A magyar történelem oktatás csak itthon állja meg a helyét?

Én nem nagyon látom, hogy a nyugaton lemondtak volna.

Se Ursula a 35milliárdos Pfizer botrány miatt, de még a korábbi német hadügyminiszteri posztján történő korrupció miatt, amit egyébként ő is elismert és bocsánatot kért miatta.

De Manfred Weber sem az 1 millió eurós benzinfelhasználási botránya után...

Itthon sem állja meg a helyét a magyar történelemoktatás. A legfőbb gond az objektivitás hiánya.

Az általános iskolás történelemoktatásban durva mesésítések, torzítások fordulnak elő. Ezt pedig nem lehet annak a számlájára írni, hogy nyilván nem lehet minden egyes eseményről oldalakat lenyomni többféle teória bemutatásával egy tizenkét éves gyerek torkán.

Egyes "nagy embereket" pofátlanul idealizálnak. Nagy Sándor, Iulius Caesar és Napóleon kvázi szuperhősként van beállítva, a hibáikról egy szó sem esik. Nem egy tényszerű, pártatlan képet festenek le, miszerint megkerülhetetlen hatással bírt uralkodóként korára, ezzel, ezzel és emezzel a hadjáratával bővítette a birodalmat, csodálatos sikereket ért el, és terjesztette a kultúrát DE pl. forrófejű, hirtelen természete, manipulatív anyja, és a fejébe szálló nagyság miatt komoly veszteségeket is okozott így, így és emígy, valamint hűséges követőit is kivégezte végül.

Mesebeli jókat és mesebeli szörnyetegeket faragnak a különféle történelmi figurákból, ami nem segíti se a gyerekek absztrakt gondolkozásának a kifejlesztését, se azt, hogy tanuljanak az esetekből. A valóság helyett egy... mítoszt adnak.

A magyar történelemnél ez még hangsúlyosabb, mert mindenféle nemzeti érzelemnek és politikai vagy egyéb ideológiának alárendelve, - korabelinek és mainak vegyesen - egy erősen szubjektív szemszöget tanítanak az ezernyi szubjektív szemszög közül. A talajt nem találja egyik se. Minden nemzeti uralkodó egyöntetűen pozitív figura, ha pedig nem is az, akkor is mások tehetnek róla, azok a szemét külföldi népek, akik meg akarnak minket semmisíteni. És nyilván, ha egy agresszor ránk támadt, akkor az-az itteni emberek szemszögéből gonosz és rossz dolog. De arról nem esik szó, hogy a török uralom vagy a tatárjárás a törökök és a tatárok szemszögéből hogyan festett, és hogy az aktuális uralkodó, kultúra az ő szemszögükből milyen volt. Mint ahogy arról sincs szó, hogy amikor mi hódítottunk meg más népeket, akkor az a mi leigázottjainknak milyen volt, nekik milyen veszteségeket okozott ez akár kulturálisan, akár politikailag, akár az alapvető életszínvonalban. Csak a bugyuta fekete-fehér nézőpont: Ha mi hadakozunk, mi gyilkolászunk, mi kényszerítünk másokra idegen dolgokat az nagyszerű, akkor hatalmasok és erősek vagyunk, de ha egy másik hatalmas és erős tesz hasonlóan nagyszerű dolgokat velünk, akkor az szimpla gonoszság.

Pedig ezek a szituációk megint csak nagyon jót tehetnének a kritikus gondolkozásnak, annak a megértetésének, hogy a felnőtt világ mennyire komplex és összetett. Ne kisgyerekeket termeljünk már, ki, akinek Apa a tökéletes, tévedhetetlen ISTEN meg az kamaszokat, akiknek Apa az igazságtalan és gonosz ÖRDÖG, hanem realista felnőtteket, akik látják Apa érdemeit és látják Apa hibáit, és ennek fényében szeretik őt vagy idegenkednek tőle.

