Miért használja rosszul az igekötőket a magyarok hatalmas százaléka?
Meg sem tanulják a szabályokat, nincs mit elfelejteni. Az utolsó 1-2 generációnál figyelhető meg ez a tipikus igekötős tévesztés és a következetesen minden igekötő különírása. Mivel a neten és kommentekben is ezt látják, meg is lesz erősítve, hogy ezt akkor biztos így kell írni.
A ban/ben elhagyása és helyette a ba/be használata sem semmi, de az olyan szörnyek, mint a 2-tő (kettő), 2-őt (kettőt), 3-rom (három), tv-ét (tévét), wc-én, stb. használata is fantasztikus.
Az utóbbi 1-2 évben született új szó is, ez a "folyamatosan" szó "folyamat"-tá csonkolódása: pl. "folyamat beszél".
Nekem is ez fáj a legjobban a ban/ben mellett.
Tanult, diplomás, könyveket olvasó emberek is elrontják, ráadásul olyanok is, akik mondják, hogy másoktól zavaró a rossz helyesírás.
Ezt már én is észrevettem és meg is akartam kérdezni. Azért is furcsa, mert olyan 40-60 év körüli emberektől is látom, akik elvileg műveltek. Nem vagyok még ennyi idős (31) de ha jól emlékszem sok fogalmazást kellett írnunk az iskolában. Most nem tudom, mi a helyzet. Azt el tudom képzelni, hogy a beszédsebesség miatt sok szónál úgy hallatszik, mintha egyben lenne, de amikor külön írják annak nem tudom az okát. Pl. A kis fiam nem tud át menni az út testen.
Lehet, hogy valóban nem tanulták meg ezeket a szabályokat. Sok iskolában sajnos elhanyagolják a nyelvtant az irodalom javára. Továbbá szerintem sok embert nem is érdekel, hogy hogyan ír.
5. vagyok
Ami még zavaró, legalábbis számomra: írok privát. Nem írok privát üzenetet vagy írok privátban?
Valószínűleg régebben is előfordult, csak most az internet miatt feltűnőbb.
#6: van még egy hasonló, ezen az oldalon is többször fordul elő, hogy nincs állítmánya vagy kérdőszava a mondatnak:
"nCore kvíz megfejtése?"
"Egri csillagok cselekménye?"
"Nyelvtan házihoz segítség?"
"Biológiás csapatnevek?"
A kedvencem ezek közül is a "Valaki valamit?"
https://www.gyakorikerdesek.hu/szamitastechnika__internet__4..
https://www.gyakorikerdesek.hu/szexualitas__heteroszexualita..
https://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__ferfiak-egeszsege__..
https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__munkahely-kollegak__..
https://www.gyakorikerdesek.hu/szamitastechnika__egyeb-kerde..
https://www.gyakorikerdesek.hu/allatok__halak-akvarisztika__..
Hát ezért a kérdésért fel fogok lebbezni ;D
6, az "írok privát" dolgot úgy hívják, hogy automatikus tárgyeset. Ez egy szóvicc, amit a legtöbbünk csak bizonyos esetekben alkalmaz, vagy odafigyelést igényel, de van aki jó heccnek veszi és képes átszokni rá szinte teljesen.
Ugyanilyen még a "megnézem a kert" is pl. De amúgy egyetlen esetben én is rendszeresen alkalmazom. Panelban lakunk és a zöldhulladékot külön gyűjtjük. Van egy doboz a hűtúben és oda, és ha megtelik, kiviszem a teraszon lévő nagy vödörbe ami ha megtelik, elvisszük a közeli közösségi kertbe. Szóval amikor a kis dobozt ürítem, akkor én "kiviszem a komposzt" :D valamivel szórakoztatni kell magamat, ha már cefreszagú roahdmányt pakolgatok A-ból B-be.
7, Ennek az az oka, hogy az oldal elég sok megfogalmazást letilt. Nem lehet megszólítani a válaszolókat (ti, titeket, nektek stb....) illetve nem lehet olyan igéket beleírni a kérdésbe amik ezekbe a személyi igenevekbe vannak ragozva (Csinálnátok, írjatok, mondjatok, mit tanácsoltok...)
Emiatt kb a kérdésfeltevés időnként külön macera, mert van egy magyar mondat amit elkezdesz össze-vissza herélni, hogy a rendszer elfogadja:D Így lesznek tárgy és állítmány nélküli kérdések, mert abba köt bele legkevésbé az oldal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!