Most mi az, hogy nincs lélek? Valakj magyarázza el, mert szerintem hatalmas baromság azt állítani, hogy nincs.

Pontosabban külső lélek nincs, mert az ellentmondásban van az energiamegmaradás törvényével.

A lelkedet az agysejtjeid működése építi fel.

Ha már nem működnek...

Rossz a kérdés, és rosszak a válaszok. Na jó, ez kissé kemény kritika volt, de végül is valahol erről van szó. Ahhoz, hogy valamiről megmondjuk, hogy létezik-e, ahhoz előbb egyeztetni kellene, hogy mit takar az a fogalom, aminek a létezéséről szó van.

Mi a lélek? Hogyan írnád le? Mert ez alatt a szó alatt sokan sokféle dolgot értettek. Például a kereszténységben megkülönböztetik a testet és a lelket. A legtöbb kultúrában viszont inkább hármasság van: test, szellem, lélek. De vannak ennél cizelláltabb felosztások, attól függően, hogy milyen vallást, vagy milyen filozófiai rendszert nézünk. Ha úgy definiálom a lelket, mint az egész tudatunk és tudatalattinkat átható közös ismérvek, a jellemvonásainknak a személyiségjegyeinknek egy újabb metaszintje, akkor még egy ateista számára is elfogadható lehet egy ilyen definíció. Persze ez a fajta értelmezés nem a hallhatatlan, a testtől függetlenül, a halál utáni is létező valami lesz. Megint más, ha a lelket, a saját hallhatatlan részedként definiálod, ami a mennyországba kerül, vagy reinkarnálódik, akkor ez egészen mást jelent, és ennek megfelelően egészen más véleménye lesz mindenkinek a létezéséről.

(Persze ha jobban bele akarunk menni, itt érinteni kellene a létezés fogalmát is, így egy komplett könyvárat, a filozófia egyik fő irányát – az ontológiát – is végig kellene tárgyalnunk.)

Sü, jól idemondtad, hogy rosszak a válaszok, aztán írtál egy csomó féligaz/igénytelen cuccot :p ejnye

(legalábbis szerintem "a legtöbb kultúrában"-t mondani kvázi nem igaz; igénytelen, hogy nem is írod le, melyik kultúráról állítasz.)

kérd:

Ha azt kérdezed, van-e tudat: természetesen van.

Ha azt kérdezed, van-e a testtől külön létező tudat (dualista felfogás): tudományos álláspont az, hogy nincs. (legalábbis be lehet határolni, többé-kevésbé, hogy az agy melyik része, hogyan küld jeleket a test és az agy részei között, tehát egy dupla "külső" egységet feltételezni feleslegesnek tűnik.)

Ha valami halhatatlan örök életű dologra gondolsz, ami túléli a test halálát, nemtom neked miért meglepetés, hogy a konkrét vallásokon kívül senki sem hisz ilyesmit.

Tudományos szempontból nemcsak 0 bizonyítékot találtak rá, de az ötlet alapvetően hibás. Az élet egy komplex biológiai folyamat. Amikor egy folyamat véget ér, akkor véget ér.

Ha mondjuk, habot versz, és abbahagyod, nem marad ott a habverő szelleme, hogy folytassa a habverést az örökkévalóságig.

Az, hogy a tudatot - és kizárólag az emberi tudatot - tekintenéd kivételnek, legalábbis részrehajló.

Lehetne elemezgetni a(z elme)filozófiai dualizmust, mint eszmét: azaz hogy a test és a tudat valamiképpen elválik. Sok ember valószínűleg így gondolkodik.

