A történelemre tekintve miért tűnik úgy, hogy minden korban a többségi társadalom kb. fajankó volt, amit néhány kiemelkedő tudós/művész/vezető elme nagy ellenállással küszködve átrugdosott a fejlődés újabb fokaira?

Hát én benéztem a politika rovatba és meggyőzödtem, hogy az embert nem a racio mozgatja hanem az indulat es önzöség.

Nem pár politikusra fogni.

"Ha minden ember élete során csak egy nagy dolgot létrehozna, mai ésszel felfoghatatlan fejlettségű lett volna a civilizáció már a középkorban is."

Mit értünk nagy dolog alatt? Ha minden ember létre képes hozni, az onnantól nem számít nagy dolognak. Kivételesen nagy dolgot pedig kivételesen nehéz összehozni, és nagyon keveseknek sikerül.

Ne feledd, hogy a tömegek konzervatív tehetetlensége nem csak a jó irányú változások fékje, hanem az esetleges rosszaké is.

Szükség van a stabilitásra is, jobb, ha az új dolgok nem azonnal hatnak erősen, csak amikor már széles téren kiderül a helyességük.

Azért fontos, hogy miképpen fogalmazunk, a szavaknak jelentésük van. eltekinthetünk ettől, de akkor nincs kommunikáció.

Például: „az emberek ösztönvezéreltek”. Nem. Megvezetettek. Ösztönösen váratlan esetben cselekszünk, az egy pillanat műve, ami utána van, az már tudatos. Amiről itt viszont szó van, az egy tömeges és hosszas folyamat. Sok tényező határozza meg, de közülük a legfontosabb a manipuláció. A manipuláló mindig érdekből, többnyire aljas érdekből teszi ezt.

A társadalmi dinamika nem hasonló a csordához. Legfeljebb egyes pillanatokban. A vezér után menés látszólagos, a csorda mindig ösztönösen megy, az ember gyakran tudatosan, mert az az optimális.

Semmiképpen nem ösztöneink irányítanak a racionaliás helyett, Ebből annyi igaz, hogy az agy valóban két módon működik. Lásd később.

Az ambiciózus témakörben (amely egy elég bonyolult fogalom) az összemosás másképpen működik, itt a rövidségből eredő félreértésről inkább beszélhetünk. Sokféle módon és témában lehet valaki ambiciózus, mindnek más a hatása, ám az közös bennük, hogy ha a célja jó, akkor előbbre lendíti az emberek egy csoportját, ha pedig a célja rossz, a csoport hátrányára van. Annak pedig semmi jelentősége, hogy (az összes közül) néhány ambiciózus ember nélkül is van élete a társadalomnak. Van, csak gyengébb minőségű.

A való világ soha nem szomorú, az mindig egy (több) ember nézőpontja. Kétféle szomorú helyzet van e téren. Egyéni és csoport szerint. Az első magánügy, a második akkor jön létre, ha sok rossz cél megvalósulásának megakadályozásához kevés, aki felismeri, hogy ellen kell szegülni. Ez ugyan szomorú, de törvényszerű.

