Mi ez az ismeretlen objektum?
Szolnoktól északra egy Nagykörü nevű falu fölött elrepült egy Vegánál fényesebb ismeretlen tárgy DK->ÉNY irányba a Cassiopeia csillag képen keresztül. Az idő pont: 2016.08.03 22:24
Ez előt az objektum előtt nagyából azonos páylán látunk egy halvány fényű műholdat elhaladni az ellenkező irányba (ÉNY->DK) feltehetőleg a nemzetközi űrállomás vagy egy nagyobb műhold volt az.
Repülő nem lehetett gyorsabb volt mind a kettő mint az általunk látott bármelyik repülő (aznap rengeteget látunk) a második ( a kérdéses) ráadásul fényesebb is volt. Egyik objektumot sem lehetett össze hasonlítani egy repülővel nem villogot gyorsabb volt kissebb fényesebb (az első gyengébb) és a repülők máshogy mozogtak máshogy nézet ki (a sebeségtől eltekintve) az azonosítatlan tárgyak egyletesebben haladtak nem volt olyan érzésünk hogy közelebb vannak ellentétben a repülőkel amik ha fölénk vagy mellénk (feltehetőleg a legközelebb értek) látszott hogy hozánk képest máshogy "állnak mozognak"
Szóval repülő nem lehetett!
Elméletileg lehetett repülőgép is. Az is tud nagyon fényes lenni (látszólagos fényesség), ugyanis elég komoly fényerejű reflektorokkal vannak felszerelve. Ráadásul ez csak akkor látszik igazán, ha nagyjából szembe jön (mondjuk éppen leszállni készül), és ekkor a villogó fények nem is biztos hogy látszanak.
Nem mondom, hogy biztosan az volt, mert lehetett más is. De az esélyt én meghagynám rá, legalábbis ennyi adatból.
Viszont a meteort kizárnám, az ugyanis csak néhány tizedmásodpercig látszik, aztán elég a légkörben. Ráadásul egy fényes meteor eközben igen látványos csóvát húz maga mögött, ami nem más, mint belőle leszakadó, izzó darabkák. Ezt viszont biztosan írtad volna, ha lett volna csóvája.
Írtam hogy: "fényesebb volt a repülőknél" nos egy kivétel volt amikor egy gép nagyából 5 pecel az égen látható objektum után el ment mellettünk ez az említett fényszórók miatt elérte a fényeségét a tárgynak azonban látszott hogy repülőgép (sajnos az esett mivel nem tegnap történt de még csak nem is a héten nem tudom meg mondani hirtelen miért ítéltük meg olyan egyértelműen hogy amit látunk repülő volt) a fényei nagyobbak voltak de nem voltak fényesebbek (talán egy pillanatig amikor megfelelő szögben voltunk még a vilogókat is látuk de már nem emlékszem
A meteor kizárt látunk már és ez nem az volt ráadásul nem zuhant hanem egyenletes sebességgel (gyorsabban mint egy meteor) ugyan abban a magasságban haladt (látszólag legalább is) túl egyenletes volt a fénye is és látszott hogy nem izzik.
még egy érv hogy nem meteorit volt ha ilyen kitűnő különleges meteor lett volna az nyomott hagyot volna a különböző oldalakon (index,origó,blikk vagy valami) de minimum a csilagászati lapokban/oldalakon
bár az utóbbi lehet hogy van de én nem tudok róla (nem hallotam "különleges meteorról a napokban amikor történt és azóta se)
A kémműhold az valami mint egy agarat versenykutyának nevezni.
Androidra van egy app a neve satellite ar.
Azon megtudod nézni,h épp milyem műholdak vannak felettünk. De az iss detector nevü app előre jelzi,h mikor villan fel az égen.
Igaz, csak az iss és az iridium műholdakat.
A kérdésre amúgy én is szeretném tudni a választ. Van egy jutub feltöltő: JohnLenardWalson akinek van egy komoly távcsöve és az azzal észlelt dolgokat teszi közzé. ÉRDEKES További jó művelődést, és NE ADD FEL!
Szerintem csak ez volt ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!