Miért kell 200 méter magas kémény egy hőerőműnek?
Két oka is van. Magasabban intenzívebb a légmozgás, ami nagyobb huzatot eredményez magasabb légnyomáskülönbséggel a kémény szájánál, ami biztosítja az erőműveknek szükséges légáramlatot.
A másik tényező pedig az egészségügyi szempont, így kevesebb (legalábbis kevésbé koncentrált) ártalmas anyag éri el a talajszintet és rajta minket.
A visontai hőerőmű hatókörzetében lakom.
Itt kb. 7-8 település kap évente pénzt az erőműtől, mert ezeknek a településeknek a levegőjét rontja a szálló korom.
Ha nem lenne magas kémény, akkor sokkal kisebb körzetben lenne sokkal nagyobb szennyezés. Így viszont egy határértéken belül marad mindenhol.
Sztori:
Kb. 30 évvel ezelőtt valami karbantartáson dolgoztak az emberek. Egyikük, aki a kémény alja mellett csinált valamit, levetette a kabátját, mert melege volt. Egy vicces kollégája elemelte, és egy nyitott ajtón bedobta a kéménybe.
Leállás volt, tehát nem égett el a kabát, viszont olyan huzata volt így is a kéménynek, hogy a kabát kirepült a tetején.
Csakhogy a kabátban volt a tulajdonos fizetése, tehát meg kellett keresni. Ráállt az egész csapat, és nagy szerencsével meg is lett, a viszonylag nehéz kabát is repült vagy másfél kilométert.
Igazándiból azt kell, hogy mondjam azért mert az akkori rendszer ezekkel az égig érő kéményekkel fitogtatta a szocializmus nagyságát. Ez alátámasztott tény, ugyan is idehaza (ha visszakeressük archívumokban) a 70-es években amikor épült pl. a dunamenti és a tiszai erőmű kémények a korabeli propaganda rendkívűl kiemelte, hogy pl. európa hanyadik legmagasabb kéménye lesz ha elkészül. Illetve százhalombattán és tiszaújvárosban ugyan azt az erőművi technológiát építették fel (kazánok, turbina stb), de akkor mégis ha százhalombattán
1972-ben elég volt a technológiához a 200 méteres kémények akkor, tiszaújvárosban ugyan ahoz a technológiához 1974-ben miért kellett túlszárnyalni és már egy 250 méter magas kéményt építeni, ami máig az ország legmagasabbja?
4
Ez baromság.
A nagyobb teljesítményhez kellett magasabb kémény, hogy nagyobb területen szóródjon szét a korom. Kétszer magasabb kémény kb. nyolcszor akkora területen szórja szét, tehát egy-egy helyen nyolcada lesz a terhelés.
A későbbi erőműveknek is ezért csináltak magasabb kéményt, ill. az alacsonyabb kéményeket megmagasították utólag.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!