Tudnátok olyan szomorú történetet mondani amiben csak mély magánhangzó van?

Mély mássalhangzók: a á o ó u ú

Nem tudom, de engem megihletett a dolog. Egy oldalt nem fogok írni, de talán tudok pár mondatot, amit átvehetsz, vagy ami megihlet téged is.

Háború dúlt a folyók s tavak partján, húsz hónapja már. Bús katona húzta zsákját a porban, kardja, pajzsa oda, arcán fáradt mosoly vonult át. Már látta hazájának határát, s bár távol volt otthona, tudta, nyolc nap alatt hazatalálhat. Hatszáz napja már, hogy por s sár volt ágya, poros, sáros álmokra komor hajnalok hoztak oldást, áldást, már ha áldásnak mondható, ha a dobok harcra húznak. Tovarohanó múlt már a háború, új tavaszra új napok járnak már. „Hazám! Várlak már, s talán várva vársz magad is!” - mondta magában, mátkájára gondolt. Hogy van? Hogy múlnak napjai?…

Én a magam részéről ennyivel tudtam hozzájárulni a dologhoz. Kreatív feladat, ha úgy fogod fel, akkor jó játék.

Nagyon tetszik az előző, megpróbálom ebben a stílusban folytatni.

Csak egy icipici hiba van, az utolsó szó -i betűje.

Vajon vár rá, vagy a sok-sok hónap komor magánya után más karjában találja?

Gondolkodott a katona, ahogyan bandukolt tovább. Húsz hónapja hagyta hátra hazáját, mátkáját.

Ahol volt, a halál aratott kaszájával.

Apja harcolt a fronton, golyó okozta halálát hogy mondja anyjának?

Madarak szárnyalnak magasan, hangjuk búsan szól. Vagy csak a katona hallja úgy?

Csak húzta magát tovább, húzta magával zsákját fáradtan, koszosan, át a határon. Otthon vagyok, gondolta.

> Csak egy icipici hiba van, az utolsó szó -i betűje.

Ezzel vitatkoznék, mert „várva vársz magad is”-ben is van egy i betű. :-) Tehát nem egy icipici hiba van benne, hanem kettő.

A folytatás viszont első blikkre hibamentes és elnyerte a tetszésemet.

Köszönöm szépen.

Nagyon nehéz úgy írni, hogy ne legyen benne magas hangrendű magánhangzó.