Milyen lehetett vajon az ókorban római katonának lenni, illetve hány % élte meg az középkort (itt az életkort értem)?
Erősen korszakfüggő. Mariustól kezdve áttértek az önkéntes alapú hadseregre, a közkatonákat a szegényebb néprétegekből toborozták, akiket részben a földosztás mitivált. Azelőtt a sorozás volt az elterjedtebb. De nem olyan általános körű sorozás mint amilyen a 20.századi tömeghadseregeknél volt, hanem csak egy bizonyos társadalmi csoportot(római polgár joggal rendelkezők vagyoni helyzettől függetlenül) soroztak. Persze, ha nagy gáz volt(pl: Hannibal támadása) a polgárjoggal nem rendelkező itáliai parasztság sorozásához nyúltak, sőt rabszolgákat is felfegyvereztek.
Általánosságban viszont elmondható, hogy a rómaiak korábban sose látott fegyelmet és rendezettséget tartottak a seregükben. A hatékony szervezeti felépítés mellett, erre utalt hogy minden egyes tábor alaprajza ugyanaz volt. A katonákkal gyakran végeztettek fizikai munkát(táborépítés, árokásás stb.). Úgy vélték a katonának a karddal és az ásóval is jól kell bánnia(ezzel ellentétben a középkori nemesi katonákat nemigazán lehetett munkára fogni, túlzottan derogált volna nekik nemes létükre mondjuk árkot ásni). A menetgyakorlatok is fontosak voltak a kiképzés és a szintentartás szempontjából, ilyenkor a súlyos menetfelszerelést is vitték magukkal(páncélzat, fegyverzet, élelem stb.), ezáltal kevesebb teherhordó állatra, kocsira és hordárra volt szükség.
A kiképzésen elsősorban nem párbajozni, hanem alakzatban együttharcolni és a parancsot fegyelmezetten minden további nélkül teljesíteni tanították őket. Ennek hűen a büntetések is extrém szigorúak voltak. Az őrségben elalvás instant kivégzést jelentett, és ha voltak gyáva, rosszul teljesítő katonák a csapatban előhozták a tizedelést(bár erre ritkán került sor a közhiedelemmel ellentétben). A római katonák még abban különböztek ellenségeiktől, hogy nemigazán szerették megadni magukat. A légió jelvényéért a végsőkig harcoltak. Emiatt van az, hogyha nagyritkán vereséget szenvedtek akkor ez többnyire teljes sereg megsemmisülésével járt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!