Meg lehet a zenei hangokat úgy tanulni, mintha beszédet hallana az ember?
Vagyis nem egy adott szót kell hallani és feldolgozni, hogy mi a jelentése, hanem egy adott hangról pontosan tudni, hogy az milyen zenei hang.
Ebből következően a zenei művet hallgatva azt egyből kottába tudná jegyezni az illető? Mintha a morse kódokat írná egyből betűkként papírra?
Esetleg mint szavakból értelmes mondatot, úgy ezen hangokból zeneművet is össze tudna állítani a beszéd mintájára?
Lásd: Abszolút hallás. Korai zenei képzéssel (4-6 éves kortól) lehet, hogy képes lehet megtanulni a gyerek ezt a képességet. Lehet, hogy nem. Még nem sokat tudnak arról, hogy mi áll a hátterében.
Hallás után kottázni relatív hallással is simán lehet, persze megfelelő gyakorlási idő után. Ha ismert a kezdőhang, akkor az eredeti kottának és hangmagasságnak megfelelően; ha nem, akkor meg lesz pár hang eltérés, na bumm. :)
Egyszerűbb művekre gondolok amúgy, ha szigorúan ragaszkodunk a megfogalmazásodhoz ("egyből kottába tudná jegyezni"); bonyolultabb vagy több szólamú dallamokat csak többszöri meghallgatás után lehet pontosan leírni.
És igen, kb. ugyanúgy megy a "dekódolás", mint a morzénál. A "zenemű összeállítását" pedig zeneszerzésnek hívják. :D
Igen, meg lehet tanulni, sőt, sokan meg is tanulják és használják.
Az embert sok hatás éri, és közülük egyeseket a környezet fontosnak deklarál, az adott ember fejlődése is eszerint alakul. Mivel a közszemlélet nem a zenét és kottát tekinti a kommunikáció alapvető eszközének, ezért ennek megtanulása is másodlagossá válik, hacsak nem külön törődünk (törődnek a szüleink) ezzel. Megfelelő szülői hatásra kisgyermekkorban természetessé válhat ez a módszer is, ahogy lehetséges egyszerre két nyelven is felnőni. Csak a társadalomban ez kevéssé jellemző.
Viszont, mint bármely más területen, a minőségi szintet már erősen befolyásolja az egyéni képesség, ambíció, és szakmai közeg is, ezért az olyan profi, aki a zenei nyelvet ugyanolyan természetesen használja, mint az anyanyelvét, viszonylag kevés van. De akad, Magyarországon is elég sok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!