A vallási rituálék pszichológiai szempontból úgy működnek, mint a kényszeres cselekvések?

Igen, van vallásos kényszeresség, mint diagnózis is szerepel úgy tudom a különböző diagnosztikai rendszerekben.

Azonban aláhúznám azt még egyszer, amit te is említesz, hogy nem ez jelenti a vallásosság, mint kulturális jelenség lényegét vagy forrását, csupán megjelenhet kényszeresség a rituálék terén.

Nem úgy működnek. Fordítva van. A kényszeres "rituálék" működnek hasonlóan a vallásos rítusokhoz. Eredetileg az volt a funkciójuk, hogy az emberben meglévő, illetve a benne testet öltő, a személyiségbe nem beépült erőket (amik többnyire tudattalanok abban az értelemben, hogy nem állnak az akarat befolyása alatt) megtanulják az emberek tisztelni, használni, és beépíteni a működésükbe. Vagyis a rítus segítségével az ember több lesz, amennyiben képes lesz irányba állítani a tudattalan szférából megjelenő erőket, amik alkalmasint erősebbek nála. Ha meg tudják jeleníteni, akkor többé már nem fenyeget avval, hogy összezúzza a tudatot, sőt, bővíti és erősíti azt. Van egy ilyen védő hatása is a rítusnak.

A kényszer alapelve hasonló védelem. Van maga a kényszer gondolat, a tudattalan tartalom, ami fenyeget. Pl. a gondolat, hogy "piszkos vagyok" mélyén ott van a szexuális vonzalom. Ha jön a vonzalom, akkor jön a társult gondolat is (piszkos vagyok). Ez elviselhetetlen, tehát el kell hárítani. A hárítás "rituáléja" a kényszercselekvés (pl. a kézmosás).

A kettő közti, fontos különbség azonban az, hogy míg a rítus lehetővé teszi a tudattalan tendencia megjelenését a materiális világban, és segíti azt beépíteni a tudatos gondolkodásba, addig a kényszer megakadályozza a tudattalan tartalom megjelenését, evvel védi a tudatot a szétesésétől. Nem bővíti, hanem beszűkíti a személyiséget.

Szerintem csak akkor beszélhetünk a vallási rítusról, mint kényszerről, ha az akadályozza az embert a teljesebbé válásban, és bővítés (megvilágosodás) helyett beszűkíti (elhárítás) a személyiség működését.