Hogy változott a zsidók megítélése a II. világháború után?

Hát nem volt egyértelmű. Németországban semmiféle atrocitás nem volt, ami az antiszemitizmus rovására írható. Ellenkezőleg. Ehhez nem kellett program. Csak annyi kellett, hogy Hitlert eltakarítsák.

Ugyanez a békés helyzet közel sem mondható el Palesztinára. A zsidók sokat tanultak saját borzalmaikból, és jó néhányat alkalmaztak a palesztinokon. A menekülttáborok azóta is megvannak, az ott élők (szüleit) saját otthonaikból űzték el és kényszerítették táborokba.

Volt egy általános nézet a zsidóságról Európában.

Aminek egyébként sok pontja alapokkal is rendelkezik, de természetesen minden általánosítás csak és sokakra nem igaz.

A zsidókról az volt a vélemény, hogy, a pozitív oldalt nézve általában nagyon műveltek, szinte mind nagyon iskolázott, nagy részük művészi hajlamú és remek üzleti érzékük van.

A negatív oldal az volt, hogy fifikásak, csak az önérdeket nézik, anyagiakban fukar nép, kezükben tartják a tőkét és ezzel a gazdaságot és a politikát is, csak a zsidók érdekeit nézve.

És az igazság az, hogy mindez a nézet nem változott SEMMIT a világháborúval és a holokauszttal.

Csak a holokauszt miatt ez a nézet tabu lett.

hitelr zsidótámadásának lehet, hogy voltak személyes pszichikai okai, de a fő mozgatórugó az volt, hogy TÉNYLEG a német zsidóság kezében fókuszálódott a tőke és az egyéb vagyon nagy része, ami egy háborúviseléshez nagyon kellett, plusz ez a gazdasági erő politikai befolyást is jelent, ezért kellett őket a politikából is kiirtania.

A náci ideológia csak eszköz volt a valódi célhoz, a zsidóság pénzének megszerzésére és politikai hatalmának elvételére.

Nem a zsidókról általános vélemény miatt jött létre a náci antiszemitizmus, csupán meglovagolta, felerősítette, ideologizálta azt.

A zsidóságról a háború előtti általános vélemény ma nem megváltozott, csupán, mivel részben ez csinált belőlük áldozatot, elhalkult, tabuvá csöndesedett.

Amúgy minden rasszról vannak ilyen-olyan pozitív-negatív általánosságok, amik esetlegesen a többségre igazak is.

Mondom, pozitívak is, például, hogy a feketék ideális atléták, alkatra, kitartásra stb.

Konkrétan a zsidók esetén még csak nem is igazi rasszról van szó, hanem elkülönülve összetartó, ezért genetikailag, inkább "generációs öröklésileg" különálló, főként VALLÁSI csoport.

És az is maradt nagy részt, legalábbis a konzervatívan vallásos részük.

Nem, mintha ezen volna mit reklamálni.

Nem hinném, hogy az előző válasz nagy népszerűséget vált ki a hazai zsidóságból. És nemcsak arról van szó, hogy a legtöbben nehezen viselik az általuk negatívnak vélt észrevételeket.

Néhány további adalék. A következő néhány mondat puszta ténymegállapítás minden minősítési szándék nélkül. Figyelem a hazai rádióadásokat, ahol egy ideje népszerűvé váltak különböző fórumok a legváltozatosabb (többnyire politikai, mostanában járványügyi) témákban. A hallgatók hozzászólásai vegyesek, van aki érti, mi zajlik, és sokan nem. Vannak (megmosolyogtató) jószándékú naiv javaslatok és vannak igencsak figyelemre méltók. A sajnálkozás egyöntetű. Ám a javaslatok mélyebb vizsgálata jellemzően két részre bontható. Az egyik fele így úgy a társadalom általános állapotának javítására tesz javaslatot. A másik fele (minden bizonnyal zömmel öntudatlanul) esetén, bár a megfogalmazás általános, a végső soron kedvezményezett réteg már nem.

Menjünk tovább. A zsidóság a római kor óta folyamatosan szóródott szét Európában annyira, hogy az iszlám térhódítása idején a zsidó törzsek eredeti területeit is jobbára palesztinok lakták be, elsősorban a termékenyebb völgyeket. Ezért iszlámosodott el a terület, hiszen csak kevés zsidó maradt a térségben. A történelem folyamán rendszeres időközönként voltak hol itt, hol ott pogromok. Azokat természetesen szélsőséges elemek szították, de nem lehettek volna eredményesek, ha a lakosság zöme nem érezte volna úgy, a kisebbség határozza meg az irányvonalat. Ahogy azt az előző válasz is kifejtette. Érdekes módon, eközben e helyeken tudósok, művészek mentették zsidó „kollégáikat”. Ebben nemcsak az emberiesség, hanem a kapcsolatok pozitív oldala is jelentős motiváló tényező volt, ami világosan mutatja a zsidó homogenitásban megmutatkozó mély különbségeket. Ugyanez sokkal élesebben jelent meg a második világháború idején. Közismertek azok a zsidó üzletemberek, akik az üldözések közepette kötöttek alkut, miközben tudták, hittársaik sorsa mi lesz. Jobban tudták, mint a közvélemény. A nácik is voltak annyira racionálisak az embertelenségben, hogy busás pénzekért, információkért futni hagytak embereket. Sőt, ideig óráig az üzletbe is bevették őket.

