Melyik civilizáció emlékei a Szaúd-Arábia északi részén fellelt kb. 8000 éves teveábrázolások, domborművek és szobrok?
„A faragványokat „minden bizonnyal nagy nehézségek árán hozták létre”, a művek a föld felett magasodnak, ami azt jelenti, hogy faragóknak valamilyen állványzatot kellett építeniük a létrehozásukhoz, „a véséshez a régészeti kutatás szerint kőeszközöket használtak”, bár a szobrok erősen erodálódtak, jól kivehető hogy az évezredek során újból megfaragták őket, ez arra utal, hogy a lelőhely még több évezreddel később is fontos maradt a helyi népek számára.”
Ez az állványzatos ötlet jelzi a dolig komolyságát. 8000 évvel ezelőtt teljesen más földrajzi viszonyok is uralkodhattak azon a helyen, azaz ami most magasan fent van, amellett állhatott pl. egy föld-vagy homokhalom is, ahonnan kényelmesen elérhették azt a falat.
8000 év alatt a természet simán átalakított ennél komolyabb képződményeket is. Csak egy távolabbi példa a Tritónisz-tó és folyam, ami több görög forrásban is szerepel. Anno hajózható útvonalat jelentett egész Észak-Afrikán keresztül, ma pedig jórészt sivatag.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!