Miért használja rosszul az igekötőket a magyarok hatalmas százaléka?

#0: "helytelenül "megfogom enni""

nem nagy rejtély: egybemondjuk, nemdebár...

"gyakran előfordul, hogy az igével sem írják egybe, pl. "meg eszem""

mobiltelefonra gyanakszom, nekem is csinál ilyeneket

(és gyakran nem is javítom ki, mert minek(!!))

#2: "Az ilyeneknek hátra kötném a sarkát!"

XDD

[ha esetleg valaki nem értette a poént: ebben a mondatban a "hátraköt" igekötős ige, tehát egybeírandó]

#3: "A ban/ben elhagyása és helyette a ba/be használata"

az valami egészen más dolog, nem elsősorban helyesírási téma, hiszen beszédben is különbözik a két forma.

illetve annyi köze mégis van a helyesíráshoz, hogy ez a 'ban/ben' értelmű "ba/be" egy olyan beszédbeli jelenség (ismétlem: jelenség – nem hiba!), amit érdekes módon a legtöbben írásban nem jelenítenek meg: "automatikusan" átalakítják ban/ben-re, szinte ösztönösen "javítják" (olyannyira, hogy sokan azt sem veszik észre, hogy ők maguk amúgy -ba/be-vel beszélnek...)

az általános iskolában persze a "helyesírás" témakörébe tartozik, így nem csoda, hogy sokan helyesírási hibának gondolják.

"Az utóbbi 1-2 évben született új szó is, ez a "folyamatosan" szó "folyamat"-tá csonkolódása: pl. "folyamat beszél"."

igen, új szó született, tök érdekes, ugye? :-) örülök, hogy legalább ezt nemhibának könyvelted el – akkor van remény!... ;-) <3

#4: "elrontják, ráadásul olyanok is, akik mondják, hogy másoktól zavaró a rossz helyesírás"

ez nem meglepő: mindenki más szinten tud helyesen írni, a helyesírásnak van egy mértéke, sosem fekete vagy fehér: olyan nincs, aki mindig tökéletesen helyesen ír. így mindenki, aki másokéba beleköt, maga is elkövet hibákat időnként, ez természetes. és lehet, hoyg akinek a helyesírásába belekötőtt, az pedig a nála alacsonyabb helyesírási szintű embereket szokta kijavítani... ez már csak így van. ilyen "lépcsőzetes" az élet... (pl. gondoljunk bele, hogy kik zsűriznek manapság egy-egy tehetségkutatóban... :-DDD)

(továbbb színesíti a képet, hogy ráadásul nemcsak egy általános helyesírási szintje van az egyes embereknek, hanem mindenkinek vannak "vesszőparipái", amit midnen körülmények között észrevesz, és rábukik, mint az a bizonyos gyöngytyúk – miközben ő pedig olyan hibákat követ el, amikre mások buknak rá...

azt gondolom, hogy általánosságban igaz lehet, hogy minél kevesebb valakinek a saját hibája, annál kevésbé köt bele másokéiba... persze azért vannak kivételek midne irányban. :-)

#5: "Ezt már én is észrevettem és meg is akartam kérdezni."

hú, igen, fontos lett volna, ezen a héten még senki nem kérdezte meg... (– hogy ezt az igekötős témát hogy nem tudjátok megunni az emberek?... no sebaj, legalább van valami szórakozásuk, kell valami öröm az életben... :-)

"amikor külön írják annak nem tudom az okát"

a mobiltelefont komolyan mondom, nekem is épp pár perce volt a legutóbbi, hogy szétszedte, amit egybeírtam. (tudom, kikapécsolható stb. – msot nem ez a téma.)

"Pl. A kis fiam nem tud át menni az út testen."

értem, hogy ez egy karikírozott példa, de van valóságmagja – és épp ez is azt mutatja, amit írtam: az egyszerűen nem lehet, hogy egy iskolázott ember ilyeneket különírjon, ennek technikai oka van: akár írásbeli autocorrect, akár diktált szöveg konverziója...

"Lehet, hogy valóban nem tanulták meg ezeket a szabályokat."

ezeknek (de az egybeírandó igekötők nagy részének is) nincs köze szabályok megtanulásához, ezeket te sem azért írnád helyesen, mert megtanultad a szabályt, és jól alkalmazod, hanem mert 1) ezeket egybemondjuk, 2) sokszor láttad ezeket egybeírva, 3) sokszor leírtad őket helyesen (az előző két pontknak köszönhetően), így még jobban rögzült.

"Sok iskolában sajnos elhanyagolják a nyelvtant az irodalom javára."

Csak sajnos nem eléggé... Szerintem ahhoz, hogy értelmes, "értékes", bölcs embereket neveljen az iskola, fontosabb volna az irodalom... Persze "praktikus okból", vagyis a hétköznapi életben való jobb boldogulás, az írásbeli kommunikáció során való jobb érvényesülés szempontjából a nyelvtan sem árt...

