Az igaz, hogy a nőknek egyre kisebb motivációjuk van a párkapcsolatra az önállósodás és karrierizmus okán?

"minél fiatalabb generációkat tekintünk annál kevesebben vannak párkapcsolatban"

A 12 évesek körében pl. szerintem 99,9% nincs párkapcsolatban, szóval ezt valószínűleg jól olvasod.

Abból a szempontból egyébként nem generációs jelenségről van szó, hogy a nők hagyományosan "felfele" házasodtak - amit az angol "marrying up"-nak hív: vagyis hogy igyekeztek maguknál előkelőbb, magasabb presztízsű, társadalmi megbecsülésű párt választani. Ugye a népdal is úgy szól, hogy "nem adom a lányom aranyhintó nélkül, abban pedig hat ló legyen, mind a hatnak arany farkaa legyen" - szóval voltak igények már régen is na - ma ezt kb. "minimum fekete BMW X6-os legyen az esküvői autó"-ra lehetne aktualizálni, ha ez nem megy akkor ne is hívd randizni a csajt.

Vagy ott van az, hogy "Hej Vargáné káposztát főz" (káposzta a szegények eledele) - "Kinek adja Zsuzsa lányát - nem az adja az más egyébnek Kara István őkelmének" - vagyis itt is felfelé házasodás volt a család és kedves Vargáné célja utódai anyagi biztonságának megteremtése céljából (hogy ezt gyermek kényszer-házassággal érte el azt most hagyjuk).

A motiváció ennek megtalálására továbbra is létezik, viszont egy kereslet-kínálati egyensúlytalanság alakult ki annak következtében, hogy ma jóval kevesebb férfi van akihez felfelé lehetne házasodni, mint a női emancipáció előtt.

Sőt, amint a nő elkezd többet keresni egy párkapcsolatban még a válás esélye is megugrik - ez ugye még egy probléma.

Tovább tetézi a dolgot a biológiai tény, hogy ~35-40 éves korban a nők fokozatosan elkezdenek meddővé válni, a 40 éves nők 20%-a már nem nemzőképes, 45 éves korban ez már 50%, vagyis aki ilyen korra nem talált párt az már lehet, hogy a petesejt lefagyasztással is elkésett, nem hogy a társkereséssel. Innen tényleg csökken a motiváció.

Igen, van ebben igazság.

Azonban egy bizonyos kor után a nők kénytelenek lejjebb adni, ugyanis még mindig sok nő szeretne gyermeket és ehhez még mindig szükséges egy párkapcsolat általában, a férfi anyagi és erkölcsi támogatása, ellenben a húszas évei végén, a harmincas elején egy nő tapasztalhatja, hogy a számba jöhető férfiak mind elkeltek és már kezd kifutni az időből, ráadásul az ifjúi hamvas báj is lekopott róla, ezért pont amikor szüksége lenne rá, alulmarad ifjabb vetélytársai mellett.

A férfiaknak ez sokkal kevésbé gond, ugyanis ők eleve kevésbé vannak ösztökélve gyermekvállalásra, gyakran akaratuk ellenére történik apává válásuk, vagy legalább is a párjuk erős befolyására, de ha ez nem áll fenn, akkor simán megvannak gyermek nélkül, inkább akadálynak, tehernek érzik, így a szinglilét, a híres agglegényélet ezeknek megfelelő, kielégíti szükségleteiket, mert különféle korlátok nélkül ugyanúgy, sőt akár változatosabban kiélhetik szexuális, vagy társas kapcsolatok iránti igényeiket, így ezeket roppant nehéz anyakönyvvezető elé citálni, ráadásul ha egy hölgy ekkor idősebb férfira vetne szemet, akkor tapasztalhatja, hogy azok meg már ki vannak csiszolva, többségük elvált és vagy ők is a fiatalabb korosztályoknál nyomakodnak, vagy csak futó kapcsolatot szeretnének kötelezettségvállalás nélkül.

Általánosságban ez fennáll, de persze esetenként mindenkinek lehet szerencséje, csak sajnos kis eséllyel.

