Mi volt a szovjetek igénye az 56-os megtorlások tekintetében?

Rendszer ellenségeinek eltávolítása .

Hogy rend legyen. Vagyis az MSZMP teszi a dolgát, ők meg felügyelik. Ennyi.

A cél hogy ne legyen az alattvaló országok között olyan aki kétségbe vonja az önkényük megváltoztathatatlanságát. De ugyanezért parancsolták meg a magyaroknak, hogy 1969-ben, hogy fegyveresen vonuljunk be Csehszlovákiába mellettük. Kádár meg a környezete ugrott is a felkérésre. A hatalom birtokosai nem voltak hajlandók, se demokratikusan, sem fegyveres felkelésre, a népnek átadni a vezetőválasztás lehetőségét. De pont ez történt kicsiben 2006-ban, amikor megtévesztés, folyamatos hazudozás lett bevetve, hogy hatalomba tartsa Öket, és a bérért dolgozók akart, vagy képességek híján akaratlan visszatartása, a személyes boldogulásban, a támogatott tőkéseik gyorsabb gazdagodásáért, na meg a búsás visszaosztásokért. Lásd Demjánt. Gyurcsány:"Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük." de ebből a pénzbőségből, egy fillért sem adtak a hasznukért dolgozó melósnak. Viszont a hatalomért a tömegbe lövetni, és jelöletlen rendőrökkel véresre veretni, nem volt probléma. Na pont ez történt 1956-ban is csak maguk kevesek voltak a nagyobb felháborodás miatt, ezért kellett a nagy testvér segítsége, a további bő 40 év katonai jelenlétükhöz, megcsúfolva a demokrácia gondolatát is.

Ami biztos, hogy megtorlás. Hogy pontosan mit követeltek, azt már soha nem fogjuk megtudni... Kádárnak elég sok tárgyalásba került, hogy viszonylag fájdalommentesen megúsztuk -ez volt az a minimum, amiért még nem avatkoztak be és nem hagyták magára.

Mivel a teljes Szovjet tömböt rossz fényben tüntette fel a világ előtt, és felfigyelt a teljes nyugati világ a Szovjetunió valódi énjére, egyértelműen nem maradhatott büntetés nélkül. Akkora kivégzéshullámot egyébként nem akartak, amekkora várható lett volna (nem becsülöm alá ezzel az egyébként tragikus megtorlásokat). Ugyanakkor nem szerettek volna nagy túlkapást. Sztálin nem rég halt meg, ideológiai válság tört a Szovjetunióra, illetve látták, hogy az ötvenes évek eleji kultusz és megfélemlítés milyen megmozdulásokhoz és állam ellen forduláshoz vezetett, értelem szerűen ezt el akarták kerülni. Korábban már Rákosival is tisztázták Moszkvában, hogy nem ártana alábbhagyni a személyi kultusszal, illetve a bebörtönzésekkel, mert ez már a szovjet vezetésnek is sok illetve páratlan feszültség alakult ki a magyar népen belül. Ennek tudatában nem akartak utólag nagy mészárlást, ugyanakkor egy stabil és szigorú megtorlást rendeltek el, lezárva ezzel maguk részéről is az előző éveket, jelzést adva a népnek, és teret engedve a következő évtizedek konszolidációs törekvéseinek, amire nem véletlenül jelöltek ki egy megbízható szovjetbarát de progresszívnek mondható személyt, Kádár Jánost, aki végső soron 56 vérfürdőjéből szép lassú lejtővel vezette át az országot a szovjet tömb legnyugatiasabb országává, eredményezve elsőként a rendszerváltást, utóbbi sikerességén nyilván lehet vitatkozni. A moszkvai vezetés tehát a mérsékeltebb, de szigorú megtorlással lezártnak tekintette a magyar nép helyzetét, és azzal, hogy egy ilyen személyt ültetett az ország élére, konzerválta a betervezett konszolidációt és békét. Ilyen szempontból Magyarországról már biztosan nem lehetett számítani egy ismételt forradalomra, ami a csökkent hírnevű és egyébként is nehéz helyzetben levő Szovjetúniónak a legkevésbé sem hiányzott.

A kínai- NDK- és bolgár kommunista pártokról viszont tudni, hogy sokkal nagyobb mértékű megtorlást követeltek, kárhoztatták Kádárt, hogy miért nem hozott tízezerszámra halálos ítéletet (mondjuk, egyiket sem ő hozta).