> Sü, jól idemondtad, hogy rosszak a válaszok, aztán írtál egy csomó féligaz/igénytelen cuccot :p ejnye

Jól van, jól van. Tényleg erős volt ez a „rosszak a válaszok”. De azért te is belátod, hogy a tudomány kategóriában vagyunk, a tudomány meg akkor tud valaminek a létezéséről bármit elmondani, ha előbb definiálja, hogy az adott fogalom alatt mit ért. A kérdés azért rossz, mert nem mondja el, hogy mit ért lélek alatt, a válaszok meg azért rosszak, meg ennek ellenére mondják azt, hogy „van”, vagy azt, hogy „nincs” lélek.Hasonlóan, ha valaki megkérdezi, hogy léteznek-e „atipikus másodfokú egyenletek”, akkor a léteznek/nem léteznek nem jó válasz, a jó válasz egy visszakérdezés, hogy mit értesz atipikus alatt.

> (legalábbis szerintem "a legtöbb kultúrában"-t mondani kvázi nem igaz; igénytelen, hogy nem is írod le, melyik kultúráról állítasz.)

Ez valóban lehet vita tárgya, és én sem vagyok hű, de művelt a témában. Mondjuk úgy, a „szerintem” itt azt jelenti, hogy abból a nem túl széleskörű, nem túl alapos tudásból, amit összekapargattam innen-onnan, ez a kép rajzolódik ki bennem, fenntartva a lehetőséget, hogy ez a kép hibás.

Viszont tudom, hogy a görögöknél hármasság volt. Ego-psziché-szoma, azaz lélek-szellem-test. Egyiptomban úgyszintén. A keleti vallásoknál, ahol létezik a reinkarnáció, ott általánosságban úgy létezik, hogy a lélek a különböző inkarnációk során tanul, de a személyiségjegyeket nem viszi tovább. A lélek nem emlékszik az előző életeidre, például az, hogy lusta vagy-e, hűséges vagy-e, önzetlen vagy-e, az nem a lélek tulajdonsága, ezek a személyiségjegyek a következő inkarnációdig ugyanúgy meghalnak, tehát nem a hallhatatlan lélek részei. De nem is a test részének tekintették. Bár a keleti vallásokban egyéb testek is léteznek – fizikai test, pránikus test, asztráltest, mentális test, stb… –, azért ez a hármasság mindenhol megfogalmazható. Van a test, mint fizikailag létező dolog. Van a szellem, ami mondjuk úgy egy elvontabb, nem kézzelfogható dolog, de ez ugyanúgy halandó. Meg van a lélek, ami örök és hallhatatlan.

Az ezoterikus irányzatok nagy részénél is megvan ugyanez a – minimum – hármasság, lévén ezek a keleti filozófiákból, vallásokból lett összeollózva.

Sőt a kereszténységben is erősen ellentmondásos a lélek fogalma. A lelked felszáll a mennyországba, és ott boldogság vár rá. No de ha ketten vagyunk szerelmesek ugyanabba a lányba teszem azt, akkor ez mégis hogy oldható fel? Valahol a boldogságnak akkor része az, hogy „ott fent”, majd biztosan boldogan „élünk” egymással. Ez csak úgy oldható fel, ha egy csomó dolog – pl. a szerelem érzése, a szerelmi vágy – eltűnik a halálunkkor. Viszont ezek az érzések is valahol vannak. A legtöbb keresztény számára – most ne feltétlenül a mai kort nézd – ez nem a test része. Ez így nincs konkrétan megfogalmazva, eléggé homályos a mennyország képe a kereszténységben, de logikusan következik mindebből, hogy valahol itt is meg lehet fogalmazni egyfajta hármasságot.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Én leginkább úgy képzelem el a lelket, mint egyfajta metaszintjét a személyiségjegyeknek. Mondok egy példát. Vannak almáid. Az almák csak almák. Viszont almákat le tudsz tenni körbe, le tudsz tenni négyzet alakban, le tudsz tenni sorban. Ettől még ugyanazok az almák, de van egy metaszintje is az egésznek, ez pedig az almák pozíciójának rendszere, ezek szabályossága. Ez a kör egy magasabb szintű fogalom. Nem az almákban keresendő, nem az almák között bújik meg. Minden almát ki tudsz cserélni körtékre, attól a kör még kör marad. Viszont nem tudod lefűrészelni a kört róla úgy, hogy ott maradnak az almák, a kört meg elteszed a szekrénybe.

