Miért alakul ki az emberekben bizonyos állatok iránt érzett félelem?

mert bántották az őskorban is az evolúcióért versengő embert, és ezt genetikailag továbbörökítették, mert ugye nem volt olyan fejlett agyuk, hogy egymásnak elmondják.

az állatok is ezt csinálják.

pl elefántok nem növesztenek agyarat, mert tudják, hogy az orvvadászok ezért ölik meg őket.

Az irracionális félelem nem feltétlenül gyermekkori trauma miatt alakul ki. Felnőttkorban is ugyan úgy kialakulhat.

Az elefántok pedig nem azért nem növesztenek agyart (ha így van), mert félnek az orvvadászoktól, hanem mert az agyarral rendelkező példányokat (levadásszák) kiveszik a tenyészetből és az agyar nélküliek szaporodnak tovább. Ez is evolúció.

"Az elefántok pedig nem azért nem növesztenek agyart (ha így van), mert félnek az orvvadászoktól, hanem mert az agyarral rendelkező példányokat (levadásszák) kiveszik a tenyészetből és az agyar nélküliek szaporodnak tovább. Ez is evolúció."

Ez számomra inkább szelekciónak hangzik

A klasszikus és az operáns kondícionálásról biztosan hallottál már biológia órán - ez a legegyszerűbb módja.

Ha valamiért egy állathoz sorozatosan negatív, kellemetlen élmények fűződnek, akkor nyilván egy idő múlva az az állat kellemetlen érzéseket fog kiváltani (félelem, undor) és megpróbáljuk elkerülni őket.

Ez akkor is működik, ha esetleg magukra az élményekre nem is emlékszünk. És súlyos esetben akár egyetlen élmény is kiválthatja ezt a negatív viszonyulást.

Ennyiben lehet helytálló azt mondani, hogy akár lehet "gyerekkori trauma" eredmánye is egy ilyen fóbia.

Az nagyon érdekes viszont, hogy nem minden állatra egyformán nehéz félelmet, elkerülést, undort stb. kondícionálni: pókokra, ízeltlábóakra, kígyókra, békákra sokkal könnyebb, mint mondjuk kutyákra, majmokra vagy akár virágokra.

Ha belegondolsz, ez nem lehet véletlen: a csúszómászók általában nem falnak fel, viszont könnyen lehet, hogy mérgező a marásuk - és ez ellen nem lehet úgy védekezni, hogy te vagy az erősebb (hiába csapod agyon, ha közben belédáll egy mérgező fullánk), csak úgy, ha tartod tőlük a biztos távolságot. így aztán valahogyan "biológiailag", vagyis veleszületett, genetikailag kódolt, nem tanult módon, "gyárilag" olyan az agyunk, hogy könnyebben tanulja meg, hogy ezek az állatok félelmetesek.

Sőt: létezik olyan reflex, hogy ha valami kígyószerű (hosszú, kanyargós) akármi felbukkan vagy megmozdul a perifériás látómeződben, akkor önkéntelenül azonnal odanézel. Plussz arousalszint-emelkedés. És asszem nem csak nekünk van ilyenünk, hanem más emlősöknek is.

Ps.: Freuddal meg csínján bánj.

nekem elég komoly pókfóbiám van. Gyerekkoromban láttam a pókfóbia című filmet, azóta rettegek a pókoktól. Szó szerint! Gyakorlatilag nem tudok megmaradni egy szobában, ha a sarokban egy fekete pók lóg lefele.

Gyakran vannak rémálmaim is velük: egy pajtába vagyok bezárva, nem tudok kimenni, a mennyezetről pedig több száz pók ereszkedik le...

Brrr, még a gondolattól is rosszul leszek!

Nekem az a film gyerekkoromban nagyon erős félelmet ásított a pókokhoz - és a mai napig (21 vagyok) nem tudok szabadulni tőle.

egyszer a melegvizes medencében voltunk a haverjaimmal, és a vízben volt egy döglött pók. Gondoltam itt az idő hogy leküzdjem a félelmeimet: megfogom a pókot a kezemmel. De ahogy próbáltam felé nyúlni, valami iszonyatosan erős undor lett rajtam úrrá: képtelen voltam rá! Mondtam a haveromnak, tegye a kezembe: akkora hévvel rántottam el a kezem, hogy a haverom körme belevágott a húsomba.

Elég szörnyű érzés, pont azért, mert észérvekkel nem tudom magam meggyőzni arról, hogy a félelmem irracionális.