Miért nem ismerik sokan az írásjelek használatát?
Én sem érettségiztem felsőfokon magyarból, de próbálok odafigyelni, hogy helyesen írjak, az írásjeleket helyesen használjam. Kicsit nehezíti a dolgom, hogy külföldön élek, itt ugyanis nem ugyanúgy használjuk az írásjeleket, mint otthon, illetve a magyarban.
Ennek ellenére próbálok helyesen írni, ha valamit nem tudok, vagy bizonytalan vagyok benne, akkor az nagyon idegesít. Igénytelenségnek tartom ha valaki nem tud helyesen írni és nem is akar. Ha legalább próbálkozna.
Sajnos a barátom sem ír helyesen. Mióta velem van, azóta javult valamennyit a helyzet. Remélem egyszer ő is odafigyel majd a helyesírására. Nem azért, mert nekem akar kedvezni, hanem saját maga miatt.
Mert az írásjelek használata a helyesírás oktatásában eléggé perifériára esik. Én utoljára ötödikes koromban tanultam az írásjelek használatát, utána már csak nyolcadikban a vesszőhasználatot. Mivel sokkal durvább hibák szoktak előfordulni a diákok között, egyik iskolában sem erre helyezik a hangsúlyt. Amit általános iskolában tanítanak, abból mindenki nagyon sokat felejt, középiskolában pedig nem foglalkoznak annyit a helyesírás oktatásával.
Megint más kérdés, hogy helyesen írni nem is olyan egyszerű dolog. Aki helyesen ír, az álatalában ÉRZI, hogyan kell írni, milyen jel való a mondat végére. Sokaknak van olyan problémája (tudtukon kívül), hogy nem is nagyon tudnak hallásban sem különbséget tenni hanglejtések között, ők a mondatvégi írásjeleket más szempontok alapján vagy egyszerűen megszokás alapján használják.
Utóbbi persze a rosszul írók kisebb hányadára igaz, a nagyobb részük csupány igénytelenségből használja rosszul az írásjeleket, vagy azért, mert gyorsabban gépelnek, mint gondolkoznak. Mindenesetre mutasd az írásod, megmondom, ki vagy és mennyire adok a véleményedre. Én ezt az elvet követem...
Ha valaki e-mailben néhány mondata végét ...-tal fejezi be, az általában azt jelenti, hogy sok gondolata lenne még, amit nem ír le, illetve némi titokzatos hatása is van. Privát, bizalmas társalgásban nem tartom hibának, csakúgy, mint pl. az emotikonok használatát sem. Túlzásba vinni persze nem jó, de bizonyos érzelmeket bele lehet csempészni pl. egy romantikus levélbe.
Sokkal durvább, amikor valaki minden mondatát felkiáltójellel fejezi be, még akkor is az állítás, vagy kérdés. A másik típus, amikor valaki ráadásul csupa nagybetűvel ír. Na ezektől kiráz a hideg. Az az érzésem támad az olvasás közben, mintha (érvek, gondolatok híján) nyers erővel, vagy kiabálással próbálná az emberre ráerőltetni a mondanivalóját az illető. És azt a benyomást is kelti, hogy a másik műveletlen, nem olvas túl sokat, hiszen a stílust is tanulja az ember valahonnan.
Engem is zavar!! Az idegesít a legjobban, amikor a mondatvégi írásjel elő szóközt raknak. Minek?
Eleve hülyén néz ki, és nem is helyes... Hogy néz már ki ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!