Csicskája-e az egyén a társadalomnak?

Miért ne létezne? Visszafele szabadon fejlődhetsz, ha a civilizált társadalom tagja szeretnél lenni, akkor bizonyos szabályokat be kell tartani. Ez sosem volt másként egyébként, csak a szabályok voltak mások. A döntéseidet ugyan úgy te választod.

Filozófiai értelemben pedig….a fene tudja.

Egyesek igen, mások nem. És erről gyakran a társdalom se tud.

Egyébként a létezés bizonyítva van, ha valaki egy esetet mutat. Nos, nekem van szabad akaratom. Azt nem mondom, hogy nem szerettek volna sokan gátolni, de nem sikerült nekik. Úgy semmiképp. ahogy szerették volna.

Rengeteg ilyen kérdés volt már, amiben a kérdezők rendszeresen keverik a szabadságot a szabályok nélküli totális luxussal. Aztán előbb-utóbb elmegy a téma valamilyen proletár-propaganda irányba.

A szabadság nem feltétlenül azt jelenti, hogy azt csinálhatok, amit akarok. Szóval először a szabadság fogalmát kell rendbe tenni. Mondjuk első lépésként:

[link]

Létezik “szabad akarat”, hiszen ezt a fogalmat elég gyakran halljuk is, és még tudni is véljük, mit jelent. De ha az utcán megkérdezel 100 embert akár száz különböző választ is hallhatsz tőlük, ha alaposabban belemész a részletekbe.

Én pl. szabad akaratomból döntöttem úgy, hogy ide írok, nem utasított erre senki. De sokan nem így értik a szbad akarat fogalmát, hanem úgy, hogy az ember “akarata” kívül áll-e a természet oksági rendszerén, vagy abba pontosan ugyanúgy beépül-e, mint ahogy egy értelemmel, önreflexióval nem rendelkező kavics gördül lefelé a hegyi patakban. Ennek eldöntése világnézeti alapon történik. Én pl. nem hiszek az anyagtól független lélek létezésében, így számomra a “szabad akarat” , mint filozófiai probléma nem is létezik. Mi emberek lelkünkkel, tudatunkkal együtt ugyanúgy az Univerzum részei vagyunk részei vagyunk, mint egy csillag, csak mi bonyolultabbak vagyunk, olyan bonyolultak, hogy azt is el tudjuk gondolni, talán nem is vagyunk természeti képződmények, hanem valahogy mi mások, “többek” vagyunk, mint holmi ideiglenesen létező természeti jelenség. Főleg azért csábító ez a gondolat, mert azt ígéri, hogy nem is kell talán meghalni nekük, lécci, lécci, lécciii!