És ha erről beszélünka, akkor még a nyelvtanórát is ketté kéne bontani: az egyik (fontosabb) része volna az, hogy a nyelv hogy működik (írásban/szóban), szövegértés (írásban/szóban), hogyan alkotunk szöveget (írásban/szóban), stb., és a másik (kevésbé fontos) része a helyeírás... (ami ehhez képest sokszor túl nagy szerepet kap) – és sajnos éppen a beszólogatós, helyesírási előítéleteket, stigmatizációt tápláló emberek miatt mégis van jelentősége, hogy az embereket erre is megpróbálják megtanítani, amennyire lehet... (de ha addig sikerülne velük eljutni, hogy legalább azt tanulják meg, hogy hol fontos a helyesírás az életben, és hol nem, hogy mennyire nem kulturált és értelmes dolog egy diskurzusban egymás helyesírását javítgatni, az adott témáról való vitatkozás (érvelés stb.) helyett, az már nagy eredmény volna.

meg még az is egy hasznos tudás, ha az ember tudja, hogy saját maga milyen szinten áll, vagyis mik azok a helyzetek, amikor bátran írhat, a saját tudására alapozva, és mi az, amikor jobb, ha megkér egy hozzárétőt is, hogy nézze át... (pl. egy állásra beküldött jelentkezést, vagy egy céges honlapra kirakott, szépen megfogalmazott szöveget (vö. #15), vagy egy hírportál cikkeit jó lenne, ha átnézné más is a szerzőn kívül...)

és ide kapcsolódik is a következő mondatod:

"Továbbá szerintem sok embert nem is érdekel, hogy hogyan ír."

persze – hála Istennek! ők csinálják jól. már persze a megfelelő helyzetben... egy baráti társaságban folyó írásbeli beszélgetésben (pl. kommentszekciók), vagy pláne egy kétszemélyes csetben totál felesleges túllihegni a dolgot... miért ne írna úgy, ahogy jön neki? miért kéne szavanként, tagmondatonként görcsölnie, és javítgatnia magát, hogy nehogy valaki belekössön?...

a helyesírás (meg a tágabb nyelvhelyesség, nyelvművelés) nagyon szituációfüggő, és az egésznek az egyik rákfenéje, hogy mennyire össze van mosva az egész, mintha mindenhol ugyanennyira kéne választékosan fogalmazni, mintha mindenhol ugyanannyira kéne helyesen írni... pedig ez marhaság. ahogy nem ugyanolyan stílusban beszél senki otthon egymás között vagy a barátjával az utcán, mint az állásinterjún, vagy az irodalomórán a feleléskor, vagy egy nyilvános beszédben, ugyanúgy az írás helyességére is "ahány helyzet, annyiféle" (külső és belső) elvárás vonatkozhat.

a te modnataidban is pont ezt az összemostást, általánosítást látom:

– "olyan 40-60 év körüli emberektől is látom, akik elvileg műveltek. Nem vagyok még ennyi idős (31) de ha jól emlékszem sok fogalmazást kellett írnunk az iskolában"

persze, olyankor még ők is helyesn írtak. talán most is tudnának – csak egy kommentben minek?... (aki a helyesírásba köt bele a mondandó helyet, az ezzel magát minősíti)

– "Lehet, hogy valóban nem tanulták meg ezeket a szabályokat."

vagy megtanulták, csak azt is, hogy mikor fontos alkalmazni őket, és mikor nem. sokan leragadtak azon az általános iskolás szinten, hogy "mindig helyesen kell írni", és mindent ilyen szemüveggel néznek, egy hűtőre kitett post-it-üzenetet is...

– "szerintem sok embert nem is érdekel, hogy hogyan ír."

miyen helyzetben? nagyon nem mindegy! ez így túl általános.

"Ami még zavaró, legalábbis számomra: írok privát. Nem írok privát üzenetet vagy írok privátban?"

ez aztán végképp nem helyesírás, és valóban egy furcsa jelenség, amiről nem lehet elsőre könnyen eldönteni, hogy ez most egy írásbeli rövidítés (mint az "am", "h", "vszínű" stb.), vagy ezt szóban is így mondaná az illető, és ha szóban is, akkor ezt tárgynak gondolja (nem valószínű), vagy határozónak, vagy inkább ugyanolyan hiányosnak érzi, ahogy mi is, csak őt nem zavarja, mert ha azt mondja, hogy "megyek Westend", akkor ez is belefér...

érdekes dolog amúgy, nyelvészetileg lehet róla elmélkedni (kezdve ott, hogy régen határozóként inkább "privátim" forma volt, ennek az oka, eredete is érdekes lehet) – de tartok tőle, hogy akik itt vannak, azok pont nem kíváncsiak a nyelvszeti értekezésekre, úgyhogy most nem terhellek benneteket ilyen hülyeségekkel. :-P

#7: igen, az is hasonló – és ez sem helyesírás, hanem a fiatalok nyelve, azon belül is szerintem főleg írásbeli megoldások, bár szóban is simán el tudom képzelni.

