Miért nem tudják sokan helyesen használni a ba/be, ban/ben toldalékokat?

A #9 válasz szívemnek kedves, és a #3 válasz, ami ellen a leghatározottabban fel kell lépni. Miért?

A nyelv kommunikációs eszköz. A világunk egyre árnyaltabb, pontos leírásához egyre több eszköz (itt szó, kifejezés) kell. Minél igényesebb valaki, annál pontosabban kívánja gondolatait átadni, gyakran még hangulati elemek is. Nem véletlen, mennyi hangulatfestő szavunk van.

Ha van egy eszközünk, ami elemi valóságkülönbségek kifejezésére ilyen tömören alkalmas, akkor ezt meg kell tartani, hiszen a tendencia a fejlesztés az igénye, nem a rombolás. E nélkül is egyre elég sok új kifejezésmód szükséges.

Ha a nyelvi kifejezőeszközök szűkülnek, az az igénytelenség terjedését mutatja. Ha két elkülönítendő dolgot, amire volt két eszközünk, egyetlennel írunk le, további magyarázat, egyéb jelzés szükséges, ez szószátyársághoz vezet, az meg gondolati terjengősséghez. Ami viszont hamarosan tetteink minőségromlásában jelenik meg. A nyelv silányodását spontán változásnak beállítani közönséges csúsztatás, a hazudság legrosszabb fajtája. A spontán változás tényleg létező dolog, de ez nem az. Ebben a változásban semmi spontaneitás nincs, ebben a butaság és igénytelenség terjedése mutatkozik meg, ezt a nyelv szabadságának beállítani vagy alapvető tévedés, vagy sunyi hátsó szándék.

Igen, a jelenség valóban létezik, erősödik. Oka ennek a silány médiaszolgáltatás. Ha egy „elismert” médiában is így beszélnek, akkor ez nyilván helyes – gondolja egy nyelvet tanuló érdeklődő ifjú. És igaza van! Abban, hogy a médiát érdemes (lenne) követni. Csakhogy a média igénytelenedik, a pénzhajsza következtében bármivel beéri,ami profitot termel, ha ma eladják jópofiságnak, holnap már megengedhető, holnapután ez a törvény. Ez nem a nyelv szabadsága, ez tudatos és alattomos rombolás. a nyelv szabadsága a tájnyelv, és az, hogy tisztában vagyunk vele, a nyelvet az egész társadalom használja, amelynek azonban korántsem egyformák a lehetőségei. Vannak (és egyre növekvő számban) rétegek, amelyeknek a tanuláshoz való joga puszta formalitás, lehetősége szinte semmi. Ők a média nagyfogyasztói. Nekik ez a nyelvhasználat nem bűn, ha tudjuk, honnan ered. De akiknek van módjuk művelődni, akik igényesek, a kultúra fogyasztói, nekik nem engedhető meg ez a hanyagság. Ez a nyelv spontaneitása és sokarcúsága. És aki igényes, annak arra is igénye kell hogy legyen, hogy ne tűrje a rombolás semmiféle fajtáját.

A nyelv silányodása egy társadalom általános állapotának rosszabbodását mutatja. Azt, hogy romlik az oktatás színvonala, azt, hogy egyre többeknek a puszta létfenntartás a tevékenységének és gondolatainak alapja. Tőlük nem várhatjuk, hogy még a nyelvet is műveljék. Röviden: a nyelv (ilyen és más) silányodása nem a természetes nyelvek változásának és rugalmasságának mutatója, hanem a gazdaság és a kulturális szemlélet hatalmas rombolásának, romlásának jelzője. Erre még rá is játszani – ez nemcsak elfogadhatatlan, ez korrigálást igényel. Ez az álliberális, a szabadságra játszó szemlélet (amit egyik rádióadónk „nyelvművelő” műsora is előszeretettel szolgál) nem hasznára, hanem kárára van nyelvnek és társadalomnak. Nem a szabadságot, hanem a szabadosságot szolgálja.

A helyes nyelvhasználat nem öncél, az igényesség, a sokszínű kifejezőkészség és a kulturális igényesség mércéje. Ez azonban senkit sem jogosít fel arra, hogy a nyelvet hibásan használókat leszólja. Sokkal inkább teszi kötelezettséggé ezek segítő, jó szándékú és megértő korrekcióját. Ez van hasznára a társadalomnak, nem pedig az oda nem való közszereplők tudatlanságának és igénytelenségének alátámasztása.