Olyan furcsa, hogy az időben élünk. Tulajdonképpen mi az az idő?
Ha nem élnénk időben, akkor nem élnénk, és az idő mibenlétén sem tudnánk gondolkodni. Szóval az lenne a furcsa, ha nem lenne idő, és itt filozofálgatnánk :)
ugye?...
heidegger mondta (lét és idő, 1927), hogy a létező mindenekelőtt az idővel ragadja meg a létezését.
én azt látom, hogy minden létező egy ok következtében, és egy következő jelenség okozójaként létezik, és ez az okságból-következés, ez az elkerülhetetlen következetesség adja össze az idő képzetét.
Ebből még feltételezhetjük azt is, hogy az idő nem szükségszerűen telik kényszeresen folyamatosan, hanem lehetséges, hogy hiátusok erejéig egyetlen lehetséges következmény sem következik be. De mivel a következés hiánya miatt nem telik az idő, ez az eseménytelenség semmit nem hatna az időérzékünkre, a következő esemény idő szempontjából folytatólagos lenne. Lehet, hogy végtelen hosszú ilyen hiátusok léteznek, de mivel csak ezen túl van "értelme" a világnak, nem tűnik fel. Nem zárhatjuk ki, mert az ok és az okozat folyamatos átmenetét elég nehéz elképzelni. ha olyan összefüggő lenne, nem lehetne ilyen határokat húzni benne. De ez is lehetséges.
Nem hagyható ki, hogy a relativitáselmélet szerint a gravitáció lassítja az időt. Vagyis tömegközéppontban szinte megáll, tömegmentes térben a végtelenbe (?) száguld az idő. Tehát az időről szinte biztosan (tapasztalatilag) tudhatjuk, hogy kapcsolatban áll a tömeggel (ami a másik nagy rejtély a természetfilozófiában [csúnyábban szólva a fizikában]).
De ez a "változás mértéke"... azt hiszem nehéz ennél találóbbat mondani... a változást értem én evvel az ok-okozat dolog alatt. Kérdés hogy a változás "mértékéről", vagy "mennyiségéről" kell-e beszélnünk. az előbbi megengedi, hogy az relatív legyen, a változásmennyiség viszont csak egyenletesen kumulálódhat. Az már az értékelésünk kérdése, hogy ez a "változás", mely szükségszerűen "bekövetkezik", ez tartalmas volt-e vagy inkább üres. (ha tetszik: kihasználjuk-e vagy elszalasztjuk).
De szintetizálva: nagy tömeg közelében miért mennek lassabban végbe a "változások"? Ez a kérdés talán inkább az idő folytonosságát sejteti. De mi változik meg a gravitáció növekedésével?
Az idő folyamatos változás. A világban a változások csakis entrópianövekedéssel járhatnak. Talán nagy tömegben elég nagy már az entrópia, kevésbé sürgeti az időt mint az üres tér, ahol nagyobb a véletlen konfigurációk esélye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!