyira hamis ez, annyira bicskanyitogató, hogy elmegy oda egy külföldi, és ezt látja, mintha ez mindig az övék lett volna, látja ott a szobrot, mintha valami köze lenne Mihail Vitezaulnak ehhez az egészhez... A valóság az, hogy az a magyar erdélyi fejedelmek székvárosa volt, Mihail Vitezaul csak egy epizódszereplő volt, akinek néhány hónapig szerencséje volt. És ez az egy, valójában jelentéktelen, és Erdély története szempontjából egy jellegtelen epizódja van ott megörökítve és hirdetve, mintha mindig román város lett volna. Ez az az indulat, ami kijön belőlem ilyenkor.

Személy szerint gyűlölöm ezt, és nem tudom nem ezt érezni, nem tudom az indulataimat visszafogni, annyira igazságtalan, annyira elfogadhatatlan ez számomra.

Mindegy, akit mélyebben érdekel a dákoromán téma, annak ajánlom Vékony Gábor: Dákok, rómaiak, románok című könyvét, tételesen cáfolja a dákoromán elméletet, és teljesen objektív a hangneme (: Bár régi könyv, és vannak frissebb eredményei is a történettudománynak, de a témában frissebb könyvet nem tudok.

A dákó-román kontinuitásra nincs bizonyíték.

Nincs egy olyan nép a történelemben, amelyik közel ezer évig nem hagy semmilyen nyomot.

egyébként a román, mint újlatin nyelv egyébként élesen elüt a többitől

az olasztól, franciától, spanyoltól