Hogyan tanuljak meg olvasni?
Elsőre kicsit furcsának tűnhet a kérdés, de mit is tegyek ?
Nyári szünet után 10. osztályos leszek és nem tudok olvasni.
Már mit tudok csak nem gyorsan és helyesen, de mikor gyakorlok egyedül jobban megy mit ha felszólít a tanár osztály előtt .
Szinte kétségbe esek, ha olvasásra kerül a sor , mert közönség előtt nagyon izgulok nehogy elrontsam a szöveget és néha dadogok szóval nem megy az érhető tiszta gyors olvasás. Mit tehetnék ??
Bíráló válaszok nem érdekelnek, mivel azt bárki tud írni.
... a család és/vagy a barátaid, haverjaid bevonásával. Nem akkora létszámú "közönség" ugyan, mint egy egész osztály, de a semminél jobb. Kérd meg őket, hogy hallgassanak meg időnként, akár be is oszthatsz minden napra egy-két-három embert. Ezekre a felolvasásokra is fel kell készülnöd előzetesen, tehát gyakorold be az olvasandó szöveget (hangosan!), így az "előadáson" már gördülékenyebben fog menni.
Még egy: a nehezebb részeket (szavakat) is be kell gyakorolni; húzd alá ezeket az első olvasáskor, és háromszor-négyszer olvasd fel őket hangosan, csak ezután olvasd újból az egész szöveget.
Sok sikert. :)
Gyakorlással. De vajon miért nem tanultál meg rendesen olvasni? Nem is próbáltál, vagy nem ment?
Diszlexiát nem vizsgáltak nálad?
Szerintem elégséges, ha egyedül olvasol hangosan.
Csak a saját példámból tudok kiindulni, én imádok hangosan könyvet olvasni, igaz lassabb mint magadban, de valahogy más. Gyerekként tucatszámra faltam a könyveket(szakirodalom, és ponyva egyaránt), és mivel TUDTAM, hogy remekül olvasok, a magabiztosság fölényesen legyőzte a lámpalázat. Pedig aztán nem kicsit voltam lámpalázas más területeken pl. felelés.
Szóval a lényeg az, hogy hangosan olvassak.
De mennyi idő alatt menne jól, és mennyit olvassak naponta vagy azt ne ??
ez mind hülyeség, csak az nem hogy olvass,olvass és olvass
én akkor 'értettem meg' olvasni, amikor mondták, hogy ne a betűt olvassam, hanem a szavakat
ezt gördülékenyen kell tudd olvasni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!