Ugyanez volt a helyzet a 20. század eleji zsidó újrahonfoglalásnál is. A helyben maradt őslakosok gyakran késhegyikg menő durva vitákat folytattak az újbetelepülők agresszivitása ellen, mondván ez bosszút és vért szül. Szült. Csak körül kell nézni most.

Az erről való beszélgetést valóban még most is sokan tabuként kezelik. Csak megemlítem, a tabuk ellen éppen egy művelt, intelligens és széles látókörű zsidó újságíró lépett fel talán először. Mert úgy gondolta, ő szeretne tiszta hazafi lenni, ehhez azonban nem takargathatja népének negatív tulajdonságait sem. Ahogy a hidegháború közepette a német vezetők, tisztelegve a zsidó áldozatok előtt, lezárták a német náci múltat.

A sztereotípiák és a zsidó viselkedés valódi alapja valahol a zsidó vallás legmélyén keresendő. A vallás alapja, hogy isten a zsidó népet kiválasztottként kezeli az emberiségben. Ennek a tételnek minden zsidó igyekszik a maga módján megfelelni, ez az egyik legfőbb motiváció a vezetésre és ez adja azt a belső igényt, amely alapvetésnek tekinti az iskolázottságot, a műveltséget (amely általánosan a vezetői képesség alapja).

Az pedig minden értelmes ember számára nyilvánvaló, hogy minden rassz, minden nép inhomogén a kulturáltság és a motiváció vonatkozásában, ennélfogva a kapcsolatépítésben és a másság elfogadásában. Az egyes népeknél mindössze az ebben való különbség, ami esetleg kimutatható. Persze ha a történelem alakulását, a gazdasági állapot viselkedésre gyakorolt hatását, és nagy rendszerek hatalmas tehetetlenségét is figyelembe vesszük, még ez a különbség sem biztos. De ennek kiderítése csak széleskörű és tabuk nélküli eszmecserével lehetséges.

"Nem hinném, hogy az előző válasz nagy népszerűséget vált ki a hazai zsidóságból. És nemcsak arról van szó, hogy a legtöbben nehezen viselik az általuk negatívnak vélt észrevételeket."

Nem lepne meg.

Melyik nép élvezi, ha kritizálják?

Magyarokról azt mondják, hogy vendégszeretőek, segítőkészek, a jég hátán is megélő, sivatagban homokot is eladni képes, jó problémamegoldók, akik nem köntörfalaznak, kimondják a bajaikat.

De botrányosan rugalmasan kezelik a szabályokat, rettenetesen széthúzóak, egymással mindig vitázók, saját népükkel kevésbé barátságosak, mint idegenekkel.

Most ez tetsszen nekem?

Nem tetszik.

De látom magam körül, hogy nem véletlen ez a vélemény.

A zsidóknak is, ha nem tetszik, megértem, engem konkrétan nem érint, nem érdekel semmi ilyen sztereotípia.

Én mindenkit egyenként, arról ítélek meg, ahogy viselkedik.

Annak ellenére, hogy vannak olyan csoportok, amelynek tagjaira egyenként gyakran tényleg passzol a jellemzés.

Én speciel ettől még nem fogok skatulyázni.

Az túlzás hogy generációk, a náci párt 1933-ban jutott hatalomra, a második világháború végéig nem telt el 12 év. (Ezzel nem azt mondom hogy nem volt antiszemitizmus korábban, természetesen volt és az első világháború után erősödött, de pl. az oktatásban a teljesen náci szellemű propaganda csak ekkortól volt jelent).

A 2. világháború vége elég komoly sokk volt a németek számára, nem csak vesztettek hanem megszállták az országukat, lerombolták a legtöbb nagyvárosukat és az országukat is felosztották. Ennek és a háború utáni elszámoltatásnak a hatására Németországban normaszegéssé vált bármilyen antiszemita megnyilvánulás (sőt, a nemzeti büszkeség kérdése is kényessé vált hosszú ideig), gyakorlatilag elfogadhatatlan volt minden ilyesmi. Az NSZK-ban erősebben, az NDK-ban gyengébben, de alapvetően a múlttal történő szembenézést és a nácik elítélését választották (pl. több nyugatnémet kancellár is megkövette a holokauszt áldozatait, de az oktatásban is szerepet kapott a kérdés, ahogy emlékművek, múzeumok és kutatóhelyek foglalkoztak és foglalkoznak ezzel az időszakkal) - legalábbis hivatalos szinten, de ez a társadalom nagy részébe is beszivárgott.

Ugyanakkor természetesen volt valamennyi félrenézés is, nyugaton elsősorban helyi szinten tabuvá vált az a kérdés hogy kik is vettek részt többé-kevésbé tevékenyen a zsidóüldözésekben, keleten pedig mint szocialista államban hivatalosan nem létezett semmilyen vallási vagy faji megkülönböztetés, így antiszemitizmus sem, ez pedig az ilyen vélemények elfojtásához és eszaklálódásához vezetett (ha megnézed az újraegyesítés után a volt keletnémet tartományokban tudtak relatíve jó eredményeket elérni a szélsőjobboldali pártok).

Tldr: hivatalos szinten kb rögtön elfogadhatatlanná vált az antiszemitizmus és egy idő után a normarendszer részévé vált ez a szemlélet.