Ha van különbség nemlétező és nemlétező között, akkor a nemlétezésnek hierarchiája is van?
Tudvalevő, hogy teljesen másképp nemlétezik a sör, amit tegnap megittam, mint a fúziós erőmű, ami majd csak talán lesz, vagy épp a hunnyadó pöcörke, amit viszont most találtam ki.
Sőt: a pöcörke nemlétezése is többrétegű, mert tegnap még jobban nemlétezett, hisz még nem jutott eszembe, hogy kitaláljam.
Ha holnaputánra elfelejtem a tegnapi sörömet, annak a nemlétezése nyilván megnövekszik, és a pöcörkéé meg pláne.
Nagyon komoly tudományterületnek ígérkezik ez, hiszen fel kell tárni a nemlétezés rétegeit azokra az esetekre, amikor eleve nemlétező entitások találnak ki vagy felejtenek el létezhető vagy épp lehetetlen dolgokat, pl. ha Harry Potter elfelejti, hogy kicsi korában kitalálta a pöcörkét.
Szükséges a többféle nemlét-idő vizsgálata is, mert például teljesen más nemlétezést feltételez, ha Odüsszeusz találja ki a pöcörkét, és aztán elfelejti, mint ha egy jövőbeli kitalált entitás még nem találandott ki vagy felejtettendett el valamit.
(Látható, hogy a toldalékolással is bajban leszünk.)
Szerintem sürgősen indokolt a Nemzeti Nemléti Intézet (NNI) felállítása ezeknek a kérdéseknek és a szükséges reformoknak a tisztázására. Elnöknek javaslom U. Xorter kollégát, én szívesen leszek pénztáros, hogy a költségvetés nemléti rétegzettségét és átalakulását tanulmányozzam szerény svájci birtokomon.
Jól mondja előző, a “nemlétezés” sok féle módon elképzelhető, tulajdonképpen egy folyamatosan súlyosbodó “nemlétezés spektrum” áll elő itten.
De fordíthatunk is a dolgon!
A létezésnek is vannak “fokozatai”. A dolgok “ontológiai státusza” nem egyforma. Nem tudom ki találta ki ezt a fogalmat, (lehet, hogy én) de tök jó. Egy hidrogénatom ontológiai helyzete az én világnézetem szerint más, mint egy kentaúré, vagy a hétfejű sárkányé. Persze akik szerint a metafizika komoly dolog, azok az efféle gondolkodást lesajnálólag megmosolyogják, de nem baj.
#8 Stanislav Lem egyik novellájában Trurl mérnök egy zseniális géppel megnöveli a sárkányok valószínűségét, és ezzel áthozza őket a nemlétezésből a létezésbe. Ám a helyzet az, hogy a sárkányok csak egyfejűek lehetnek, mert annyira ostoba és önző lények, hogy ha több fejük van, a fejek azonnal összevesznek, és nem hajlandóak még enni sem, nehogy a másiknak jó legyen, így a többfejű sárkány éhen hal.
Van is egy olyan puska a novellában, ami egy második, virtuális fejet lő a sárkányra, és ettől azonnal beindul a veszekedés, így sárkány lebénul.
A valószínűségi drakológia komoly tudomány! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!