Társadalmilag miért elfogadottabb a feltűnési viszketegség mint a visszahúzódás?

Szerintem értelmesebb közösségekben már mindkettő ugyanolyan elfogadott.

De a csimpánz gének erősek. Ott is a produkciókkal jutnak magasabb pozíciókba a csoport tagjai.

Az #1 választ folytatva, a visszahúzódó alkatot csak a közvetlen környezete veszi észre, tehát nincs mit elfogadni. Ezen túl az állandóan szem előtt lévő a cselekvés látszatát kelti, ami szimpatikusabb.

Egyébként #3-hoz kapcsolódva, ha nem is ugyanolyan, de hasonlóan elfogadott. Az abszurd közösségekben viszont a megmutatkozás az erőt, a visszahúzódás a gyengeséget jelenti. Ilyen társadalomban az "elfogadás" nem értelmezhető, csak a tisztelet vagy hódolat (az erőnek) és a lenézés, gúny (a gyengének).

Társadalmilag minden elfogadottabb a visszahúzódásnál, ami a társadalmi kapcsolatokat építi, fenntartja.

Lévén a visszahúzódás éppen a kapcsolatok és a kooperáció hiánya.

"Elképesztő, hogy valakinek hátrányai származnak csak abból akinek és amilyennek született."

Pár milliárd évnyi evolúció pont így működött, szóval azért nem biztos, hogy ez minden esetben baj.

Amúgy, ha valaki nem képes a visszahúzódásán túltenni magát, olyan szintűen öröklött tulajdonság, azt ám mentális zavarnak hívják.

Aki nem "agyi sérült", az azért képes a jellemhibáit kontrollálni, változtatni, vagy éppen jól használni.

Nem biztos, hogy az a legsikeresebb, aki a szemétdombon kukorékol.

"Ez az evolúció istenítése sajnos nagyon hajaz a nácik szemléletmódjára."

Semmiféle istenítés nem történt, úgyhogy főleg a nácizással ez már ne haragudj, de baromság.

És az evolúció nem szűnt meg attól, hogy az ember kialakult.

"ha valamilyen születési rendellenességgel születtél volna, akkor is azt mondanád, hogy úgy van rendjén, hogy te szenvedsz, nélkülözöl és ki kell pusztulnod kell csak mert a genetika nem volt kegyes veled? Hú de félelmetes egy gondolkodásmód."

Semmi ilyesmit nem írtam, vagy nem érted, vagy szándékosan magyarázod félre.

Mondd már meg nekem, hogy ha csak ülsz a sarokban falat bámulva, hogyan értékelje a társadalom, hogy te mennyire fontos vagy neki?

És milyen alapon kéne neki magasabbra juttatni téged?

Olyan területeken, ahol az asztalra letett érték számít, úgysem az a döntő, hogy ki beszél hangosabban és többet.

De a társasági értékeltség szempontjából elég egyértelmű, hogy azt értékelik feljebb, aki a társaságban AKTÍVAN részt vesz.

És erre az exhibicionizmus kifejezést használni túlzó, általánosító és irigységből fakadó reakció.

Erre az introvertált-extrovertált jelző fér csak bele. És ott az extrovertált önmagában még nem pejoratív.

Akkor sem, ha te utálod azt, aki nálad jobban érvényesül.