Ha valamire nem nézünk oda, akkor az nem is létezik?

Nem. Ez a szokásos félreértelmezés.

Attól, hogy valamire nem nézel oda, attól még létezik. Amire te gondolsz, az a két rés kísérlet, ami arról szól, hogy az elektronok (és fotonok is) egyszerre léteznek részecskeként, és egyszerre hullámok is. De amíg nem vizsgáljuk meg őket (= nem lépnek kapcsolatba valamivel) addig nem tudjuk, hogy voltaképpen milyen formában is léteznek.

Ezt nehéz a mi makrovilágunkhoz szokott elmével feldolgozni - kb úgy képzeld el, mintha lenne egy tested, ami egyszerre kocka, és egyszerre gömb is. Amíg nem foglalkozol vele, addig egyfajta "köztes" állapotban létezik - tehát egyszerre kocka és gömb is.

Azonban egyszer csak te csinálsz egy kísérletet: csinálsz egy kaput, amin csak a kocka forma juthat át, a gömb nem. Ekkor azt tapasztalod, hogy MINDEN tested kocka. Majd a kaput kicseréled egy körre: ekkor meg azt látod, hogy a tested igazából gömb.

De ez nem azt jelenti, hogy attól átváltozik, hogy ránézel (pláne, hogy igazából nem is tudsz ránézni) hanem a tested mindig olyan tulajdonságot mutat, mint amelyik tulajdonságát vizsgálod. Ha azt nézed, hogy kocka, akkor kocka lesz. Ha azt nézed, hogy gömb, akkor gömb lesz.

Tehát: a világ nélkülünk is létezik. A legtávolabbi pontok, amiket nem is látunk, azok is léteznek. "Csupán" arról van szó, hogy bizonyos részecskék egyszerre egymással látszólag teljesen ellenkező tulajdonságot is hordozhatnak, melyek esetében egy-egy kölcsönhatás (=vizsgálat) megváltoztathatja a tulajdonságaikat.

De ezek vizsgálat nélkül is léteznek! Csupán mi addig nem tudjuk, hogy melyik formájukban is létezik.

+1 az elsőhöz.

A kétrés-kísérleteknek, és általánosságban a kvantummechanikának semmi köze a tudatos emberi megfigyeléshez. A kvantummechanikában a "mérés" vagy "megfigyelés" információt közlő kölcsönhatást jelent.

Sajnos a kvantummechanika messzire mutató, tökéletesen téves és alaptalan következtetéseitől csak úgy hemzseg a média. Ha a tudat, lélek, vagy hasonló szavak vannak egy forrásban, akkor biztos, hogy hülyeség.

Így van, ahogy Sir Butcher és a 3. hozzászóló mondja.

Ha esik az eső és neked csak egy mikrofonod van, amivel hallgatod, ahogy veri az eső a tetőt, akkor ha elég erősen zuhog, akkor csak annyit tudsz kideríteni, hogy a tető egyes részei felől milyen erősen jön ez a hang. Vagyis hullámszerű viselkedés (hang) megfigyeléséhez alkalmas eszközzel csak hullámszerű viselkedést tudsz megfigyelni. Ha a tetőd egy detektor, amely képes az egyedi esőcseppeket érzékelni, akkor az esőt részecskezáporként detektálod és azt látod, hogy az előbbi hangot diszkrét becsapódások sokaságaként is fel lehet fogni.

De a lényeg, hogy egyik esetben sincs értelme arról beszélni, hogy mi volt a mérés előtt. Ugyanis a mérés nem más - és ezt a lényeges infót hangsúlyozta ki az előző hozzászóló - mint a kvantumos információnak abba a környezetbe való kijutása, amelyben a mérőeszközöd és te is vagytok. Amíg ez infó nem jut ki, addig még nem történt meg a mérés, és nincs értelme annak a kijelentésnek sem, hogy az adott kvantumos dolog most hullám vagy részecske. Ahogy annak sincs, hogy azt kérdezd egyik este, hogy milyen színű az az autó, amit a ház kapuján másnap reggel kilépve először megpillantasz. Csak akkor keletkezik ez az információ, amikor a dolog ténylegesen megtörténik.

De ettől még az a kvantumrendszer, amit majd megvizsgálsz, létezik. Csak a tulajdonságai nem elérhetők számodra addig, amíg meg nem méred (feltéve, hogy nem te magad hoztad létre szándékosan egy általad ismert állapotban, azaz nem te preparáltad).

Tom Benkonak kicsit ellentmondva: a kevert állapot nem egészen azt jelenti, hogy nem tudjuk, hogy hogyan viselkedik a rendszer, amíg nem mérjük meg.

