A kínaiak miért nem térnek át a latin, cirill, görög, stb betűs ABC-re ahelyett, hogy több ezer írásjelet kelljen megtanulniuk életük során?

Mert a praktikumon túl van hagyománytisztelet is a világon. A magyar nyelvet is le lehetne egyszerűsíteni, mégsem tesszük.

Illetve valószínűleg a nyelv logikája, kifejezőkészsége szorosan összefonódik az írasjelekkel, ergo sehogy sem lehetne azt egy az egyben átültetni azt európai írásra, legalábbis veszteségek nélkül nem.

Illetve ha át is állnának, és pár generáció múlva senki sem tudná értelmezni a régi írást (vagy csak igen kevesen), akkor tkp. több évezred irodalma menne kukába, mert nem értené senki.

Az ilyen nyelvekben 1 írásjel nem csak egy hangot vagy betűt tárol. Hanem gyakran önmagukban jelentek egy tárgyat irányt, színt stb. Vagy olyan nehezen leírható dolgokat mint érzelmeket is egy karakterrel írhatnak le.

Ha így belegondoz ezeket nem lehet latin abc karakterekkel leírni. Hanem külön szavakat kéne rájuk alkotni. Ami kézre eső lenne hogy a karakter kiejtését fonetikusan leírni arab betűkkel. De mivel az írásjelek kiejtéséhez általában nincs hasonló kiejtésű arab betű így többet kéne belőlük használni ami lelassítja az írást. Abba meg még bele se gondoltunk hogy kínában rengeteg különféle nyelv változat van használatban, amiknek az írásjeleik megegyeznek de a kiejtésük vagy esetekben a jelentésük eltér.

Nem véletlen nem álltak át még, nem is fognak. Teljesen újra kéne formázni a nyelvüket. Aztán az átállás is sok generációt venne igénybe.

Át lehet írni és van is ilyen átírás, amit pinjin átírásnak neveznek (van más fajta is) és bár történelemből nem téma, de pont átírásokat használ a világ többi része a kínai szavakhoz, mind a történelem, mind a média hírei (stb) szövegezéseiben. Néhány gyors példa ahogy például mi írjuk és ahogy kínaiul van (remélem megjeleníti a gyakori):

Peking - 北京

Sárga-folyó - 黃河

Csin Si Huang-ti - 秦始皇帝

Ming-dinasztia - 明朝

Gondolom elég ennyi is belőle, de ezek mindegyike átírás, csak nem jut eszünkbe amikor olvassuk és nagyon meg is szoktuk, és bizony át is lehet írni a kínait latin betűsre. A hagyományos kínai írással leírt régi és akár újkori szövegek szintén átírhatóak lennének és ettől még nem kellene elvesznie azoknak.

Amúgy a téma tartozéka a kínain kívül a többi nem latin betűs írás is, vagyis akkor miért nem szüntetik meg a görög betűket, az orosz betűket, a thai írást, a vietnamit, és itt egy térkép ahol a szürke területek a latin betűs írást használó országok:

[link]

Valószínűleg a hagyomány és megszokás szerintem is.

---

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

Nem egy kínai nyelv létezik, hanem sok.

A logografikus írás előnye, hogy valamelyest nyelvfüggetlen tud lenni, ezért közös tud lenni az összes kínai nyelvre.

Mintha itt Európában a középkori egyház kialakított volna az évszázadok során legalább az újlatin nyelvekre egy képírást, ahol az egyes képjelek fogalmakat jelentenének. És ezt használnák olasz, spanyol, francia, és esetleg még angol nyelvterületen egyaránt. felolvasva mindenütt az adott beszélt nyelven olvasnák fel, de leírva úgyanúgy nézne ki.

Volt olyan, hogy egy kórháházból hazatérű néni rossz vidéken szállt le a vonatból. Mivel írástudatlan is volt, és a vidék, ahol leszállt, ott pont olyan kínai nyelvet beszéltek, ami érthetetlen volt az ővidékének kinai nyelvével, ezért még kommunikálni sem igen volt képes. Eltévedt, és csak nagy ügyel-bajjal lett meg.

Sajnos Kínában is terjed a modern értelemben vett egységesítő modern, nacionalista, nemzetállami szemlélet. Elkezdik a mandarin nyelvjárást előtérbe helyezni. Logikailag, ha ez sikerülne, akkor akár fel is adhatnák a képírást.

De azért szerintem ez alapvetően az Idiocracy iránya, ilyen modernkedő csöcsség, ez vonatkozik általában a nemzetállamokra is és a nyelvi szabványokra, államnyelvekre, nezetiségekkel szembeni asszimilációkra, a XIX-XX. századi franciás egységes nyelvű nemzettel együtt, amibe bele lehet érteni az osztrák Magyar Monarchia magyarosítási hullámát a mi felünkön, illetve a trianoni győztesek ennek teljes tükörképeként folytatott egynemzetiségű politikáját is. Már ezek is modernkedős elfajzások voltak.

A normális dolog az, amikor szinte falvanként mások a nyelvjárások, pár faluval arrébb a nyelv már egy kölcsönösen érthetetlen új nyelvbe megy át, és még családon belül is több nyelv van jelen. Amit még megfejelenek azzal, hogy szertartási vagy tabu célokra még pluszban magánszorgalomból is kialakítanak egy-két még újabb nyelvet mindezen felül. Bizony a ma megmaradt egy-két vadász-gyűjtegető társadalomban még ez van. Amit az emberré válás során az őskorban belénk ivódott, az pont a soknyelvűség. az ember lényegében soknyelvű majom, a párhuzamosságok éltetik, annak hiányában elfajul. Törzsi társadalmakban egy sima átlagos bennszülött vadász is lehet simán akár 5-nyelvű módon is poliglott. A vadnépek kultúrájába belefér, hogy különböző szokásű, akár nyelvű vidékek is valamelyest kooperációba lépnek egymással, általában valami tágabb szimbolika révén.