Tehát akkor összefoglalva:

- lecsökkent a társadalmi nyomás a házasságra nézve

- a nők státuszban felzárkóztak a férfiakra: "marrying up" lehetőségek szűkültek, öneltartás könnyebbé vált

- az egyedüllét semlegességét jobbnak ítélik, mint egy gyenge partner elviselésének kellemetlenségét/kínosságát

A szimmetria ott borul fel, hogy az utolsó pontban a férfiak preferenciája (általánosságban) fordított, ők inkább elviselnének egy rossz partnert, mint a magányt. Ezért van, hogy az incelek elsöprő többsége férfi: a nőknél nem "involuntary" a magány, hiszen megkaphatnák a gyenge férfiakat, csak nem akarják.

E téren a szemléleti spektrum rendkívül széles. Részben ez egyfajta tehetetlenségi erő következménye. Az emberi természet és nézetrendszer sokkal lassabban változik, mint a társadalmi körülmények. Emiatt a fentebb leírt "felfelé" igyekezet még erős, miközben egyfelől a férfioldal erre már nem képes, ugyanakkor a női oldal is képes.

De a legfontosabb ok nem ez, hanem a fejlődés anomáliáiból következő individualizáció növekedés. A mai versenyszellem sajátos módon nem kedvez az együttműködésnek sok fiatal (férfi és nő) érzi úgy, hogy a párkapcsolat akadályozó tényező. A párkapcsolat sokféle szempontú előre tervezést igényel, és sokan tartják úgy, ez hátráltat az előre jutásban. Ezt erősíti a munkahelyi erős elvárásrendszer, ezért a kapcsolatok a kölcsönös (vagy erősen egoista) előnyök mentén jönnek létre és mennek szét. A gazdasági kötődésű kapcsolat pedig csak akkor tartós, ha az egyik félnek enélkül semmi esélye, ez ma már nem áll.

Ennek a generációkhoz mindössze annyi a köze, hogy éppen mára váltak a lehetőségek erőssé, ugyanakkor a túltermelésből következő erős versenyszellem miatt rendkívül labilissá. A fiatalok minden korban érvényesülni akartak, csak ma (a mai fiatalok körében) ez gyökeresen mássá és bizonytalanná vált.

"ÉS szerinted ez nem társadalmi probléma?"

Attól függ, honnan nézed. A természetben abszolút ez a jellemző, tehát valahol inkább a nők házasságba terelése volt a természetellenes állapot, és egyben társadalmi probléma... a nők számára.

Az viszont tény, hogy a helyzet születésszámokra gyakorolt hatása egyértelmű társadalmi-gazdasági probléma. De nem hiszem, hogy erre a "kulturális szabályozás" lenne az etikus válasz, hanem az adórendszer, szociális rendszer a jelenleginél jóval családbarátabb irányba terelése. Ez alatt a gyermektelen felnőttek sokkal keményebb megadóztatását értem, hogy a népesség gyermeket vállaló fele anyagilag képes legyen a szükséges 3-4 gyermek felnevelésére. Valakinek ugyanis a piszkos munkát is el kell végeznie...

"A boldogság, intimitás, kölcsönös szereteten alapuló kapcsolat mondhatni alap vágy és igény, sokak számára beteljesületlen marad különféle nem éppen őket terhelő okokból."

Szerinted amikor Juliskát hozzáadták Szaros Pityuhoz, akkor beteljesült a boldogság, intimitás, kölcsönös szeretet igénye? Tudom, hogy a helyzetedben nehéz megérteni a női perspektívát, de láthatóan kísérletet se teszel rá.

Szó sincs arról, hogy a magányosan maradt nőknek olyan marha jó lenne, vagy hogy annyira élveznék a helyzetet. Mindenki egy jó partnerre vágyik, csak amíg a férfiaknak megteszi a rossz is, a nőknek aktív undora van tőle.

"Ez mitől jobb, mint amikor a nők szenvedtek?"

Mert nem mesterséges kényszerítő erők hatására áll fent, hanem az emberek, férfiak és nők szabad akaratának eredményeképp. Van jogod nőt szerezni. Nincs jogod nőt kapni.