A zsidó nép a negyven éves vándorlása során az Arab-félszigeten, a Vörös-tenger mentén eljutott volna egészen a mai Jemenig?
Az Arab-félszigeten elég sok régészeti lelet található „történelem előtti időkből”, struktúrák, temetkezési helyek, nagy kiterjedésű ábrák, épített halmok, halomsírok, sziklaszerkezetek, amelyekről nem találok információt, ezek feltárása valamiért kimarad. (Azért az infók mennyisége nem nulla, pl. alsahra.org/english/) Alább néhány példa az arrafelé fellelhető leletekre.
Kb. 18.000 halomsírból álló „hálózat”, azaz a halomsírok az oázisokat összekötő utak mentén találhatók a mai Szaúd-Arábia északnyugati részén.
Kör alakú jelekből, vonalakból álló rendszer, kerék-motívum, „sejtosztódás-motívum”, Szaúd-Arábián át Jemenig.
Kb. 8000 éves teveábrázolások, domborművek és szobrok, Szaúd-Arábia északi részén nagy méretű- köztük életnagyságú állatábrázolások. „A faragványokat „minden bizonnyal nagy nehézségek árán hozták létre”, a művek a föld felett magasodnak, ami azt jelenti, hogy faragóknak valamilyen állványzatot kellett építeniük a létrehozásukhoz, „a véséshez a régészeti kutatás szerint kőeszközöket használtak”, bár a szobrok erősen erodálódtak, jól kivehető hogy az évezredek során újból megfaragták őket, ez arra utal, hogy a lelőhely még több évezreddel később is fontos maradt a helyi népek számára.”
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!