Milyen szerepet játszott a templom a zsidóság életében?
Ha valaki nem értené, ezért írtam. :)
A templom a zsidóknak elsősorban az imádság háza, hová eljönnek, hogy Istennel találkozzanak.
(Később az Úrhoz csatlakozó, nem zsidók számára is az imádság háza lesz “házam minden nép számára az imádság háza lesz.” Ézs.56,7)
Érdekesség, hogy az előző kommentben említett gyakorlatias kereskedés (napi szükségleti cikkek) helyett a templomban kimondottan az áldozati állatokkal kapcsolatos kereskedés folyt, papi jóváhagyással és közreműködéssel.
Amit a kedves Kérdező idézett (a templom megtisztítása Máté 21,12-13), arra azért volt szükség, mert kimondottan korrupció folyt ott. Az emberek által hozott saját maguk nevelte áldozati állatról a pap azt állította, hogy nem megfelelő, ezért aki áldozni akart, annak meg kellett venie a “pap által jóváhagyott” galalambot, bárányt. A hozott állatot ezért kénytelenek voltak ott leadni és plusz pénzért megvehették a papi áldozati állatot. Aki messzebbről jött és nem volt helyi valutája, az a pénzváltóknál volt kénytelen helyi pénzt váltani.
Amikor a pénzváltók és a galambárusok ki lettek űzve a templomból, akkor egy csomó hely felszabadult, ezért a vakok és sánták is már odafértek, be tudtak menni.
Ez arra utal, hogy a kereskedés helyett a templom ismét az eredeti funkciója szerint tudott funkcionálni, tehát ismét az a hely lett, ahol a Jóistennel imádságban lehetnek az emberek. A lelki vakok ismét láthatnak, a hitben sántikálók pedig ismét egyenesen járhatnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!