Miért utál mindenki dolgozni, és mégis ez az állapot áll fenn már nagyon hosszú ideje?

"Az ember valóban belekényszeríti magát egy biológia és természetellenes állapotba ami miatt kínlódik és végérvényben nem boldog?"

Ez kicsit úgy hangzik nekem (de javíts ki ha nem így értetted) mintha a természetes alapállapotot úgy fognád fel, hogy abban az állapotban minden faj élvezi az életét, és nem nyűgnek éli meg a létezést.

Holott sejthető, hogy azon élőlények amelyek képesek érezni, azok a vadonban elég gyakran nyűgként élhetik meg a teljes mértékig természetes életüket is.

Tulajdonképpen ilyen értelemben az állatok is "dolgoznak", hisz meg kell dolgozniuk az önmaguk és utódaik fenntartása érdekében minden gramm táplálékért, vagy éppen minden négyzetcenti élöhelyért.

A munka ilyen értelemben egyidős az élet jelenlétével a Földön.

Még egy egysejtű alga is végez munkát, hisz energiaigényes folyamatokat végez amiket fedeznie kell valahogyan.

Vagy nagyobb és jobban átélhető példával élve, egy őz is végez munkát, hisz energiába kerül számára fel-le mászkálni a hegyoldalakon táplálékért, télen a hó alól kikaparni a fűcsomókat, vagy épp ragadozó elől menekülni.

Ez mind munka.

És valószínűleg nem élvezi minden percét.

"Vagy az áll fenn, hogy az túlműködő jutalmazó rendszerű kisebbség veszi folyton rá őket arra, hogy dolgozzanak aminek a hasznát végül nem ők, hanem a jutalmazó rendszer túltengésűek aratják le?"

Ez is némileg igaz, ha ezt a tézist szeretnéd megérvelni akkor könnyen fogsz példákat találni erre az emberiség írott történelmének bármely szakaszából.

De ne felejtsük el, valamiért az ember mindig közösségekben, ráadásul hierarchizált közösségekben élt.

Sehol a világon nem találtak a felfedezők olyan emberi populációt, hogy mindenfajta társas kötelék nélkül csak úgy egymagukban éldegéltek volna emberek egy területen, és mondjuk évente egyszer egy párzásra összetalálkoztak volna, majd az aktus után továbbiakban is teljesen egyedül éldegéltek tovább.

Halaknál van ilyen, kétéltűeknél van ilyen, hüllőknél van ilyen, madaraknál is, de ott már jelentős számban vannak társas fajok, és az emlősöknél már kifejezetten gyakori a társas életmód. Az emberszabásúak tudtommal mind kisebb-nagyobb csoportokban élnek, és nagyon elterjedt a hierarchia.

Ez pedig ugye munka-szerepmegosztással jár, és igen, nekik is vannak utálatos vezetőik néha.

"mindenki"...

Mindenkiről van infód, kérdező?

Bölcsész vagy...de igen durván általánosítasz.

Egyéni véleményem, meglátásaim.

Aki felelősségteljesen, következetesen gondolkodik, annak nem “nyűg” a munka, az nem utál dolgozni, mert megértette, hogy a munka célt, értelmet, lehetőséget is ad az ember életének.

Természetesen sok ember (elemző, gondolkodó) folyamatosan optimalizál, vagyis keresi az ár/érték arányban, számára legkedvezőbb munkakört.

Ahogy az állatok stb. is ezt teszik a természetben. Folyamatosan optimalizálnak.

Azt is tapasztalom, hogy aki nem képes ellensúlyozni a munka (hiába szereti) világát egyéb más célokkal (hobbi, társadalmi szerepvállalás, önképzés stb.) az a rutin miatt belefásul az életbe.

Tehát nem a munkával van a probléma, hanem egyes ember értékrendszerével. Ezért utálnak sokan dolgozni.

„Azt is tapasztalom, hogy aki nem képes ellensúlyozni a munka (hiába szereti) világát egyéb más célokkal (hobbi, társadalmi szerepvállalás, önképzés stb.) az a rutin miatt belefásul az életbe.“

Pontosan ezért gyűlölöm a munkát. A napi kötelező után (jelentős vonatos ingázással együtt) olyan fáradt vagyok és eleve olyan kevés időm marad, hogy jo ha pár órát tudok valami értelmes, tartalmas dolgot csinálni. Múltkor munka után elmentünk haverokkal éjszakai piknikre, közben tartalmas filozofálgatást folytattunk. Mi volt az ára? Másnap hulla voltam. Az alvásom kontójára tudtam csak jol érezni magam.

Érdekes módon amint szabadságon vagy táppénzen vagyok, plakátokat tervezek, rajzolok, cikkeket írok. Valós értéket képviselő dolgokra van időm. Tudok alkotni valamit. Sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Ha lenne feltétel nélküli alapjövedelem, elmennék mellette valami maximum 4 órás melóba kiegészítésnek és sokkal szabadabb, boldogabb életem lehetne.

Nyolcadikos koromban már volt a pincében kémia laborom, és egy ismerőssel béreltünk egy 14 emeletes tetején egy kutricát fotó-labornak, sötétkamrának. Egy komplett iskola összes ablakát lemostuk minden nyári szünetben, hogy a bérleti díjat, meg az áramot fizetni tudjuk. Mert a kémia és a fotózás érdekelt. Ez a két dolog volt a hobbim. Már nyolcadikos koromban tudtam, hogy vagy vegyész leszek és a fotózás marad hobbinak, vagy fotográfus leszek, és a kémia marad hobbinak.

Szóval én hálás vagyok a szüleimnek, akik úgy tereltek, hogy a pénzkereső tevékenységem majd valamilyen hobbim legyen. Pedig nagyon csórók voltunk. Volt, hogy egy kicsi sertésmájkrém konzervet hárman vacsoráztunk. Mondhatnám azt, hogy nem is értem, hogy miért nem a hobbijából él meg valaki, vagy olyan munkából, amit szívesen csinál, de azóta 60 éves is elmúltam, és már sokmindent láttam és tapasztaltam...