Technológiailag helyesen van elhelyezve a reteszhorony a rajzon?
Üdv ,
Szakdolgozatot írok (tuljadonképpen már kész vagyok vele) amiben egy alkatrész (tengely) gyártását terveztem meg. A rajzot egy forgácsolós cégtől kaptam, amin volt 1-2 "hiba" amit javítanom kellett (méretmegadás,tűrések,érdességek) és a mai nap miután konzultáltam a tanárommal, felmerült még egy ilyen dolog.
A kérdés a lenti képen található reteszhornyra vonatkozik. A reteszhorony végződése a rajz szerint a tengelyvállal esik egybe. A tanárom szerint ez nem kedvező, ilyet nem szoktak csinálni (hát én meg gondoltam b..d , ha ebből az alkatrészből , 40 db-ot gyártottak már, akkor csak szoktak, és különben sem éb vagyok a konstruktőr..) Szóval ezt így ebben a formában gyártották.
A horonyt a jobb oldalról kezdték el megmunkálni CNC marógépen, így nem volt veszélye, hogy látványosan túlfut, vagy nem fut bele a tengelyvállba , mert onnan kezdték.
A kérdésem az lenne, hogy tényleg nem helyes így ez a konstrukció? Mi miatt nem az? Legyártani különösebb nélkül legyártották.. Mi miatt kötekedett a tanárom?
Igazság szerint így se-úgy se fogom átrajzolni a rajzot, hiszen a megrendelő így kérte, és jogom sincs hozzá, és indokom se ha egyszer gyártható is..
Egy erős indokot ha tudnátok mondani, hogy miért jó ez így IS , akkor azt megköszönném , mert valószínűleg államvizsgán is fognak kötekedni.
Én annyit tudtam modnani, hogy 1. nem én vagyok a tervező
2. ezt már le tudták így gyártani 3. a marósnak tök mindegy, hogy jobbról vagy balról kezd neki a horonynak.
Ha tudtok még valamit, köszönöm!
Itt a link :
Hát, a konstrukció így is működőképes, technológiai probléma nincs vele.
Amiért konstrukciósan nem jó, az csupán az, hogy a rajz által kért módon gyárthatatlan.
A rajz szerint a reteszhorony vége egybeesik a váll peremével. Nulla egész nulla nulla tűréssel (hiszen a reteszhorony hossztűrését, méretét innen indítja, tehát a tűrésmező a másik végre vonatkozik).
Na ilyen a valóságban nincs.
Két külön szerszámmal gyártva (és úgy kell, hiszen a horony ujjmaróval készül, a váll meg esztergán) ez a két dolog SOSEM fog egybeesni. Vagy kicsit belemarsz a perembe, vagy kicsi marad a horony előtt a kisebb átmérőből is. Lehet, hogy csak század mm, de akkoris lesz eltérés.
Szóval rajzhelyesen gyárthatatlan.
"A horonyt a jobb oldalról kezdték el megmunkálni CNC marógépen, így nem volt veszélye, hogy látványosan túlfut, vagy nem fut bele a tengelyvállba , mert onnan kezdték."
Lényegtelen, melyik oldalról van kezdve. A kezdeti beállás ugyanúgy tartalmaz kis hibát, mint a végkifutás.
Naszóval, ezt nem szabad így rajzolni, mert ez a forgácsoló szívatása. sosem lesz tökéletes, nulla tűréssel nem lehet gyártani. Sufnituningnál megengedhető, hogy a darabon bűn rondán nézzen ki ez a találkozás, de minőségi szériagyártásnal nem.
A válltól tűrten méretezve kéne megadni a horony mindkét végét. És ehhez kéne hagyni egy kis (akármekkora, de lehetőleg kerek méretes, 1 vagy 2 mm) méretezett távolságot a reteszhorony kezdete és a tengelyváll közé.
Fifikás gyártó ilyen rajz alapján nem is vállalja be a munkát, mert a kérdéses pontban MINDIG lesz minimum esztétikai hiba, ilyenkor szokott a kedves vevő reklamálni meg levonni az utalásból satöbbi.
Olyan rajzoló, aki állt már szerszámgép mellett, ilyet nem tesz egy rajzra. A papír mindent elbír, de ha ilyen rajzot kiadsz a gépesnek, az tudni fogja, hogy sosem forgácsoltál és nem vesz emberszámba.
Na kb. ezt foglalta össze a tanár a "nem kedvező, ilyet nem szoktak csinálni" mondatban.
Amennyiben a reteszt fogadó furatot nem kellett megrajzolnod, tehát azt nem kell módosítanod, én azt mondom, tedd odébb azt a reteszhornyot 1-2 mm-rel.
Tényleg bántja a szemet.
Megnyugtatlak, forgácsoló üzemben dolgozva látok ennél sokkal rondább elcseszéseket is hivatalos, ellenőrzött, gyártásba kiadott vevői rajzokon. De én speciel ilyenkor is visszajelzek a rajz szerinti gyárthatatlanságról és hivatalos eltérés-engedélyt kérek a rajzhoz képesti gyártás-korrekcióra.
Köszönöm a válaszodat, sikerült meggyőznöd!
"A válltól tűrten méretezve kéne megadni a horony mindkét végét. És ehhez kéne hagyni egy kis (akármekkora, de lehetőleg kerek méretes, 1 vagy 2 mm) méretezett távolságot a reteszhorony kezdete és a tengelyváll közé. "
Ezt akkor úgy fogom csinálni, hogy a "bal" oldali tengelyválltól adom meg a horony kezdetét , ezután jön a 120 3-0,1-es hossz , viszont a végét már nem méretezem, mert az ugye nincs rajta a képen amit linkeltem, de ott van egy hosszméret a hengeres részre vonatkozóan , így az az 1-2mm-es távolság a "jobb" oldali váltól egy kiadódó méret lesz.
A kérdésem annyi lenne még, hogy szabad tűréssel nem elegendő a horony kezdetének és a tengelyváll méretének megadása? A rajzon van még egy horony , aminek a kezdetének a távolsága a tengelyválltól 12mm-es szabadtűréssel van (ez a horony egyébként normálisan van megrajzolva, nem fut bele a következő átmérőbe..). Tehát ha a megrendelőnek jó a szabadtűrés , akkor a gyártósnak is jó ha jól gondolom, tekintve, hogy utána azt a méretet már úgyse használják a megmunkálás során
Hát, mivel funkcionálisan nem látom, miről van szó, a tengelyvállak tűréseihez nem nagyon tudok hozzászólni, csak azt mondhatom, a reteszhorony hosszát kénytelen vagy tűrni, hogy beleférjen a reteszed, viszont a horony pozíció tengelyirányba szokott hagyni játékot, a furat oldalon úgyis mindkét végén nyitott hornyod lesz. Ezen az alapon a reteszhorony kezdete lehet szabadtűrt, csak a hossza nem.
A horony mélysége és szélessége meg főleg nem, azt kénytelen vagy pontosan tűrésezni, a forgásnál kotyogó retesz nagyon nem jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!