Aztán erre még a tanárok szubjektív lencséje is rátesz egy lapáttal. Nekem az első történelem tanárom turbóvallásos volt, és csillogó szemmel, lelkesen áradozott, hogy a pogányokat hogyan égették meg, csonkították meg vagy vágatták négy felé a kereszténység behozatalával, és hogy ez milyen nagyszerű dolog. Aki nem katolikus, az pogány, a pogányoknak meg meg kell halniuk. (Felnőtt fejjel visszanézve ez para és nevetséges is egyben. És nem a vallásos embereket akarom ezzel bántani, mert a biológia tanárom is az volt, mégis objektív, tudományos nézőpontot közvetített.) A mondákat, regéket is tényként adta elő; a honfoglalás az Isten által küldött csodaszarvassal történt. Mózes szétválasztotta a tengert, Jézus feltámadt, boszorkányok léteztek és jogosan égették meg őket. A következő tanár nem győzte eloszlatni az ókorral és középkorral kapcsolatos tévedéseket, de ő meg Napóleonba volt szerelmes. Egy barátom iskolájában meg a Harmadik Birodalomért dobogott a tanár szíve, és a 20. századot érintő órák csak abból álltak, hogy a fasizmus jó, mert akkor rend van és fegyelem, a tankönyv írója meg hazudik, ha mást mond.

A középiskolai könyvemben dátumok is rosszul szerepeltek, az őskorról meg durván elavult képet festettek le. Például leírták, hogy az ember a majmokból fejlődött ki. Az állatból emberré válást egy terjengős, nyálas küldetésként tálalta kb, de azt nem tudta egy mondatban odacsapni, hogy az emberek és a mai majmok ősei közös fejlődési ágon haladtak, ami egy adott ponton szétvált, és az egyik ágon a mai emberre egyre hasonlítóbb előemberek fejlődtek, a másikon pedig a mai majmokra egyre hasonlítóbb majmok. Pár éve olvastam egy lengyel fizikus könyvét a tudomány fejlődéséről, ő öt oldalban korrektebben összefoglalta az ősember fejlődését, mint a kilencedikes történelemkönyvem egy fejezetben.

A vakfoltok és a többféle alternatíva témájában pedig engem rettentően zavar, hogy ezeket a vakfoltokat kényszeresen be kell tömni, és hogy ha van négy folyamatos nemzetközi vita tárgyát képző változat, akkor önkényesen ki kell választani egyet.

Ahol hézag van, ott miért nem lehet bevallani, hogy ezt és ezt nem tudjuk, mert még folynak a feltárások, vagy mert nem készültek / elvesztek fontos írásos emlékek? Ahol van több elmélet, ott miért nem lehet két mondatban összefoglalni az elmélet lényegét, és hozzátenni, hogy még nem tudjuk biztosan, melyik az igaz ezek közül? Azt sugallni, hogy mindent tudunk, minden egyértelmű és világos a világban, mindig létezik egy abszolút igazság, az megint csak a valóság torzítása.

A másik hatalmas probléma pedig, hogy magolásra építkeznek a megértésre törekvés helyett. Pedig ennyi csata, ennyi politikai harc bőven fejleszthetné az analitikus gondolkozást. Évszámokon rugóznak ahelyett, hogy arra törekednének, hogy megértsék a diákok az egyes események lényegét, körülményeit, és hogy milyen kölcsönhatásban álltak ezek egyéb eseményekkel.

Ahogy telik az idő, az évszámok kihullanak, aztán ha valaki nem ez irányba akar szakosodni, akkor úgy lép ki az életbe, hogy Valamikor volt az a... Valaki, aki csinálta ezt az izét. De, hogy miért, és hogy ezt miért lenne fontos X év után is tudni? Azt nem tudja.

A többi ország történelemoktatására ugyan nem látok rá, de az minden esetben rossz, ha a történelemből érzelmi kérdést csinálnak. Az adott korszakot feldolgozó művészetbe belefér a szerző romantikus ideáinak való alárendelődés, de a történelembe magába nem. Ennek az oktatási felfogásnak a következményeként nem lehet később értelmes beszélgetéseket se folytatni a témában. Ebben az oldalon is mindenki csak sorosozik, orbánozik, románozik, zsidózik meg kommunistázik. Mintha róluk és az ő ideológiai meggyőződésükről szólna az egész, nem pedig száraz tényekről.