Feladnád egy vágyadat, ha tudod hogy valaki szenvedésén keresztül valósítható meg?

Pontatlan, értelmezhetetlen kérdés.

Milyen jellegű, milyen erős, és mennyi ideig tartó szenvedésről van szó? Ki szenved? Anyám-apám, vagy egy random ember a Föld másik oldalán?

Bizonyos szintig nem érdekelne, én magam is szenvedek a céljaim eléréséért így is úgy is, meg amúgy is. Plusz annál nagyobb szenvedés nincs, amikor semmit nem érsz el és nem tudod magad "önmegvalósítani".

És itt nem valami életművész létre gondolok, de ha én egy önellátó tanyán akarok élni elvonultan, akkor ott fogok élni, ez lesz a célom, ezért fogok dolgozni és szenvedni .

A kérdés nem megválaszolhatatlan, hanem értelmetlen. eltételezi, hogy minden vágy ellentéteként valaki szenved.

A #2 példája ide se tartozik, ott nincs is vágy és ezáltal szenvedés.

A #6 sem jó példa, ott nincs vágy, hanem életösztön, ami nem vágy. Hogy közben mi történik, azért is lényegtelen, mert ösztönszerű cselekvés mögött nincs megfontolás.

Sokféle vágya lehet az embernek, nem témáját, hanem fontosságát tekintve. Az olyan mondvacsinált vágyak, amitől valaki szenvedne, és van lehetőségem ezt megváltani, nem részei a valós életnek. Az embert jellemző vágyak egyben az ember minőségét is kifejezik, a gonosz ember élvezi másokszenvedését, ezért vágyik is erre. A jó ember viszont legfeljebb lényegtelen kérdésekben és rövid időre vágyhat olyasmire, ami másnak szenvedés, erről lemondani közönséges intelligencia kérdése.

Ugyanakkor normális és állhatatos ember nem mond le vágyairól, mert tudja, attól nem szenved senki. Ha mégis, az az elérés módszereinek téves választásától van, ezt korrigálni nem probléma.

A #3 a tipikus szamaritánus, aki nem tudja, hogy az elképzelése szerinti "segítés" nem lehetséges, nem ő képtelen erre, hanem segíteni másképp kell és lehet is. Ha mégse, az néhány gonosz ember manipulációja miatt van, akik tesznek arról, hogy tömegek támadják tévesen azt, ami jó, akár önmaguk ellenében is. Az ő álma, akár az emberek segítése, akár a környezet védelme érdekében azért nem valósul meg, mert ahogy képzeli, úgy lehetetlen. Például a környezetszennyezéstől való megszabadulás az egyik legolcsóbb dolog önmagában. Elegendő ehhez megtanítani az embereknek, hogy önmagukkal tolnak ki ilyenkor. Na persze a tanítás viszont hosszadalmas és költséges, különösen, ha nem fogják fel az emberek, hogy a leghatékonyabb befektetés. Az ilyen nemhogy nem szemetel, de még segíteni se kell neki, mert többnyire igen kiválóan él. Egy ősi mondásra hívnám fel e tekintetben a figyelmet. "ha halat adsz az embereknek, attól még éhen halnak. ha halászni tanítod meg őket, e tekintetben többé nem lesz gondod."

"amikor a döntésünket feltételhez kötjük, csak felmentést próbálunk találni"

Egyáltalán nem.

A komplett civilizáció úgy működik, hogy valakinek csak kisebb-nagyobb mértékben más kárára lesz jobb.

Itt az etikusságban a mértékek és jobb-rosszabb helyzeti létszámarányok fényében van értelme.

Mint a régi dilemma, hogy etikus lenne-e kinyírni Hitlert hatalomra jutása és a nácik bűntettei előtt.