Szerintetek mi az rételme a tanári pályaalkalmassági felvételinek?

Én pont mérnök vagyok, úgyhogy erre is van rálátásom. Én ezt a részt máshogy látom. Vannak dolgok, amiket meg lehet tanulni (ilyen a tervezés) és vannak olyanok, ami belülről fakad (pl. türelem, megértés, alkalmazkodóképesség), illetve csak kis mértékben tanulhatók. Egy olyan ember, aki emberekkel, főleg gyerekekkel fog foglalkozni, annak számos olyan belső tulajdonsággal kell rendelkeznie, amivel pl. nekünk mérnököknek nem muszáj.

Nekem első körben eldurranna az agyam, amikor elmagyarázok valamit 5-ször és még mindig nem érti meg az illető, ezért nem lenne belőlem jó tanító/tanár soha. Talán az idősebb korosztályban már igen, ahol a fiatalság is nyitottabb, fogékonyabb, összetettebb, komolyabb kérdéseket képesek feltenni, megtudják mondani miért nem értenek valamit, pontosan mit nem értenek. Sosem tenném magamat be kisgyerekek mellé, mert egyszerűen nem nekem való, az 5. év után begolyóznék. Ezt viszont sajnos sokan nem érzik magukról, pláne nem akkor, amikor még szinte gyerekként döntenek arról, hogy mit kezdjenek az életükkel.

Mérnök hallgatóként nekem személy szerint nem volt időm bármi mással is foglalkozni. Lehet azt mondani, hogy lusta voltam, de nem így érzem. Örültem, hogy az iskolai beadandókkal, évközikkel, zh-ra készülésekkel megvoltam és este lefeküdhettem aludni, nemhogy még önszorgalomból nekiálljak bármit is tervezgetni... Sajnos ez egy ilyen világ, arról nem is beszélve, hogy én hiába tervezek valamit, ha nincs olyan tanár, aki önszorgalomból átnézi és leellenőrzi, hogy jól sikerült-e az, nem számoltam-e el valamit. (építőmérnök vagyok, a programozás nyilván kicsit más téma) Ergo a feltételek sem feltétlenül adottak, hiszen hiába teszek én bele apait anyait, ha nincs aki terelgessen.

A tesitanár részemről tökmindegy hogy néz ki, de az tény, hogy egy fiatal számára sokkal motiválóbb az, ha valaki tudja is miről beszél, nem csak beszél, hiszen így bárkiből lehetne tanár. Én is eltudom mondani, hogy kell 2 km-t futni megállás nélkül, mégsem biztos, hogy be tudnám mutatni. Emellett pedig mint említettem tökéletesen alkalmatlan lennék erre a posztra.

Én világ életemben utáltam a testnevelés órákat és sok tesi tanárt el is fogyasztott az osztályunk, de sokkal motiválóbb volt részemről az, amikor velünk futott a tanár, esetleg bátorított, elmondta mit csinálok rosszul, mint amikor állt a szőke bombázó a pálya mellett és fennhangon visítozott utánam, hogy iparkodjak már és ne így vegyem a levegőt, ne így mozgassam a karomat, vagy mit tudom én. Egy tanárnak nem kötelessége az empátia, de a gyerekek számára sokkal látványosabb és motiválóbb, ha azt látják, hogy te is megtudod csinálni, mint az, ha egy diasoron magyarázod el mit hogy kell.