"Majdnem biztos, hogy egy számítógépes szimulációban élünk. "?

Majdnem biztos, hogy múlt héten ötösöm volt a lottón. ;)

Amúgy jó kis írás, csak kicsit sem tudományos.

A szimulációs elképzeléssel egyetértek, a "számítógépes" feltételezés enyhén szólva megmosolyogtató. Persze ha mindössze analógiának szánták, akkor vállalható, hiszen a mai kor embere így képes talán a legátfogóbban megérteni.

Nyilván ha az emberiség technikailag hasonló fejlődésen megy keresztül, mint a számítógépes korszakban, még nagyobb rálátásunk lehet a szimuláció jellegére, működésére.

1. ha nem szimuláció a világunk, akkor arra soha nem fogunk rájönni, mert mindig ott lesz a gondolat, hogy valamit nem vettünk észre, nem vehetünk észre. Perdöntő bizonyíték meg erre lehetetlen.

2. ha szimuláció a világunk, akkor az a kérdés, hogy a szimuláció futtatói engedik-e, törődnek-e vele, hogy erre rájövünk. Mert ha ők nem akarják, nem fogjuk megtalálni a bizonyítékot. Amint megtalálnánk, a szimulációt visszapörgetik a megtalálás előttre és kibugfixelik a hibát.

Vagyis a szimuláció bizonyítékának a keresgélése arra a feltételezésre alapul, hogy a szimuláció futtatóit nem érdekli, hogy mi megtudjuk-e, hogy ez egy szimuláció.

Szerintem ez egy gondolatkísérletnél többet nemigen ér meg.

"a szimuláció futtatói engedik-e, törődnek-e vele, hogy erre rájövünk"

Nem kizárt, hogy az a lényeg, hogy rájöjjünk. Ez az emberi intelligencia fejlődésének utolsó lépcsőfoka, végső célja. Vagy egyszerűen természetes következménye a fejlődésnek, amennyiben nem akarják a szimulálók feltétlenül elrejteni a szimulációra utaló jeleket "mesterségesen" (azaz: külön ezért belenyúlva).

Még annyit hozzátennék, hogy az önreflekció képessége számomra egyértelmű jele annak, hogy a tudat, vagyis az "én", kívül áll a szimuláción. A szimulációnak tartalmaznia kellene a korlátot, hogy a szimulált tudat meddig képes gondolkodni. Számomra valahogy paradoxont jelent az, hogy egy szimulált világ egyede akár csak gondolati síkon is önmagától képessé váljon a szimulációból való kilépésre. Ezt éppen a szimuláció jellege akadályozza meg.

#7: Nekem is megfordult a fejemben ,hogy a szimuláció célja talán éppen az, hogy ki tudjuk-e deríteni, hogy ez egy szimuláció.

Nos, ettől a verziótól kicsit tartok.

Ha a cél tényleg ez, akkor ha felfedezzük a hibát a mátrixban, "odafent" üdvrivalgás, pezsgőbontás, gratulációk, aztán az eredményes kísérletet ünnepélyesen lezárják.

Nekünk meg annyi.

"Nekünk meg annyi..."

Nem feltétlenül! Én úgy gondolom, hogy a szimuláció intelligens résztvevői, lehetnek akár maguk a kísérletezők is. Az emberi test meg mondjuk egy interface a tudatunk (mert az azért valós) és a szimulált világ között. Csupán a tudatunk azon része van gátolva, ami miatt tudnánk hogy szimulált a világunk. Bár ebben az esetben erősen kérdéses, hogy van-e mód rá, hogy erre rájöjjünk. Én inkább attól tartok, hogy ha mégis ilyesmi derülne ki, akkor nem volna értelme a szimulációban tovább élni, hiszen a halállal gyakorlatilag kilépünk a szimulációból a "valóságba" (vagy egy újabb, felsőbb szimulált világba, ahonnan kilépni..., stb, stb). Vagyis elszaporodnának az öngyilkosságok. Maximum pár "megszállott" lélek óhajtana itt maradni ebben a világban. Viszont ki tudja megérné-e fenntartani pár hóbortos világlakó kedvéért ezt a világot...