Hol tudok utána nézni időutazásnak?
A jövőbe folyamatosan utazol. :-)
> én szeretnék is utazni mondjuk a jövőbe vagy akár a múltba is
Én meg szeretnék egy olyan korsót, amiből soha nem fogy ki a sör. Meg szeretnék mindenféle techniaki eszközök nélkül repülni. De egy aranyhal is jól jönne, ami teljesíti három kívánságomat.
Viccet félretéve el kell, hogy szomorítsunk. A tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet az időben csak úgy utazgatni. Pár nagyon-nagyon elméleti megoldás született ugyan, ami még úgy ahogy a tényleges fizikai törvényeknek nem megy szembe, de ezekkel több a logikai, fizikai probléma, mint amennyire használható elméletek. Vannak ezekből viccesebbek is, mint „forgass meg egy végtelen hosszúságú hengert”, stb…
Szóval hipotézis van ugyan rá, de soha nem sikerült még ilyen jelenséget megfigyelni, sem kísérleti úton produkálni. Nagyon úgy tűnik, hogy nem igazán lehet az időben utazni. Ha esetleg mégis találunk rá valamilyen módot, és sikerül a logikai paradoxonokat is rendezni, valószínű egy nagyon költséges berendezéssel lehetne csak megoldani, amit amúgy sem tudnál megfizetni. Pl. ma már tudunk embert küldeni a Holdra, a technológia megvan rá, de annak az esélye, hogy te ténylegesen eljuss oda a közeljövőben, az gyakorlatilag elenyésző. Pedig ez már technikailag megoldott dolog…
Ha erre tudná bármelyikünk a választ, már rég milliárdos lenne.
Egyébként ahhoz, hogy utazhass az időben (kvantumszinten kívül is), az kell, hogy építs egy olyan szerkezetet, amivel a fény sebességét meg tudod haladni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!