Akkor nézzük az ember működését. Az embernek tudata van, ez megkülönbözteti minden más élőlénytől. Az ember az egyetlen, amely célt tűz ki, ennek feltétele, hogy létezik számára az időfogalom. Az ember tudatának legfőbb jellemzője a kíváncsiság, az evolúció ezt életfenntartó céllal adta az embernek. A kíváncsi ember megszemélyesít, és fél a bizonytalanságtól, mert tudja, onnan váratlan veszély jöhet (életösztön). E legfőbb mozgatónak számos más hasonló megnyilvánulása is van, például elrántjuk a kezünket a forró anyagtól, mielőtt ez tudatosulna bennünk. De a csoportszellem is ezért alakult ki (erősebb), továbbá a szereposztás (munkamegosztás) is. Ahogy bonyolódtak az emberi szervezetek és szerepek, egyre több kihívás érte az embert. Az agya erre úgy reagált, hogy ott is munkamegosztás jött létre. Van egy gyors agy, ez asszociatív. Bármi hatásról azonnal rengeteg információ villan be, elsőnek persze, ami életet ment, ha erre nincs szükség, ami életminőséget javít. Utóbbit közönségesen pozitív élménynek nevezzük. Ha a hatásra az agy ilyen talál, megáll, feladatát elvégezte (azt mondják, a szomszéd kertben kiváló meggy van, most érik. Bevillan, hogy tényleg, szeretem a meggyet, nosza menjünk. Az nem villan be, hogy a hívót nem ismerem, tele a zsebem pénzzel, nála meg kés van. Ezek negatív élmények, kerüljük őket. És a gyilkos ezt tudja – mert a kertben meggy ugyan van, de nem az a lényeg az ő számára). Ezt a folyamatot manipulációnak is nevezhetjük. Azért volt lehetséges, mert nem működött a másik, a lassú, elemző agy (néhányak szóhasználatával, a racionalitás). ennek több oka lehet. Az elemző agy lusta, kellő motivációra van szüksége. Például valakit erre neveltek, ezt szokta meg. Vagy gyakran van veszélyhelyzetben, éber. Más meg nem rendelkezik kellő ismerettel. Például nem tűnt fel neki a korábbi szöveg, az intonáció, az esetleges türelmetlenség, és az illető személyisége, ruhája, potenciálisan nála lévő holmik stb. Röviden úgy mondjuk, ismerethiányam miatt magas a veszélyküszöb, mint motivációs tényező. Mint a kis veszélyre lecsapó biztosíték, kontra lomha biztosíték.

Van egyéni manipuláció és van csoportmanipuláció, sok hasonlóság és sok különbség van közöttük. A csoportmanipuláció eredményesebb, mert ekkor az életösztönből fakadó csoportszellem, a közös cselekvés kényszere is működik. A sorból kilógni nagyon kevesen szeretnek (mellékesen, ők a kreatívak, ambiciózusak, győzők). Ezt különféle helyzetekben eltérő megnevezésekkel illetjük, például csoporttehetetlenségnek.

A stabilitás egy általánosabb szabály, a természet stabil állapotban tud hosszú távon azonos módon működni, emberre vonatkoztatva, a megértésnek reakcióideje van, sok ember együttes megértésének sokkal több. Az együtt cselekvéshez (erő) együtt megértés kell, és amíg ez ki nem alakul a kritikus tömegnél, addig nincs cselekvés. Ez jó a meggondolatlanságok elkövetése ellen, néha rossz a menekülés elmulasztása okán. Nagy kreativitásra van szüksége az úgynevezett véleményformálóknak ilyenkor a helyes módszer megtalálására. Ennek hiánya mutatkozik meg gyakran a politikában amit a tömeg „töketlenkedésnek” nevez. (most a rossz célok érdekében való manipulációt nem nézzük).

Szóval a társadalmak egyéni és csoportműködése egy nagyon összetett dolog, minél nagyobb az inhomogenitás, annál nagyobb a tehetetlenség, annál stabilabb a helyzet akkor is, ha az életveszélyes. A társadalmakat mindig eléggé heterogén ismeretekkel rendelkező tömeg alkotja, ezért itt véleményvezérség csak nagyon nagy ésszel és sok munkával lehetséges, hosszú idő alatt. Ennek oka, hogy azemberek többségének a cselekvéshez a motivációt a hit és nem a tudás adja. A tudás megszerzése nagyon fáradásgos, mert folyamatosan kell(ene) küzdeni a lusta aggyal, hogy nézzen már utána az asszociatív agyat nem vették palira? És nem néz, ezt külön gyakorolni kell. (hogy ez mennyire véresen komoly, egy adalék: a jelenség Nobel díjas leírója mesélte nyomatékosításul, hogy egyszer a város, ahol lakott, életveszélyes fenyegetést kapott. Ő, mint bennfentes, ismerte a mögöttes dolgokat, és tudta, a fenyegetés lényegében blöff. Mégis, folyamatos koncentrálásra volt szüksége, hogy ne fogja távozóra. Akkor mit szóljunk a mit sem sejtő tömegről. A pánik megalapozott. Így működik a – durva – manipuláció).