Melyiknek lesz nagyobb hatása a világunkra?
A: A koronavírusnak, amelynek van úgy sacckábé 1%-os halálozási rátája
vagy
B: A koronavírustól rettegők által gerjesztett pániknak, amely miatt intézmények zárnak be, rendezvények maradnak el, karanténokat hoznak létre; ezáltal rengeteg pénztől esnek el mind a vállalkozók, mind a munkások - szemben ezzel felélik a tartalékaikat, mert félnek attól, hogy mi lesz a jövő héten. Bezáratják az iskolákat, óvodákat, éttermeket, rendezvények és koncertek maradnak el, az embereket fizetés nélküli szabadságra küldik, holott ezzel lehetetlen megakadályozni a vírus terjedését, csak egy újabb gazdasági összeomlást és válságot idéznek elő vele.
Nem lenne egyszerűbb, hogy menjen minden a régiben, és idővel ezen is átesünk, mint az influenza egy-egy mutálódásán MINDEN EGYES ÉVBEN?
(Személyes vélemény: legalább pusztulna ki az emberiség 80%-a ebben az idióta vírusban, ha már ekkora a hűhó körülötte. Akkor TALÁN lenne esély újrakezdeni, és valami szebbet építeni.)
Abban semmi meglepő nincs, hogy a már haldokló öregek és a ványadt nyüzüge kis apróságok gyenge immunrendszere felmondja a szolgálatot és hamarabb beadják a kulcsot, de a felnőttek sem sokkal maradnak le végül, talán tíz, tizenöt % a különbség az elhalálozottak korcsoportjai között és a túlélők között is majdnem olyan számban vannak öregek és gyerekek is, mint a felnőttek, csak az időbeli lefutás gyorsabb egyeseknél, mert az aktív felnőttek ellenálló képessége is felmorzsolódhat és akkor ugyanott vannak ők is, ott, ahol a part szakad.
'legalább pusztulna ki az emberiség 80%-a'
Annyi messze nem lesz, de az olyan gyenge képességűek, mint a kedves kérdező esélyesek erre a durva kimenetelre.
"Aláírom, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy valamelyest megakadályozzuk,"
Ez történik most. Korlátozásokat vezetnek be, olyanokat, ameiket máshol is megtettek. Csak máshol azért, mert már rengeteg a beteg és halott.
Itt meg megteszik, MIELŐTT rengeteg a beteg és halott.
Neked a sokhullás verzió jobban tetszik? Addig, amíg te vagy hozzátartozód nem kerül közé.
"de annak, hogy az iskolák szünetelnek, semmi értelme sincs."
Nem szünetelnek.
A zárt légteres 100 fő, nylét légteres 500 fő feletti rendezvények vannak felfüggesztve.
Mozi, színház, márc.15-i tömeg az utcán stb.
Ahol iskola bezárás van, az az iskola vezetőség ötlete vagy a szülők kényszererére teszik.
Majd ha lesz gyereked, felfogod, milyen az.
Amúgy sok munkahelyen bevezették a kézfogásos üdvözlés tilalmát. Nagyon jó ötlet, még hatásos is lehet. Nem ultimatív megoldás, ha az lenne, Japánban nem is terjedne vírus, de azért valamit használ.
Ha végiggondolom, akkor valóban úgy tűnik, hogy jelentősen meg fog változni a világ a covid 19 miatt.
Az állam ellenőrző szerepe felerősödhet, egyes liberális szemléletek eltűnhetnek.
Át kell gondolni, értékelni a közösségi tevékenységeket mind a munkában, az oktatásban és a szórakozásban.
A távmunka, a távoktatás meglehetősen vérszegényen, de ma is létezik és a szórakozásban is megvannak a magányosan élvezhető lehetőségek, amelyek erősödni fognak.
Azt azonban figyelembe kell venni, hogy a 'B' verzió, most attól függetlenül, hogy az felesleges pánikból, vagy valós védelmi stratégiából következik be, mindenképpen az 'A' ban említett vírus következménye, vagyis annak a hatása ez is, tehát igazából az alá tartozik.
Nulla konteó, amit most írni fogok, hiszen mind pontosan látjuk mindazt, ami következik:
A világ gazdasági irányítói tutira UJJONGANAK a covid-19 miatt.
Kábé egy éve hallgatjuk, hogy jön a válság, jön a válság, fel kell rá készülni, az egész világipar tojástánccal dolgozik, csupa rövidtávú beruházással ,mert mindenki várja, hogy jön a 2008-2010-es bedőlés újra. Próbálták megokolni az elektromos autókkal ,a dízelbotránnyal, de láss csodát, egy éve csak beszélnek a válságról és az bszik jönni, csak az óvatoskodás torpantott kicsit a világgazdaságon.
Márpedig a világgazdaságot a globális érdekek szeretik néha kicsit bedönteni, ha a fejlődése lassul, pang. A 2008-20010-es válság pár évre levert mindent, de utána nagyon meredeken megindult minden felfelé.
Ma is valakiknek "odafent" ilyenen jár az agyuk, csak most a világgazdaság, ha pang is, stabil. Atyaúristennek sem akart bedőlni.
Erre jön egy vírus, ami megállítja a kereskedelmet, turizmust, korlátozza az ipart...
Deus ex machina, erre vártak.
Leszögezem, nem azt mondom, hogy a vírust erre indították. Lóxart. Akkor nem így, nem ott kellett volna bevetni és nem ilyet, ennek xar a hatásfoka és a gócpontjai sem jók.
De a fordított ok-okozat működik.
Mutálódott egy vírus, ami most jó arra, hogy ha már itt van, túlhypeoljuk, kicsit megszórva pánikkal, jogossá, praktikussá téve pont azokat a korlátozásokat, amik bizony el tudják hozni a várva várt válságot.
Miért nem történt meg ugyanez az előző hasonló vírusfertőzésekkel?
Mert azok pont akkor jöttek, amikor a gazdaságot éppen felpörgetni kellet, káros lett volna miattuk visszafogni mindent.
Na ezért kap most a covid-19 ekkora médiát.
Egy másodpercig sem állítom, hogy nem jogosak az ellenintézkedések és a fenyegetés globális hangsúlyozása.
Csak az, hogy madárinfluenza, MERS, SARS stb. idején nem volt ekkora médiahatás, AKKOR volt túlhallgatás és bagatellizálás.
Az, hogy a személyes higiénére vigyázzunk, gyakori kézmosás, egyéb óvatossági személyi intézkedések, nem csak most, minden nap, minden xaros fertőzésnél hangsúlyozott kéne hogy legyen. De máskor nem az.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!