A mai magyarok fejben gyengék, “vesztesek”?

Olvasd az itteni társkeresési rovatot!

A mai fiúk 99%-a életképtelen.

A mai magyarok egy elég nagy halmaz, rengeteg emberrel, mind-mind eltérő világképpel, értékrenddel, habitussal.

Fejben gyengék lennének? Miért is? Miben is? A magyarok átlag IQ-ja hasonló, mint bármelyik nyugati országban. Az oktatás helyzetét meg meg lehet ítélni más nyugati országok viszonylatában is, meg mondjuk egy közel-keleti oktatáshoz képest is.

Vesztesek? Milyen téren? Pl. Hosszú Katinka nyertes, konkrétabban három aranyérmet nyert a legutóbbi olimpián. Én meg vesztes vagyok. Épp tegnap vesztettem el egy sakkjátszmát a gép ellen. Igaz előtte nyertem hármat, de a legutóbbit elveszítettem, tehát vesztes vagyok.

Az, hogy egy ember milyen, optimista, vagy pesszimista, azt a kudarcai és sikerei formálják. Ma is, régen is így volt ez. Az, hogy az ember minek örül, és mitől szomorú, az az állapotának – anyagi, testi, szociális állapotának – a változása határozza meg, az élet meg olyan, hogy ezek hol jobbak, hol rosszabbak lesznek. Régen maximum annyi volt a különbség, hogy más volt a világ, az emberek mástól voltak boldogok, másnak örültek, másban reménykedtek, mástól voltak szomorúak, mástól féltek. Ami régen az életet megkeserítő probléma volt – mondjuk egy betegség –, az ma könnyen orvosolható. Amitől ma aggódnak az emberek, az régen fel sem merült problémaként. Összességében bár ezerszer jobb sora van még egy minimálbért kereső segédmunkásnak is, mint egy középkori parasztnak, különösebben nem lett az ember ettől boldogabb vagy boldogtalanabb.

Nyilván vannak az ember életében problémák. A problémákkal az ember dolga az, hogy megoldja őket, és tanuljon belőlük, ha tud. Ez így volt régen is, és így van ma is. És van, aki ezt elmulasztja, kihagyja, megspórolja, van, aki meg nem. Az ember meg tegye mérlegre a dolgait, és nézze meg, amije van – nem csak anyagi javak –, azok elegendőek-e, és ha igen, akkor legyen is vele elégedett. Persze ehhez tudni kell, hogy mennyi az elég, tudni kell azt mondani, hogy „ennyi elég, nem kell több”. A jelen és a múlt közötti különbség itt is csak annyi, hogy a világ változott, ami régen elég volt, az ma nem biztos, hogy az. Vagy legalábbis én mondjuk nem szívesen mondanék le a csapból folyó ivóvízről, meg az áramról.

~ ~ ~

Viszont te kvázi szobrot állítasz annak, amit a kritikád tárgyává teszel. Oké, tartsd számon mások negatívumait is, de keresd meg másokban azt, ami pozitív. Illetve segíts megtalálni másokban, hogy mi az ő erősségük, tehetségük, képességük. Tedd ezt magaddal is, keresd a magad erősségét, kamatoztasd, tanulj, fejlődj, higgy, tűz ki és érj el célokat, és ezzel mutass pozitív példát másoknak.

De amit itt teszel az szimpla siránkozás, hogy bezzeg ezek a mai magyarok. Kishitűek – mondod, mert kicsi a hited bennük –, áldozatmentalitásuk van – de hát mit tehetnél, a kor áldozata vagy te is, hogy ilyen magyarokkal vagy körbevéve –, sőt nem csak hogy mástól várod a megoldást, hanem még csak megoldást sem vársz, mert nem úgy tűnik, mintha hinnél abban, hogy a világ változtatható. Pedig változtatni tudsz. Elsősorban önmagadon, de ezen keresztül másokon is. Te is tudsz tenni magadért is, másokért is, azzal, hogy meglátod és megmutatod a világ pozitív oldalát, ha lelkesednél és lelkesítenél másokat, segítenél másoknak. Ehelyett valami ködös, ismeretlen, így nosztalgikusan a valóságnál sokkal szebbre festett múltba regresszálsz vissza, ahelyett, hogy itt és most tennéd meg, azt amit itt és most meg lehet tenni. De a világ nem – és benne te sem – lesz jobb attól, hogy elpanaszolod, hogy régen még a „régen minden jobb volt” is jobb volt…

Esetleg első lépésben össze kéne vetni mondjuk a nemzeti himnuszunkat más országokéval. A többség szinte győzelmi induló, a mienk meg Tiborc panasza remix.

Kis, főleg környezetében nyelvileg, hagyományilag, vallásilag idegen népként tényleg sokat kaptunk a pofánkra évszázadokon át, szóval némi megtörtség eléggé megalapozott.

Nemzeti önérzetünk, büszkeségünk is elég hullámzó formát mutatott, talán a 48-as forradalom előtt volt csúcsra járatva, Arad és a kiegyezés után gyógyulgatott az első világháborúig, Trianon elvitte alólunk a szőnyeg maradékát, majd pofozobábuként a nácik és a komcsik közt, hát, nem sima nyavalygás sírva vigadni.

De ez a nemzet politikai helyzete, nem pedig az egyének élethez való hozzáállásának a mutatója.

A magyar nép körben fifikás, magát feltaláló, a jég hátán is megélő népként ismert, a szavak pozitív és negatív értelmében is, éppen az állandó xarból várépítés találékony, egyáltalán nem buta néppé tett minket.

Hogy butulnánk?

Nem tudom.

Valamennyire biztos van egy ilyen tendencia, de ennek oka és amúgy túl rossz helyzetet mutató indikátora is az, hogy régen a médiában a hülyék nem jutottak szóhoz, ma meg a közösségi médiákban ők a leghangosabbak.

hogy többen vannak-e? Nem tudom.

Kik azok a "mai magyarok"? Jó, tudom. Úgy általában a "mai Magyarország" területén élő MAGYARUL BESZÉLŐ (már amelyik tényleg...) embereket érted alatta? Gondolom igen.

Igen, és nem. Is. Egyik ilyen, másik olyan. (Nesze semmi fogd meg jól... :DDD) Pedig így van.

Az általánosításnak - még ha látszólag(!!!!) - volna is alapja, akkor sem lehet IGAZSÁGNAK(????!) venni.

Egészen egyszerűen demagógia. Ámítás, butítás, lelki okádás az egész. Röviden: álságos idiotizmus. (És még csak nem is blikkfangos a duma... :DDD)

RÁADÁSUL NEM IS IGAZ!!!!!!! (Igen, itt üvöltök... :DDDDD)

(Ja, nincsenek "régi" vagy "új" magyarok. Magyarok vannak. Azok az emberek, akik JÓL beszélik, és értik a magyar nyelvet. Ezek mind EMBEREK. Nagyon különbözhetnek egymástól testi adottságokban, de EGY hihetetlenül fontos KÖZÖS(!!!!) vonásuk van: MIND - értsd(!) - MIND ÉRTI(!!) a magyar nyelvet. És remélem beszéli is... :D)

dellfil

Már az egész világ hülyül, nem csak a magyarok.

Egyre életképtelenebb mindenki, a régieknek pl. egy koronavírus meg sem kottyant volna.

koronavírus meg sem kottyant volna

Ja, mert tökéletesen elvoltak a kolerával, a himlővel és a spanyolnáthával. Egy koronavírus tényleg fel se tűnt volna.