A kevert állapot a kvantummechanikában azt jelenti, hogy a rendszer az ún. tiszta állapotok közül valamelyikben van, csak mi nem tudjuk, melyikben. De attól még a tiszta állapot lehet szuperponált. Annál is inkább, mivel a szuperpozíció csak attól függ, hogy milyen bázisban fejtjük ki az adott állapotvektort, vagyis csak matematikai választás kérdése. Tehát pl. a tiszta z irányú felfelé mutató spinállapot az x irányú állapotok szuperpozíciója.

Kevert állapotok esetén azonban nem csupán arról van szó, hogy a rendszerben kvantumos bizonytalanság van jelen, hanem a megfigyelő klasszikus értelemben vett információhiányáról is. Tehát pl. nem lehet tudni, hogy egy részecske a z irányú pozitív vagy mondjuk az x irányú negatív spinállapotban van, és az elsőnek lehet pl. 30% a valószínűsége, a másodiknak meg 70%. Ez praktikusan azt jelenti, hogy sok részecske közül 30%-uknak a spinje +z, 70%-uknak a spinje -x irányú akkor is, ha nem mérjük meg. Csak mi nem tudjuk, hogy melyik részecske melyik csoportba tartozik.

A kérdezőnek: nem, a tévé akkor is tévéként viselkedik, ha nem nézel oda. A méréshez nem szükséges emberi beavatkozás. A hétköznapi tárgyaink azért nem viselkednek soha hullámként, mert óriási méretűek, rengeteg atom alkotja őket, és ezek együtt kellene, hogy koherens állapotban legyenek (mondjuk a helymérésre nézve), azaz kvantummechanikai szuperpozícióra képes állapotban. De ez azért nem lehetséges, mert a teljes környezet a levegő molekuláival, a fényt alkotó fotonokkal, a padló vagy polc mechanikai rezgéseivel és még a Világegyetemet kitöltő mikrohullámú háttérsugárzással is folyamatosan monitorozza a tévé készüléket, és még ha kezdetben több hely szuperponált állapotában is lenne, a pillanat törtrésze alatt beugrana egy sajátállapotba, vagyis egy adott helyre. Mindehhez nem kell emberi megfigyelés vagy tudat. Ezt hívják dekoherenciának, és ennek kiküszöbölése az elsődleges feladat minden kvantummérés során, ha az anyag kvantumos tulajdonságait akarjuk mérni illetve kihasználni. Pl. ez hátráltatja a magas hőmérsékletű szupravezetők vagy a sokatomos kvantumszámítógépek kifejlesztését is.

A becsapódás előtti megfigyelése a fotonoknak nem változtat semmin. Ez olyan, mintha közelebb hoztad volna az ernyőt, és előtte engeded becsapódni, csak épp nem az ernyőbe, hanem egy külön detektorba. Egyedi fotont detektálni mindig csak részecskeként tudsz, ezért mondjuk, hogy a fény is mutat részecske tulajdonságokat. A hullámtulajdonségok akkor kerülnek előtérbe, ha teret engedsz nekik: ha engeded interferálni, elhajlani, visszaverődni vagy megtörni. Ezek nem semmisítik meg a fotonokat, csak módosítják azokat a lehetséges pályákat, amelyeket mi a mérés után a fotonokhoz gondolatban társítunk. De ez nem azt jelenti, hogy a fotonok ténylegesen ezeken a vonalakon mozognak, hiszen akkor nem jönnének létre ezek a hullámjelenségek. Csak a detektálás történik diszkrét csomagokban, azaz egyszerre mindig csak egész fotont tudsz érzékelni.

Kérdező!

>a teljes környezet a levegő molekuláival, a fényt alkotó fotonokkal, a padló vagy polc mechanikai rezgéseivel és még a Világegyetemet kitöltő mikrohullámú háttérsugárzással is folyamatosan monitorozza a tévé készüléket, és még ha kezdetben több hely szuperponált állapotában is lenne, a pillanat törtrésze alatt beugrana egy sajátállapotba, vagyis egy adott helyre.<

Ez talán az egyik leglényegesebb dolog, amit meg kéne értened (köszi, #7-es). A "megfigyelés" nem emberhez kötött. A környezeti levegő, a háttérsugárzás vagy bármely, a TV atomjaival kapcsolatba kerülő részecske "megfigyeli" a TV-t, amitől az azt felépítő atomok sajátállapotba ugranak. Ember nélkül.

Itt igazából nem az a probléma, hogy az állapotfüggvény értelmezési tartománya -végtelen és + végtelen között van?

Ebből szokták kihozni, hogy egy elektron akkor végül is az egész térbe bárhol lehet, míg kölcsönhatásba nem lép egy detektorral. Ez a leírás jónak bizonyul mégis, mert amikor a fizikai mennyiségek várható értékeit kiszámoljuk, akkor jobb eredményt kapunk mint másféle számításokkal.

Filozófiailag zavaró a hullámfüggvény mibenléte.