Vagy hasonlóan az informatikában ugye mindent bitek tárolnak. Az, hogy valami egy kép, vagy egy programkód, az egy metaszint, egy absztrakció, egy halmaz. Ettől még ugyanolyan bitekből áll mindegyik. A programkódon belül is lehet aztán újabb metaszinteket definiálni, például vannak ciklusok, elágazások, stb… Ezt aztán lehet folytatni, vannak operációs rendszerek, vannak képszerkesztő szoftverek, vannak vírusirtók. De nem arról van szó, hogy a vírusirtó valamiféle fizikai létező lenne, ami ravaszul megbújik a bitek között, csak még nem tudjuk ezt mérni, érzékelni.

Így tudom én elképzelni a lelket is. Van nekünk idegrendszerünk, neuronjaink. Ezek működnek valahogy. Ennek a működésnek, ennek a rendszernek vannak közös ismérvei, ami alapján bizonyos jelenségek elkülöníthetőek, vagy éppen csoportosíthatóak. Vannak reakcióink, reflexeink. Ezekből szépen lehet egy újabb metaszintet definiálni, mondjuk vannak érzéseink. Ezeket megint lehet csoportosítani, elkülöníteni, a megfelelő ismérvek mentén újabb, magasabb szintű fogalmakat bevezetni, mondjuk vannak személyiségjegyek, stb… Valahol számomra a lélek ezeknek a legfelső metaszintje.

Azért használom inkább a metaszintet, mert itt nem teljesen absztrakcióról van szó, ezek az metaszinteket meghatározó ismérvek vizsgálhatóak, megtapasztalhatóak, és kizárólag az anyagi szinttel együtt értelmezhetőek. Igen, bizonyos szempontból ez absztrakció, de egy kicsit számomra mégis más jellegű. Kétségtelen, hogy van értelme ezeket a szinteket bevezetni, nagyon nehéz lenne mondjuk szoftverekről, mondjuk programozási tendenciákról beszélni ezen fogalmak nélkül. Oké, lehet azt mondani, hogy minden program csak bitekben kódolt elemi utasítások sorozata, és ez bizonyos szemszögből nézve igaz is, de ennél mégis többről van szó. Ugyanígy számomra értelmes fizikai testről, szellemről, lélekről beszélni, ezen segédfogalmak bevezetésével az ember új összefüggéseket láthat meg, de ezeket nem önálló entitásoknak kell elképzelni – szerintem –, ez csak egy erősen lebutított értelmezés.

A lélek létezik számomra. Ez nem a testtől független valami az én világképemben, mindez nem létezik a test nélkül, ahogy nincs vírusirtó sem önmagában az azt tároló, működtető bitek nélkül, és nincs kör az azt megformáló almák nélkül. Persze a kör, mint gondolat, mint afféle idea, mint szabályosság ettől még élhet valakinek a fejében, és újra tudja alkotni a kört a megfelelő anyagból, de a kör csak akkor létezik, ha létezik mindaz, ami azt alkotja. Sőt a kör fogalmát akkor is újra lehet alkotni, ha mindenki elfelejtené, hogy létezik kör, és az mit jelent. A természet, illetve a matematika törvényeiből újra lehet alkotni ezt a fogalmat, és ez szükségszerűen ugyanaz a fogalom lesz. (Na itt lehet becitálni az ontológiát, hogy pl. létezik-e az ideák világa, hogy az a kör, amikor éppen nem nyilvánul meg semmiben, akkor is létezik-e, vagy éppen pont az az igazi létezése, az almákból kirakott kör csak egy múlandó, másodlagos megnyilvánulása, testet öltése-e csak a körnek. Lehet-e a kört öröknek nevezni, akkor ha az kizárólag múlandó megnyilvánulásokban jelenik meg, viszont ott meg újra és újra – és újra és újra – megjelenik.)

Remélem így már érthetőbb az előző hozzászólásom lényege, kevésbé tűnik igénytelennek annak tartalma.