Hogyan lett az űr?
A tér (és az idő) is az ősrobbanással keletkezett a jelen álláspontunk szerint.
Az nem teljesen igaz, hogy tudjuk, hogy keletkezett minden. Van egy teóriánk, ami jelen ismereteink szerint akár helyes is lehet.
Shenlong, az első sárkány tojta aranytojás alakjában. A tojás kettébomlott, és előlépett belőle Kakukrik, Minden Csirkék Atyja, aki szétválasztotta a fényt és a sötétséget, és a tojáshéj két feléből megteremtette a Földet és az Eget.
...
VAGY a másik lehetőség az, hogy nem tudjuk.
Amit a mai kozmológiai modell állt, az az, hogy kb. 13,8 milliárd évvel ezelőtt a létező összes tömeg egyetlen pontba sűrűsödöt össze (egy gravitációs szingularitásba), és a Big Bang után innen tágult a jelenlegi állapotába.
A "gravitációs szingularitás" azt a pontot jelzi, ahol a jelenlegi modelljeink a gravitációs mező meghatározására felmondjék a szolgálatot (egyes mutatók végtelenné válnak vagy függetlenednek egymástól). Mivel a relativitáselméletben a tér és az idő egyesítve vannak, és mind a kettő a lokális energiaszintek és az eredményezett gravitáció függvényében vethető össze más referenciapontokkal, ezért számunkra (ahol mi most állunk) nem létezik a Big Bangnél korábbi időpont.
Inkorekt azonban azt mondani, hogy az idő vagy a tér a Big Bangben "keletkezett". Nincsenek modelljeink rá, hogy leírjuk, mi történik egy szingularitásban (pontosabban vannak hipotézisek, de ezek mit sem érnek, amíg nem tudjuk kísérletileg is bizonyítani őket, márpedig erre jelenleg még nincs mód).
"Shenlong, az első sárkány tojta aranytojás alakjában."
Érdemes elolvasni sok nép teremtés-legendáit. Némelyik megdöbbentően konzisztens és a sorok közt olvasva szinte rá lehet húzni a jelen fizikai teóriáinkat, némelyik (pl. közép-amerikai indiánok) iszonyat elborult horrorral ér fel.
Mindenesetre vannak ezek a legendák olyan érdekfeszítőek, mint a tudományos hipotézisek. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!