#8: "az "írok privát" dolgot úgy hívják, hogy automatikus tárgyeset"

van olyan is, valóban jó móka (mi is űztük fiatal koromban), és bár a közismert neve valóban automatikus tárgyeset – ahogy az ezeket gyűjtő Fb-csopi nevében is van: [link] –, de persze ez midnenféle egyéb toldalékra is vonatkozik...

de az "írok privát" jelenség nem erről szól, csak véletlen egybeesés. ileltve nyilván vannak néhányan, akik mókából, aut. tárgyesetknét használják, és ezt esetleg jelzik is egy aposztróffal, de a többség (szerintem) nem köti össze a kettőt, és szerintem az eredete sem közös, csak "rímelnek".

(persze nem tudhatom konkrétan, nem kutattam meg, nem mértem fel... :-)

#9: :-((((

ó, ez szomorú. ilyen tapasztalatom nincs... én itt csak válaszolni szoktam... :-DDD

#10: jessz!

(persze értsétek jól: a nyelv szabályai valójában nem előírások, hanem a nyelv működésének törvényszerűségei... csak amikor ebből egyesek kvázi "előírásokat" gyártanak, akkor válnak olyan idézőjeles "szabályokká", amelyek nem érdeklik a nyelvet, ő halad tovább a maga útján, az evolúció nem áll meg...

persze a saját igazi szabályai sem mindig érdeklik – ettől tud változni.

és a nyelvhasználókat sem mindig érdeklik az előírások – illetve amikor szembemennek velük, akkor pont "érdekli" őket: direkt azokat lépik át. :-)

#11: "volt egy x-re végződő szó, amit toldalékolni akartam, de olyan hülyén nézett ki a végeredmény, hogy inkább átfogalmaztam a mondatot."

:-((

ez szomorú sztori, ennyire nem kellene, hogy megkösse az ember kezét a helyesírás... :-/ ha már azért "mondasz"(/írsz) valamit máshogy, mint hogy akartad, mert hülyén néz ki, mert tartasz tőle, hogy mások megszólják, akkor már túl komolyan van véve a helyesírás...

Az említett példák legalább a beszédben nem ütköznek ki, de írok olyat, amit már pedagógusoktól is többször hallottam, és amikor szóvá tettem, nem is értették, mi a probléma vele.

Az e kötőszó, kérdő szócska használata már a beszédben is sokszor hibás, és ahogy említettem, pedagógusoktól is hallottam.

Pl: nem-e lehet.

Mit várhatunk el a diákoktól, ha a pedagógus szerint a "nem-e" nyelvtanilag helyes, és terjed, mostanság már a médiában is.

önmagában nem hiba, egyszerűen egy nyelvi jelenség: ugyanolyan helyesen beszéli az anyanyelvét, aki így beszéli, mint aki máshogy. és ugyanolyan joga is van hozzá. hogy így beszélje.

ez ott lehet "hiba" (vagy legalábbis nem helyénvaló, nem "helyes", nem célszerű), ahol valami okból nem lehet akármilyen fajta magyar nyelven beszélni, hanem egy választékosabb, hivatalosabb/irodalmibb stílust kell megütni. – vagy ahol "kinézik" az embert egy ilyenért... :-/

pedagógus: na, az már érdekesebb kérdés... valóban el kell gondolkodni, hogy neki az adott helyzetben a katedrán, az adott korú gyerekek előtt így vagy úgy kell beszélnie... nem biztos, hogy mindig az a jó, ha a saját nyelvváltozatát beszéli – de talán az sem jó, ha mindig csak a sztenderdet...

(ha említetted neki ezt a "nem-e" témát, és nem is tudta, hogy miről van szó, az már furcsa... de az is lehet, hogy amikor "nem is értették, mi a probléma vele", akkor valójában inkább csak a te figyelmedet szerették volna felhívni ugyanarra, amire én is: önmagában egy nyelvi jelenséggel nincsen probléma: ha létezik (= sokan használják), akkor része a nyelvnek (= "helyes"), és kész.

lehet erről sok érdekeset olvasni nyelvészeti szemszögből, ha érdekel valakit (de nem ringatom magam ilyen illúziókban):

[link]

és van egy hosszú "Nem-e magyart tanítunk?" cikksorozat a Nyesten, amelynek a nagy része nem konkrétan erről a jelenségről szól, de egy része igen

(bár az egész cikksorozat releváns lehet, ha nemcsak a "nem-e" témát, hanem az eredeti kérdést és a válaszokat nézem):

[link]

[link] -a-nyelvhelyesseg-felreertelmezese

[link] -a-nyelvi-ideologiak

[link] -a-tarsadalmi-beidegzodes

[link] -a-getto-erv

[link] -a-tanarkepzes-es-az-ahhoz-kapcsolodo-tanari-tevekenyseg

[– és persze ez sem helyesírási téma, mondanom sem kell –]