A kozepkori kardok anyaga milyen?

Megnéztem a linket, van egy kis hiba. Emlegeti az "öntött acélt" - a 20. század elejétől majdnem minden acélt öntenek.

Fordítási hibára gyanakszom. Folytacél, lágyacél?

Visszatérve a kérdésre a középkori kardokban egy kis mangán lehetett az ötvöző a karbonon kívül. Vas és mangán jó barátok. A vasércekben szokott lenni egy kis mangán, és a mangán érceket is kíséri vas.

Ha kard replikát kellene készítenem - mely nemcsak a falon lóg, hagyományőrző csihi-puhiba is elviszik - az 50CrV4 -es rugóacélt választanám.

Nézz utána a bulatnak, mint kard alapanyagnak. Speciális természetes acélötvözet, pontosabban az érc kohósítás után további ötvözés nélkül tartalmazza a szükséges ötvözőket. Viszonylag kevés helyen volt bányászható, India volt a fő származási hely. Ez volt az alapanyaga a damaszkuszi kardacélnak, a japán és kínai kardoknak is.

Azokhoz képest a középkori lovagi kardok vashulladékok voltak.

"Emlegeti az "öntött acélt" - a 20. század elejétől majdnem minden acélt öntenek.

Fordítási hibára gyanakszom."

Nem, ez itt tényleg a sima öntvény, a dekorációs célú sorozatgyártott kardokról van szó, írja is, hogy nem élezhető, nem lehet vele vívni, nem jó semmire, csak falra lógatni.

Á, a bulat magában "megér egy misét", vagy néhány gépelt oldalt. Én úgy tudom az anyag különleges szövetszerkezete adja kimagasló tulajdonságait. A szénben szegény, és dús, karbidos rétegek speciális mikroszerkezetet alkotnak. A lágyabb rétegek adják a penge rugalmasságát, a kemények az él tartósságát.

Tulajdonképpen kompozit anyagnak tekinthető.

Az ötvöző tartalom hab a tortán. A Japánban bányászott némely vasércnek magas a ritkaföldfém tartalma.

Valaha, - egy rövid ideig - martinász voltam. Emlékszem a nagy becsben tartott, jó minőségű indiai ércre, amit frissítő ércként használtak.

Persze India elég nagy valószínűleg sok bánya akad ott. :)

Japánba sehogy sem jutott el indiai fém, ők a középkor végéig elég keményen el voltak szigetelve és csak a saját nem kiemelkedő minőségű vasukat használták (nem poénból kellett több tucatszor hajtogatni).

Az is óriási tévhit, hogy a középkori európai kardok "vasdarabok" voltak, tény, hogy a sorozott parasztok igen silány minőségű kardokat kaptak, de a komolyabb darabok simán felvették a versenyt a japán munkákkal.

Nem is beszélve a valódi damaszkuszi acélról, illetve az ulfberht kardokról, amiket a középkori kardgyártás csúcsának tekintünk. Az ulfberht kardok valóban Indiából importált acélból készültek, a kovácsolási technika nem teljesen ismert, egyesek szerint több acélrúdból lettek egybekovácsolva, amelyeket a hajtogatás után spirálisan megcsavartak.

Most konkrétan nem találtam erről videót, de itt hasonlóan dolgozik az arc:

https://www.youtube.com/watch?v=40pUYLacrj4

"Japánba sehogy sem jutott el indiai fém"

Nem, de az ott bányászott érc összetétele igen közel járt a bulathoz. Csak ebből a jó ércből elég kevés volt.

A kínaiak már használták az indiai alapanyagot és ők is használták a hajtogatós technikát, csak pont fordítva a magas és alacsony széntartalmú alapanyagot, mint a japánok.

A kínaiak edzhető, ridegebb magra kovácsolták a rugalmas, szilárdabb de puhább külső réteget, a japánok meg a szilárdabb, rugalmasabb belső magra a ridegebb, keményebb héjat.