A természet tulajdonképpen egy fasiszta rendszer?
"csak az erő és ügyesség számít. "
Ha így lenne, akkor az ember nem hódította volna meg a bolygót, hiszen egyáltalán nem tartozik sem a legerősebb, sem a legügyesebb lények közé. Tehát nem csak az erő és az ügyesség számít.
Ahogyan észreveszem, a fasizmusról sincs sok fogalmad.
Mussolini találta ki, mert imádta a római birodalmat, azt szerette volna megint megalapítani. Az ókori Rómában a konzulokat kísérték a lictorok, nekik volt a jelvényük és eszközük a rőzsenyalábba rejtett bárd, a fasces.
Valójában ez a hatalmi jelkép a törvényességet jelentette, mivel a római jog volt az igazságszolgáltatásuk alapja.
Mind az olasz, mind a német fasizmusnak voltak szigorú törvényei és humánus, népbarát intézkedései, így nagyon is volt moralitása, csak nem pontosan az, ami más országokban.
Eszembe jut például az, hogy Hitler találta ki a napilapok becsületkasszáját, hogy kirakják az utcára őket tárolóládába és a járókelők kiveszik ami kell és becsületesen bedobják a pénzt a perselybe, amibe került.
Nem dicsőíteni akarom a fasizmust, de elég komolyan szabályozott etikája volt, most az más kérdés, hogy például a fajelmélet is szerepet kapott az ideológiájukban (a német fasizmusnál), de nem minden fekete és fehér, fasiszták kifejezetten populisták voltak.
Az alapprobléma abból származik, hogy az ember az egyetlen tudattal rendelkező "objektum" a naprendszerben. Az ember önmaga jellemzésére megalkotta a morál és ügyesség fogalmát (is). A tudattal nem rendelkező természetnek azonban nincs morálja, nincs ügyessége. Morálja az állatnak sincs. Ezt számon kérni a természeten nem lehet.
A természet egyik fontos törvénye az erőtörvény, azonban nem ez a legfőbb vezérlő elve. Az az egyensúly!
Az ember a természet része, ezért nyilvánvaló, hogy ugyanazok a szabályok érvényesek rá. Csakhogy ezek megjelenési formája sokkal bőségesebb, lévén, hogy az embernek tudata van. Egy példa. A természetben az erőtörvény azt mondja, az objektumok mindig a legnagyobb erő irányában mozdulnak el. Az ember esetén is igaz ez, csak ott a fizikaierőn túl van a szellemi erő is. Például soha nem a legerősebb birkózó nyer, hanem a legerősebb ÉS mentálisan legjobb (utóbbi jelenti az ügyességet, szakmai tudást, pillanatnyi motivációt és még számos más szellemi erőt).
Élesen meg kell különböztetni az ember, mint lény jellemzőit az egyes ember jellemzőitől. Az ember mint olyan, alapból nem rossz, ám van néhány ilyen ember is. És vannak ezek között okos emberek is, továbbá a jók között sok lényegesen kevésbé okos. Ebből pedig az következik, hogy néhány elvetemült ember szakértő manipulációval milliós tömegeket tud manipulálni, ezáltal az a bizonyos erő lényegesen nagyobb lehet a "jók" erejénél. Csak tudni kell, hogy a nagyobb tömeg korántsem megfontoltan, a természettörvényeket ismerve cselekszik. Ellenkezőleg, annak ellenére, önmaga ellenére cselekszik. Ez azonban mindig időleges, mert a természet egyensúlyi állapotát, mint elvet, még az ember se képes meghágni. Más szóval a rossz, a diktatúra, a gyilkosság és hasonlók nem egyetemleges, hanem térben és időben erősen lokális.
Az evolúció érdekközpontú, ennyi stimmel. Természetesen minden faj esetén arra mutat, ami az adott fajnak és nem a szomszédnak jobb túlélési szempontból.
De ugyanilyen "önérdeken" alapulva láthatunk rengeteg fajközti kooperációt is, ami mindkét félnek előnyös, vagyis a "szövetséget" is feltalálta az evolúció.
Szerintem simán el kéne engedni az ilyen megszemélyesítő, emberi szándékokra és célokra alapuló összevetést.
Ugyanolyan félrevezető, mint azt hinni, hogy a gravitáló tömegek "vágynak" egymásra.
Mellékág: a fasizmus, sovinizmus tényleg tartalmazhat valamennyi atavizmust, a saját falka, csapat, populáció priorizálását másikakkal szemben és ebből eredhet az ellenségesség falkán kívüli elemekkel szemben.
Szóval a fasizmus lehet valamennyire evolúciós ösztönmaradék, de ez nem azt jelenti, hogy az evolúció fasiszta. :)
Valamennyire igen.
A csoport, falka egy összetartó egység, a kooperáció plusz erőt és biztonságot ad, de ehhez a falkának kell, hogy legyen belső szabálya, amit mindenki betart, akár egyes önérdekeivel szemben.
A patkánycsoportokban pl. élelemínség idején a nőstények és kölykök kapnak először kaját, erre a vezérhím ügyel szigorúan.
Szóval az összes önérdek elé helyezett közérdeknek, kölcsönös segítésnek megvannak az ösztöni előzményei.
Ott is társadalom-összetartó szerepük volt már.
Csak nem tudtak róla olyan fellegzősen beszélni, mint mi. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!