Az őskorban ugyanez volt, csak még több nyelvvel, pluszban tízezezer évvel ezelőttnél régebbről még néhol velünk éltek a Homo erectus egyes maradványfajai is. Az ember egy tarka mozaikrongyból szövődött.

Ezt a hagyományt, ősi evolúciós örökséget vitte volna tovább a kínai képírás egy magasabb szinten. Sajnos a mai Kínában is jelen van a rossz értelemben vett modern szabványososdás, ilyen modern csöcsségek, mint nálunk a nagy XIX századi nagy nemzetállami hűhő környékén. Ott kínában is most megvan ez a,, legyen túlnyomórészt mandarin és írjuk egységesen betűírással'' irányzat. De ez ilyen modernkedő csöcsség. A modern nacionalizmus pont azt a fajta finom folyamatos összeillesztő-egyeztető munkát spórolja meg, ami az ősi őskori társadalmak szinte definiáló jellegzetessége volt. Egy képírás értéke nagyobb szellemi tevékenység, mint egy puszta fonetikus lejegyzésé, épp azért, mert fölötte tud állni az egyes beszélt nyelveknek, amik használják.

Az egész ujgurok elleni népirtó politika a modern Kína szégyene. Mindenfajta népnek, beleértve még az egész kis tunguz, részben még ősi hagyománokat őrző törzsi népnek helyének kéne lennie Kínában természetes módon, asszimiláció nélkül is. Épp arról szól a lényeg, hogy e sok nyelv és vallás természetes módon szövödjék össze. Sajnos mostanában ott is ez a csöcs modern imperialista politika van. Érdekes módon pont az Európa Unió meg, ha jól alakulnak a dolgok, talán képes lesz az emberiség legősibb, legnemesebb hagyományait magasabb szintem megvalósítani: egységbe foglalni a helyi, lokális dolgokat szervesen valami magasabb rendű formában, anélkül, hogy a helyi kicsiny dolgok eltűnnének.

Picit ahhoz hasonlítanám, (bár az analógia egy lényeges ponton hibás), hogy a XIX. szzadi magyar nemzeti mozgalom mellett sajna kizorult a latin, később a nagyjából viszonylagos magyar előnyt biztosító kegyezeés után meg kifejezetten erős magyarosító politika is ment. Ennek végső következmánye aztán trianon, majd a II világháború.

A latin révén még talán lehetett volna valamiféle kompromisszumot kötni az elégedetlenkedő nemzetiségekkel, legalább a szlovákokkal. nagyvonalúbb nemzetiségi politika esetén talán a románokkal is. Megúszhattuk volna annak tragédiáját, hogy 1848 idején a nemzetiségek nem állnak eléggé mellénk. Hogy megúszhattuk volna-e 1848 leverését, azt nem tudom, de legalábbis elhúzhattuk volna a harcokat addig, hogy az udvar közkegyelmet legyen kénytelen hirdetni, illetve kiegyezés előnyösebb legyen, mondjuk ne kelljen a hadsereg feletti végső hatalomról lemondani.

Ha meg az 1867 utáni magyaroosítási hullámban önmérsékletet tanusítottunk volna, és a menzetiségekkel megmarad a szerves kapcsolatunk, elkerülhettük volna az első világháborút, abból kifolyólag meg a másodikat is. Hitler - ha egyáltalán hatalomra jutott volna, ami az I. VH hiányában kétséges - semmiképp sem mert volna egy egymással kooperáló kisnépekből álló Közép-Európával ujjat húzni.

Egészében véve a kisállami nemzetállami nacionalizmus hüleségnek bizonyult, a magyarok számára tragikusnak, a zsidóság és a cigányság számára pedig egyenesen népirtásba torkollott. Egy svájc-szerű természetes módon soknyelvű középeurópa történelme boldogabb lett volna. A latint akár meg is tarthatták volna legalább szimbolikus nyelvnek, amin a király évent egy-két nagyobb szimbolikus beszédét elmondja, és emellett ápoltak volna mindenfajta kis helyi nyelvet, beleértve a cigányt beást meg ezek kicsiny nyelvjrásait is. A két világháború költségéhez képest ez így is messze kevésbé költséges lett volna.

Az analógia olyan szempontból rossz, hogy a latin, bár Európa népeit kulturálisan összekötő szimbolikus nyelvnek nem rossz, de nem rendelkezik azzal a képességgel, amivel a képírás igen. A képírást ténylegesen is képes sok különböző beszélt nyelv közös lejegyzési nyelvvévé válni. A kínai jelírás egy természetes következménye az, hogy Kínnának nem úgy kellett a soknyelvűség problémájával szembenéznie, mint ahogy a XIX. századi Európában történt. Kínának elvileg nem kellett nemzetállami, államnyelvi szabványokat felállítania, nemzetiségeket asszimilálnia ahhoz, hogy az írott nyelv egységes lehessen. A képírásnak köszönhetően az írott nyelv az egyes beszélt nyelvek különbözőségének fenntartása mellett is képes volt egységes lenni.

Ahhoz hasonlítanám, mintha itt nálunk Európában a XIX században csak enyhébb formában éled a nacionlizmus, mert valami ősi középkori képrás révén Európa egységes írott nyelvet tudott volna használni a kis nyelvek fölött is, azok teljes megtartásával. Még a nyelvjárások is megmaradtak volna. Ez elvileg akár a két világháború megúszását is elhozhatta volna.

Mi akkor nem úsztuk meg a tragédiát, Kína meg most kezd újra autokratikus, rossz irányba fordulni.