Mért van az, hogy nem tudok könyvet/hosszú történetet, vagy egy novellát végig írni?

Mert nincsenek letisztulva a gondolataid. Sokat akarsz, az jár a fejedben, hogy legyen valami, hogy probukálj valamit. Csapongsz, a lelked háborog. Legalábbis velem ez volt a baj annak idején, amikor hasonló problémával küzdöttem.

Nem is tudom, mit tanácsoljak. Igazából egy időnek kell eltelnie, amíg lenyugszol, és rájössz, hogy az írás nem az írás öröméért van, hanem egy szenvedés. Én úgy hiszem, egy művet végigírni maga az egyik legnagyobb szenvedés, amit az ember a saját lelkével szemben elkövethet. De mégis ez a szenvedés az, ami kihozza az emberből azt, ami a nemes, letisztult forma.

De megközelítem máshogy is. Egy idő után megtanulod lesz@rni a világot, rezignált leszel, megkeseredett és csalódott. Én legalábbis ilyen vagyok, persze lehet, te nem leszel ilyen. És akkor örülni fogsz annak is, ha valami eszedbe jut, amit érdemes lenne megírni. Én pl. évek óta gondolkodom két regényen, kettőn. És egyikbe sem tudok belekezdeni, mert nem tudom végiggondolni, valamire várok, ami megadja a kulcsot. Egy novellán/elbeszélésen is gondolkodom évek óta. És hozzá sem kezdtem írni. De ha beérnek a gondolataim, akkor végig fogom írni. Tehát nem az van, hogy egyszerre 100 dolog jut az eszembe, hanem van egy-kettő és azon gondolkodom évekig. Na, ez az, ahová el kell jutni.

Az elsőnek igaza van, korábban én is sokszor jártam így.

Azért van ez, mert már csak a kész mű lebeg a szemed előtt, hogy milyen szuper lesz, de egy csomó részlettel nem vagy tisztában, az írás közben nem várt nehézségekbe ütközöl.

Ilyenkor az ember mindig egy-két extravagánsabb epizódot képzel el, de amikor elkezd írni, rájön, hogy fogalma sincs, hogy jusson el odáig, mi legyen a "zsinór", amire felfűzheti a történetet. És hamar feladja. Vagy nem adja fel, de a történet erőltetett lesz, a karakterek pedig mesterkéltek és kétdimenziósak.

Az, hogy eszedbe jut egy jó sztori, nem egyenlő az ihlettel.

Csak akkor kezd el írni, amikor már ott van benned a történet, az elejétől a végéig, tisztában vagy minden apró momentummal. Amikor már ismered a szereplőket egytől egyig, mindnek van valós karaktere, önálló személyiség, magukban is működnek, nem csak a cselekmény falai közt tudnának mozogni. És még ilyenkor sem szabad hozzákezdeni azonnal az íráshoz. Érdemes vázlatokat írni, papíron kidolgozgatni a karaktereket, tovább árnyalni őket. Felvázolni a főbb vonásaikat (külsőt-belsőt), majd színezni a képet. Különös hobbik, kedvelt zenék, szokások, szófordulatok, minden, amitől az ember ember lesz. Ezek nélkül egy karakterdráma elképzelhetetlen.

A kidolgozás a történésekre is vonatkozik. Nem elég, ha elképzeled a mozgalmasabb, drámaibb momentumokat. Az ilyenekről mindig fantáziálgat az ember (ez nem baj, így tudja tökélyre vinni), de egy regény nem állhat ezek sorozatából. Kellenek átvezető, összekötő jelenetek, olyanok, amikben nincs sok cselekmény, de a párbeszédekből új információkat és jellemvonásokat tudhatunk meg.

Érdemes írni egy cselekményvázlatot, ami segít ügyelni arra, hogy ne történjen túl sok képtelen dolog egymás után. Sok amatőr írónak szokása, hogy egy könyvbe zsúfol több ötletet is, ettől aztán olyan lesz, mint egy vegyes saláta, kesze-kusza, hektikus. Eldöntheted, hogy milyen részekre tagolod a könyvet, mi felel meg neked jobban. A hosszabb, 10-20 oldalas fejezetek, vagy 1-2 oldalas kis epizódok, esetleg részekbe foglalva.

Egy könyvet csak nagyon ritkán lehet úgy megírni, hogy leülsz, és elkezdesz írni. Rengeteg előmunkának kell megelőznie, ami ahhoz kell, hogy pár oldalt megírva és visszaolvasva ne tűnjön gyermetegnek, irreálisnak, élet- és emberidegennek a sztori.

"megtanulod lesz@rni a világot, rezignált leszel, megkeseredett és csalódott" ... "Na, ez az, ahová el kell jutni."

Hát, nem is tudom... Biztos? :-/ Akkor nagy mázli, hogy nem vagyok író alkat.