Költemények és egyéb régi magyarul írott szövegekben az A elé egy ' jelet tettek. Miért?

Igen, a z betű helyét. Mert az alapból mindenhol ott volt, aztán nyilván először – ahogy lenni szokott – szóban kopott le, aztán elkezdték írásban is elhagyni, óvatosan, hiányjellel jelölve, és ma már simán van "a" és "az".

hasonlóan:

sohase(m)

> soh'se(m) ("soh'se hittem volna")

> so'se(m) ("Bátor lovag valál, Ki so'sem remegett")

> ma már sose(m)

vagy:

azután

> az'tán ("Sött még aztis megtették az'tán, hogy a' valódi lelkest test-mozgásokat kihagyták ...")

> aztán

és talán így lesz a ban/ben eltűnésével is:

szóban sokszor lehagyjuk az n-t (ez persze nem mai fejlemény, hanem "ezer éve" így van),

közben írásban még nagyon tartja magát az n,

és aki igényes szöveget ír, de valamiért éppen nem írja ki (pl. versben), az előfordul, hogy használ aposztrófot, de könnyen lehet, hogy ki fog kopni.

(ennek a sebességére még tippelni sem mernék... egyrészt azt sem tudom, hogy régen ezek a változások mennyi időt vettek igénybe (nyelvészek nyilván tudják), másrészt annyira más hatások voltak akkor, mint ma, és annyira más írásbeli közegek voltak, más terjedési "sebességekkel", hogy a jó Ég tudja, hogy ma hogy megy egy ilyen változás...)

Bizonyos esetekben elképzelhető, hogy a "z" betűt helyettesítette, de akad egy-két eltérő eset is.

Pl. az adj'Isten köszönésnél az "on", a Kálmán bá' esetében pedig a "csi" helyett találunk egy vesszőt.

Szóval, nem egyértelmű.....

Sokáig a határozott névelő az "az" volt, és nem létezett az "a" párja.

A 19. században kitalálták, hogy a magánhangzóval kezdődő szavak elé elég csak az "a", viszont tettek hozzá egy aposztrófot is egy darabig.