Hogyan mérték az időt 500-600 évvel ezelőtt a távol-keleten?

Japánban i.sz. 671-ben Tenji császár készíttette az elsô vízórát, és vezette be, hogy dobszóval vagy harangkongatással tudassák az idôt a környéken élôkkel. A vízóra kínai mintára épült, de míg a kínaiak egy napot 100 egységre osztottak, a japán rendszer szerint egy nap 48 egyenlô hosszúságú egységbôl （“órából”）állt. A vízórával mért legkisebb idôegység ("perc") pedig jelenlegi idô szerinti 3 percnek felelt meg.

Ez a vízóra elég pontos volt, elkövetkezô nap és holdfogyatkozások idejének kiszámítására is használták (Japánból nem látható nap és holdfogyatkozások idejérôl is találtak feljegyzéseket). Volt hordozható változata is, amit a császár utazásai során magával vitt. A Heian idôszak végére minden jelentôsebb városban/kastélyban felállítottak egy ilyen vízórát. Sajnos azonban a késôbbi háborús idôkben ezek nagy része （nem mind!）megsemmisült.

Az ezutáni idôszakban (az általad kérdezett 1400-1500-as évek Sengoku idôszakában is）visszatértek a korábban is használt, a nap és hold állásához viszonyított idômérésre. Pirkadattól a teljes sötétség beálltáig tartott a nappal, ezt 6 egyenlô részre osztották. Majd az éjszakát ugyanúgy, 6 egyenlô részre. Az összesen 12 szakasz a kínai horoszkóp 12 állatáról volt elnevezve. Az évszaktól függôen a nappali és éjszakai szakaszok hossza nem volt egyforma, az év során a nappalok hosszával együtt rövidült vagy hosszabbodott.

A nagyobb szentélyekben napórák és a nap/hold állásának megfigyelésével követték az idôt, és harangkongással jelezték a szakaszok kezdetét. Vízórákat is használtak felhôs idôkre, de a korábbi, egyenletes idôt mérô vízórával ellentétben ezekbe a vízórákba az évszaknak megfelelôen különbözô mennyiségû vizet töltöttek, hogy a nap mozgásához viszonyított "változó órákat" mérhessék.

Az átlagemberek a harangszót figyelve tájékozódtak az idôrôl. Ezôször 3 rövid figyelemfelhívó kongatás volt, ezt követte az adott idôszakasz számának megfelelô számú kongatás. A kongatások hosszát is változtatták a szakaszok között, elôször hosszabb, majd egyre rövidebb kongatások voltak. Így a gyakorlott fülû lakosok akkor is meg tudták állapítani az idôt, ha valami miatt nem sikerült megszámolniuk a kongatásokat.

Napórákat is használtak, mint pl. itt a link legalján levô hordozható napóra:

[link]

A vízszintesen tartott tábla végébe függôlegesen beleállították az adott hónaphoz való lapocskát, és a nap felé fordultak vele. A tábláról az árnyék hossza szerint leolvasták az idôt.

Az 1550-es évektôl keresztény misszionáriusok kezdtek beszállingózni Japánba, és több híres embernek ajándékoztak mechanikus európai órákat.

Ezek után Japánban is elkezdtek mechanikus órákat gyártani, többek között a változó órahosszú japán rendszer szerint mérô “japán órákat” （wadokei) is. A legrégebbi ilyen ismert “japán óra” 1688-ban készült. Itt a linken vannak róluk képek:

[link]

Ezek az órák az évszak és napszak szerint változó hosszúságú órák mérésére sokkal bonyolultabb mechanikát igényeltek, mint az egyenletes idôt mérô nyugati órák, ezért sokszos jóval drágábbak is voltak.

Ennyit tudtam kideríteni Japán óratörténelmérôl. Koreáról nem tudok nyilatkozni.