Miért van az, hogy a különböző fórumokon sokan nem tudnak helyesen írni?
"Részben sietnek és elírják, részben egyszerűen nem tudnak."
Áááh! Ez a sietség mekkora egy bullshit. Minden tanulásra lusta emberke erre fogja a hibáit. A helyesírás igenis ugyanúgy megtanulható és fejleszthető, mint bármi más. Érdekes módon, én 170-el gépelek, mégsem hagyom a véletlenül elütött szavakat, mert hibázok ám én is, csak éppen visszatörlöm a Backspace-szel és újraírom. És ebben a 170-ben nincs beleszámolva a javítás. Mégis tudok helyesen írni. Egy kezemen meg tudnám számolni azokat a szavakat, amelyek leírásában bizonytalan vagyok.
"Talán nem ártana lektorálni ezeket az irományokat..."
Erre itt van egyrészt a már böngészőkben is futó helyesírás ellenőrző modul, másrészt a szövegszerkesztő programok összetett helyesírás-ellenőrző modulja, amely már mondattanilag is elemzi a mondatot. Nem mondom, hogy nem téved, de a használatával még mindig kevesebb lesz a hiba, mint anélkül.
Másrészt lektornak itt vagyunk mi, akik olvassuk, de ha fel merészeljük emlegetni, rögtön besértődnek és a fejünkhöz vágják, hogy mi közünk hozzá? Hát csak annyi, hogy MI OLVASSUK! Kénytelenek vagyunk a szellemi hascsikarásból kibarkochbázni, hogy mire gondolhatott a kliens. Pl nem mindegy, hogy "Nem tudom." vagy "Nem, tudom." És ez még nem is helyesírási "csak" központozási hiba. De aki a helyesírást sem tudja, a központozást pláne, holott az említett rövid példamondat rávilágít arra, hogy egy darab vessző (vagy annak hiánya) is képes a mondat jelentését pontosan az ellenkezőjére változtatni.
Az "utánna", "bakkancs", "köppeny", "szöllő", "szallag", "alapossan", "sietőssen", "heggesztő", "kőrözött", "kőrút", "pósta", "Tíbor" egytől egyig helytelen. Utolsó 4 példa gyalázatos pesti tájszólás, ami megjelenik írásban is, és amellett, hogy helytelen, még ronda is. Ahogyan a "hadd" helyett a "had", illetve a "hagy" leírása is.
A félregépelés teljesen más lapra tartozik. Az mindenkivel előfordul és azért, mert kimaradt egy betű, vagy felcserélődött kettő (hoyg), vagy a fenti kérdésben az Ú helyett az Ó az gépelési, nem pedig helyesírási hiba. Ezt lehet látni, ha egy betű helyett pont a mellette levő van leütve. Mondjuk T helyett a Z, ami könnyen keverhető tízujjas gépelésnél, mert a T a bal kéz mutatóujj, a Z pedig a jobb kéz mutatóujj tükörben, ezeket könnyű tehát felcserélni. Ugyanez a helyzet a G-vel és a H-val is. Persze jobb ezeket is javítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!