Társadalmilag miért elfogadottabb a feltűnési viszketegség mint a visszahúzódás?

Valóban léteznek ilyen sztereotípiák, főleg a kevésbé intelligensdek szemében, de az ember tudat alatt is pozitívabban áll az olyan emberhez, aki kommunikatívabb, már ha a stílusa is megnyerő, ha a hallgató nem buta.

Szóval a társaságban "kuka" ember viselkedése általában nem igazán a bölcs hallgatásra utal.

Én speciel jobban kedvelem azokat, beszédmennyiségtől, szerepléstől függetlenül, akinek a beszédében az értékes mondanivaló-tartalom magasabb, még ha kevés szövegből származik is.

Kifejezetten szórakoztató, ha a kevés beszéd jó kontrasztot nyújt a sok bugyogással szemben.

Például Raikkonnen egyszavas riportválaszai.

A "süketelőket" ki nem állhatom.

A tartalom nélküli túlzott szereplés azért a többségből negatív reakciót vált ki.

De az tény, hogy ha valaki "kuka", ne várja, hogy kimutatott érték nélkül többre értékelik, mint azt, aki ki is mutatja.

Egy jelenséget érdemes a helyén kezelni és nem eltúlozni.

Abból, hogy valaki sokat beszél egy közösségben, semmi nem következik. Lehet hogy vannak mentális problémai (akkor mindenekelőtt kezelni érdemes – mert lehet), de lehet hogy egyszerűen szófukar. Az meg természetes, hogy a közösség az (értelmes) beszédet értékeli, hiszen attól kaphat valami pluszt. És ennek önmagában semmi köze az anyagi javakhoz.

A kevésbé kulturált hozzáállásokat meg nem érdemes megtárgyalni (kivéve, ha ez a cél), azokat ilyen esetekben visszaszorítani érdemes.

Szavak jelentését kiforgatni minimálisan figyelmetlenségre vall. Az evolúció nem hajaz semmire (ha már hajazni kell, maximum egy emberi tevékenység hajazhat az evolúcióra), az evolúció egy természettörvény. Azt nem minősíti az ember, legfeljebb próbálja megérteni. Éppen ezért a születési rendellenesség egy evolúciós hiba, nem varrjuk szerencsétlen hordozója nyakába, hanem két dolgot teszünk. 1. Elfogadjuk olyannak és a lehető legtermészetesebb módon segítjük, hogy hátrányát minél kevésbé érezze. 2. Éppen ezért csak abban segítjük, amiben ráutaló magatartással kér, és másban nem – éppen ettől lesz egyenrangú társ. Akkor is, ha ez a fogyatékosság történetesen szellemi.

A társadalomsokszínű. Vannak benne rendkívül nagy hibák is, például primitívség. Azonban érdemes ezt is a helyén kezelni, nem felnagyítani, nem legyinteni rá, hanem úgy viselkedni vele, hogy az a normalitás irányába hasson. És ezért fél bele szükség esetén az ellene való határozott fellépés is. A társadalmi problémákat feltárni és megoldani kell, nem öncélúan minősíteni. Az nem vezet sehová.