Mi a véleményetek a 9. bolygó elméletéről?
Én ezt "Nemesis-elmélet" néven hallottam, miszerint lehet a Naprendszer peremén egy feltételezett bolygó, egy gázóriás, aminek a "Nemesis" (latinul ősellenség) nevet adták és ez az égitest felelt több üstökös Föld felé tereléséért, többek között a dínók kihalását okozó égitest becsapódásáért is.
5-6 éve, hogy pontosabb képet kaptunk a Naprendszerünkről, megbukott a teória, és jelenleg az a tudományos tény, hogy nem létezik ilyen égitest.
Igen, ez már kb. 15 éve kering (mármint ez a hoax) és réges-régen megcáfolták.
Amúgy a Plútó környékén van jó pár ahhoz hasonló kisbolygó (ezért sem nevezik többé bolygónak), amelyek alkalomadtán ütközhetnek is, és még ide is eljuthatnak a törmelékek, de ez évszázadokba is telhet, és elég hamar tudnánk róla, mielőtt ideérnek.
Megcáfolni jelenleg elég nehéz, mert nem látunk el odáig.
Kevés a fény.
Majd ha jobbak lesznek az ûrhajóink, be tudjuk járni legalább a naprendszert meg feltérképezni hogy mi és hogyan is van.
Azért a saját naprendszerünket már elég jól ismerjük.
NINCSEN ilyen hatalmas, és extrém pályán mozgó kóbor bolygó, amiben te reménykedsz. Arról azért már tudnánk.
Amit még nem térképeztünk fel tökéletesen, az a 2 kisbolygó- és törmeléköv, ahol milliószámra vannak kisebb-nagyobb darabok. De mind közel hasonló pályán mozog, szóval még ezekről is sokat tudunk.
A külső Naprendszert alig ismerjük, akárhány Plútó méretű törpebolygó kószálhat még ott. A kilencedik bolygó léte sem kizárható, bár nem feltételenül üstökösküldözgető Nemezis formában.
"akárhány Plútó méretű törpebolygó kószálhat még ott."
Ezt mondtam én is: ott vannak a törmelékövben. Tudjuk, hogy kb. hol vannak, mekkorák (max.) és merre mennek.
"A kilencedik bolygó léte sem kizárható"
Óriásbolygó biztos nincs. A kicsit meg kisbolygónak, a még kisebbet üstökösnek hívjuk. Na, abból van jócskán.
Mikor olvastam hogy "9. bolygó elméletéről", rögtön az jött a nyelvemre, hogy "melyikról"? :D Ugye a történelemben kerestek bolygókat a Merkóron innen, a Plútón túl, a kettő között, na és persze a ma ismert bolygók is valamikor ilyen "keresett" égitestek voltak.
Példáuél Vulkánuszt, a Mars és a Nap közötti bolygót [link] komoly 19. századi csillagászok kutatták.
Valóban nincs kizárva, hogy kint a külső Napprendszerben a Kuiper-övön túl létezik még eléggé nagy égitest, ami kiérdemli a "bolygó" jelzőt. A Plútó az "X bolygó" becenevet viselte a felfedezése előtt, a mostani lehetséges testet egyszerűen a "kilences bolygónak" megnevezéssel jelölik. [link]
Ez azonban semmi esetre nem azonos a Niburuval, amiről szóló információt Nancy Lieder "contactee" (UFÓ-elrabolt) állítása szerint idegenek sugározták a fejébe a beleültetett adóvevőn keresztül, ami kábé annyira valós, mint Shambala, Mu kontinense, Hyperborea és a többi miszticista-ezoterista maszlag.
Nagyjából az, hogy nem illik rá az "elmélet" szó. Maximum kitaláció lehet, tekintettel arra, hogy még hipotézisnek se mondhatjuk.
Kitalációval meg nemcsak Dunát, de óceánt lehet rekeszteni, fölösleges időtöltés a szót vesztegetni rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!