Szerintetek etikus dolog a bionika?
Bionikával szeretnék foglalkozni. Nyílván nem hat meg, ha nem etikus. De ugye itt olyan dolgokról van szó, mint az emberi test szentsége. Az egyház tiltakozik is ellenne, Isten nevében. De a másik oldal, hogy embereket menthet meg, rokkantak "élhetnek teljes életet", vakok láthatnak....stb
Vélemény?
(Kultúr válaszok érdekelnek csak)
Az a véleményem, hogy ehhez a szakmához a természettudományok mély ismerete szükséges, és minél többet tanulsz róluk, annál kevésbé lesz hihető az egész Istenes mese Jézusostól, Noéstól, Kígyóstól.
Gondolj csak bele, több ezer vallás létezett, létezik és fog létezni mióta él az ember. Miért hihetőbb a keresztény Isten, mint Zeusz? Azért, mert azóta fejlődött a technika, a közember is fel tudott mászni az Olümposzra és nem talált ott semmit pár kopár kórón és egy-két kecskén kívül.
A keresztény Isten léte nehezebben cáfolható meg, mivel nem egy magas hegy tetején él, de ha figyelmesen elolvasod a Bibliát több logikai bukfencet és hibát találsz benne, mint a Harry Potterben.
Ateista vagyok. Tudom, hogy rengeteg benne a logikátlanság. Jókat nevettem, amikor olvastam.
Itt nem is a vallás és Isten létezése a lényeg, hanem hogy etikus dolog egy emberi testrészt behelyettesíteni mechanikus testrészre?
Nyilván etikátlan, hiszen ugye először a kalózok pótolták a hiányzó testrészeiket fadarabokkal, meg kampókkal, ők meg ugye nagyon gonosz bácsik voltak. :P
De a viccet félretéve, egy teljes tudományágról elég nehéz egységes véleményt mondani, hogy etikus-e.
"etikus dolog egy emberi testrészt behelyettesíteni mechanikus testrészre"
Ugye tudod, hogy a szervimplantátumok készítése csak egy (igaz, elég jelentős) területe a bionikának? De még ha csak erre a részre koncentrálunk is, ott is nehezen összehasonlítható például egy műláb és egy agy implantátum. Vagy szerintem más megítélés alá esik egy orvosi célú implantátum, mint egy olyan, ami esetleg "extra" képességeket ad.
"Az egyház tiltakozik is ellenne, Isten nevében."
Én, őszintén szólva, nem találkoztam ilyennel (igaz, nem is kerestem), persze biztos van ilyen. De itt azt sem árt figyelembe venni, hogy milyen egyház mely tagja milyen beavatkozásról beszélt.
Egyébként egy etikai kérdés nem feltétlenül vallási kérdés is egyben. Az első válaszoló valószínűleg épp azért írta azt, amit, mert te hoztad fel rögtön a vallásokat, holott ez nem feltétlenül releváns. (Ateistaként a vallások hatása téged konkrétan annyiban érinthet, hogy a vallásos emberek meggyőződése mennyiben befolyásolja, határozza meg a társadalmi elvárásokat, illetve ha ők nem tartják ezt etikusnak, úgy nyilván nem veszik ezt a lehetőséget igénye.)
Nem tűnsz ateistának.
Ateista ember számára ez a probléma így nem létezik. Minden, ami javíthat az emberi testen, az etikus. NINCSEN olyan, hogy "az emberi test szentsége", csak a vallásban, de ott is butaság. Ilyen alapon falábat se lehetne használni.
A bioetika kérdésköre mondjuk inkább az, hogy a babádat CRISPR/CAS9-el génmódosítod, hogy extrém okos és erős legyen, vagy ellenálló dolgokkal szemben. Viszont őt nem igazán kérdeztük meg erről... és a hosszútávú hatásait sem ismerjük a génmódosításnak, mivel ezek nagyon összetett folyamatok. Ha tovább is örökíti ezeket a változtatásokat, az populációs szinten is sok kérdést felvet. Annak ellenére mondom ezt, hogy mi épp embrionális és utólagos génmódosítással foglalkozunk. Azért ezzel óvatosan kell... de ez inkább biotech, kevésbé bionika.
Az, hogy ki milyen implantátumokat integrál magába saját döntése szerint, az szerintem független az valódi etikától. A többi csak vallásos és bioetikus nyafogás, hogy "test szentsége" stb...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!