Mire hat nagyobb nehézségi erő az olvasztott rézre vagy a szilárdra?
Számomra is egyértelmű lett volna, ha a megfogalmazás ugyanannyi mol olvadt és szilárd rézre vonatkozik.
Vagy legalább úgy, hogy van x kg rezem, változik-e a rá ható súlyerő, ha megolvasztom.
Ezen esetekben viszont kár a súlyerőről beszélni, mert ilyenkor az egyértelműen az adott mennyiség tömegére vonatkozik, a súlyerővel már a "következményről" beszélünk.
Ha fix mennyiségű rézatomra vonatkozott a kérdés, a súlyerő helyett a tömeg változására lett volna értelmes rákérdezni.
Legalábbis nekem ez lett volna logikus.
És éppen azért mert nem ez történt, kezdtem más irányban keresni a választ (pl. térfogategységre).
Látásmód és látásmód eltérhet.
Talán Edison mondta, hogy nem a kérdés megválaszolása a nehéz, hanem tudni kell feltenni a jó kérdést. :)
#7-nek:
Amit mondasz, az persze akkor igaz csak, ha HOMOGÉN a grv. mező, ill. ha annak tekintjük. Te abban gondolkozol, hogy közmegegyezés szerint homogénnek tekintjük a teret, mivel iszonyúan kicsi az eltérés méteres nagyságrendben.
Ha NEM HOMOGÉN a mező, akkor bizony a térfogattól is függ (méghogyha elképesztően kicsi mértékben is), mert a távolabb levő részekre más erő hat. Márpedig ha "közelről" megnézzük, nem homogén a tér.
Ugye, emnnyire megmozgatja a népet egy olyan kérdés, amit saját magának kell kiegészítenie, hogy korrektül megválaszolható legyen?
Ilyen esetekre be lehetne vezetni a következő szabványos választ:
"A kérdésed hiányos vagy nem értelmezhető. Egészítsd ki és/vagy fogalmazd újra!".
:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!