Mikor kell az idézőjel után rakni az írásjeleket? Mikor írom az idézetet kis- vagy nagy betűvel? Mi a félidézőjel szerepe?

Az idézőjelet alapvetően két esetben alkalmazzuk: idézésre, illetve arra, hogy egy kifejezést nem eredeti jelentésében használunk.

Utóbbi esetben nagyon egyszerű a dolog, ilyenkor az idézőjelben lévő szöveg kisbetűvel kezdődik, a toldalékot hozzáilleszted a szóhoz, és az idézőjel után áll az írásjel.

Ha idézel, akkor az idézőjelen belüli rész kezdőbetűje attól függ, hogy teljes mondatot idézel-e (illetve az idézett műben milyen betűvel kezdődik). Ugyanez igaz az írásjelre is: ha teljes mondatot idézel, az idézőjel előtt áll az írásjel, ha csak egy részt, akkor lezárod az idézetet, és utána teszed ki az írásjelet.

A félidézőjel általad említett használatával én még nem találkoztam.

#2:

Szerintem meg nem oké (mármint nem "szabályos"). Ettől persze még lehet így is csinálni (ahogy pl. lehet tenni a nagy I-re is pontot), de szabályosan az átvitt értelmet is normális idézőjellel jelöljük:

AkH. 272. Idézőjelek közé teszünk a mondaton belül olyan szavakat, amelyeknek hangulati velejáróját, gúnyos vagy egyéb értelmét ki akarjuk emelni: Megkaptam „kedves” soraidat. Ne akarj te engem mindenáron „jobb belátásra bírni”! Stb.

Az OH-ban ugyanerről:

355. o.: A stiláris szerepű idézőjel.

Idézőjelbe szokás tenni az olyan szavakat és kifejezéseket, amelyek másoktól, más stílusrétegből származnak, vagy iróniát, illetőleg egyéb hangulati

vagy stiláris hatást hordoznak. Az ilyen szavaknak vagy kifejezéseknek általában eltér a hangmenete a mondat többi részétől:

Megkaptam „kedves” soraidat.

Ne akarj te engem „]obb belátásra bírni”!

Helyesírásunk szerint az efféle hosszú „szókígyókat” kerülni kell.

A félidézőjelnek erről a „spéci” használatáról:

Alapvetően nem is értem, mi a kérdés, hiszen jól leírtad, hogy mire használták: „majdnem szó szerinti” idézetre, vagyis sem tartalmilag, sem a megfogalmazásba nem nyúltak bele, hanem csak a formáját (a toldalékokat, esetleg a szórendet) igazították az idézetet magába foglaló mondathoz, szövegkörnyezethez.

Én is csináltam már ilyet, úgyhogy ismerős a jelenség, bár én is úgy tudom, hogy „hivatalosan” nincs ilyen megoldás.

A szabályzat csak pontos idézetet ismer, amelyet idézőjellel jelölünk, illetve tartalmi idézetet, amelyet meg sehogy:

AkH. 257.

Mások szavainak némiképp megváltoztatott, vagyis úgynevezett tartalmi idézésekor nem használunk idézőjeleket, pl.:

Alkotmányunk kimondja, hogy társadalmi rendszerünknek a munka az alapja. Stb.

Így szokás kezelni az úgynevezett kapcsolt egyenes beszédet is:

Mondtam neki, hogy nincs az az áldozat, amire ne lennék képes a gyerekeimért.

Na, ezek között "félúton" helyezkedik el az, amiről beszélünk – és ennek megfelelően kézenfekvő a félidézőjel használata, így talán nem számít szentségtörésnek. (Nyelvtanórán azért ne villogtassuk... :-)

----

Szerintem egyértelműen ugyanerről szól ez a kérdés is:

[link]

bár a válaszban a tanácsadó inkább a szabályzathoz tartotta magát, nem hagyta magát elcsábítani erre a "szabálytalan" terepre, bár a kérdésből szerintem egyértelmű volt, miről van szó (ahogy most is). (Véletlenül nem te kérdezted azt is, kedves Kérdező?... :-)

OK, de ezt csak te tudod, meg akinek elmondod a "titkosírásodat", tehát "belső kódnak" vagy ha saját magaddal akarsz kommunikálni (pl. szeretnéd tudni évek múlva, hogy amit most írtál, az idézet volt-e), akkor valóban hatékony módszer. :-)

Persze külső olvasó is rájöhet a "kulcs"-ra – de ha rájött, az azt jelenti, hogy alapból meg tudta különböztetni a két fajtát anélkül is, hogy használta volna a különböző jelölések nyújtotta támpontot. Utána már persze ő is a "beavatottak" körébe tartozik. :-)

Az is igaz, hogy hamar "bekerülhet", hiszen hamar rá lehet jönni a megfejtésre, ugyanis a legtöbb esetben jól megkülönböztethető a két fajta. – Talán éppen ezért nem alakult ki rájuk különböző jelölés. :-)