Miért van az, hogy mindig azok az ideológiák a sikeresek, amik önmagukat védekező/áldozati szerepben definiálják?

Ezek az ideológiák azok közt lettek első körben sikeresek, akik tényleg valaminek a súlyos áldozatai voltak (nem feltétlenül annak, amit az ideológia állított, de gyakran igen). Ebben van a válasz is, az emberek általában akkor fogékonyak az új ideológiákra, amikor nagyon szenvednek vagy félnek. A századfordulós munkást gyakran tényleg állatként tartották a gyárosok, a munkajog fantasztikus hiányosságain túl pl. természetes foglalkozási ártalomnak számított mindenféle krónikus mérgezés (pl. higany, metanol), mert egyszerűen ennyit ért a munkás élete, hogy nem kell szellőzés, dögöljön meg mind negyvenévesen, majd jönnek mások.

Az a Németország, ahol a hitleri nácizmus teret nyert, na hát ott kb. bármit elfogadtak volna, ami kihúzza őket abból a mindenfajta nyomorból, amiben az első világháború meg a "békekötések" hagyták őket, bár Hitler egyébként nagyon jó intuícióval talált bele a német néplélekbe, nem véletlenül lett népszerű.

A legtöbb sikeres ideológia tényleg egy-egy igencsak eldurvult helyzetre adott hasonlóan durva válasz volt (kisarkítva gyakran az, hogy "na akkor most, hogy minden rossz, próbáljuk mindennek az ellentétét csinálni"), aztán ezért végül újabb ellentétes ideológiá(k) váltották fel őket.

A kereszténység kezdete nem igazán felelt meg ennek a sémának, nem szólt konkrét csoport ellen és az erőszak helyett a tömeges vértanúság jellemezte (és azért a középkorban sem volt olyan erőszakos...), de azt is fel lehet fogni a római dekadens kultúrára (mint szenvedést okozó szélsőségre) adott válasznak, amire az időszámításunk kezdetén már elég sokan vágytak.

Ahogy kicsiben működik, annak csak részben van köze ehhez, leginkább ott, hogy a legtöbb ember, ha nagyon fél vagy nagyon szenved, akkor gyors és hatásos megoldásokat keres, nem pedig az igazságot. És különösen ilyenkor igaz, hogy az ember világa egy olyan tér, aminek ő áll a közepén, és mindent csak őhozzá képest lehet benne értelmezni.

A kérdésben szereplő állítás hamis. Bármely ideológia valamely tulajdonságát be lehet így állítani, és bármely ideológia lehet ideig óráig eredményes.

Az ideológia (az emberi gondolkodás) lényege, hogy tanulmányozza a környezetet, és ha adott szempont szerint nem tartja megfelelőnek, új célt határoz meg, amelynek eléréséhez eljárást készít.

Tehát egy ideológia keletkezése mindig válasz egy nem megfelelőnek tartott helyzetre, különben mi késztetne embereket ilyesmi kigondolására. A kulcskérdés az, hogy a kitalált új cél a természeti realitásoknak megfelel-e vagy sem. Ha igen, hosszú távon fennmarad, ha nem, többnyire addig, míg kitalálója képes felszínen tartani. A fennmaradás egy másik fontos feltétele, hogy minden ideológiaicél egy adott kor terméke, a világ fejlődik, és a kérdés az, az ideológia képes-e alkalmazkodni.

A nácizmus Hitler kitalációja volt és emberidegen, ezért előre tudható volt, hogy maximum addig fog élni, míg Hitler ereje teljében van. A jelenlegi utánzások néhány ember próbálkozása arra alapozva, hogy a körülmények hasonlók. Nem azok, ma ugyanazt Hitler sem volna képes elérni.

A demokrácia jelenleg válságban van. Ennek oka az, hogy működési módja nem felel meg a mai lehetőségeknek, továbbá mára kifejlődött a technika segítette manipuláció magas foka, amelyre a demokrácia jelenleg nem talál jó választ. Viszont azért nem semmisül meg, mert vezérelve megfelel az emberiség általános (emberi tulajdonságokból következő) igényeinek.

Még annyit. Az úgynevezett mártírszerep téves megállapítás. Arról van szó, hogy alapvető emberi tulajdonság az életösztön. Az élet legnagyobb ellensége a bizonytalanság, ezért e tekintetben a forgatókönyv: kreálj ellenséget, mutasd be, hogy te az ellenséget legyőzöd, említsd meg, hogy éppen ezért aki követ, megvéded. A tömeg pedig életösztönénél fogva követni fog, már csak azt kell megmutatni, hogy aki ezt megpróbálja kikezdeni, az ellenség, akit csak az "én a jótevő" képes legyőzni.

Ebben az a szép, hogy az ellenség nem létezik, a megvédés pedig különösen nem, és a károkozó éppen a magát jótevőnek beállító személy (és csapata). A tömeg azonban, ha egyszer sikerült megtéveszteni, többé nem enged, ugyanis az beismerése lenne annak, hogy a tömeg egyedei átverhetők. Ez pedig ellentmond az ember egy másik alaptulajdonságának, a sikeréhségnek. Aki átverhető, sikertelen. Akkor inkább azt mondom, nem vertek át, ha belehalok is. Ez nem ideológia, hanem az abnormális emberek mérhetetlen hatalomvágya. A "mártírszerep" nem létezik, a hatalom manipulációja annál inkább.