Kezdőoldal » Tudományok » Egyéb kérdések » Szerintetek folytassam?...

Szerintetek folytassam? Nagyon elbizonytalanodtam, hogy folytassam-e. Nem baj, ha kritikát írsz! 14/L A címe Életem lapja Így kezdődik, egy lány naplója, és mindent leír benne ami vele történik a középiskolában.

Figyelt kérdés

Augusztus 20. szerda

Kora reggel gyötört már az iskola közelsége, az új osztály, és maga a hely, ahol élni fogok. Soha nem voltam még külföldön, pláne úgy, hogy oda is költözöm. Nem tudom, hogy mire számítsak Amerikában, ráadásul New York egyik kisvárosában, mindentől elzárva. Örülök, ha van egy kis bolt, posta, vagy egy ruha bolt. Sőt a legjobb –a szüleim elmondása szerint-, hogy nincs hangzavar (kocsi, és egyéb járműzúgás). Avval, nyugtattak meg, hogy a szomszédok is idős emberek lesznek, nem fognak zavarni. Haláli. Ez aztán a megnyugvás mondhatom. Egyedül annak tudok örülni, hogy olyan iskolába járhatok, ahol magyarul beszélnek a tanulók, és a tanárok is. Ez az egy szerencsém. Mellesleg a nevem Latai Rita, Buffalo a város neve ahová költözünk a családommal, és 14 éves vagyok. A családommal élek együtt, anyukám egy gyorsétteremben kapott állást, apa újságíró New York Times-nál, csak késő este ér majd haza. Van egy bátyám, 15 éves, és egy húgom, aki 5 éves. A kistestvéremet nem igazán érdekli, hogy elköltözünk, de minket a bátyámmal, mint a gondolkodó képes nagyobb testvéreket igazán megrázott a hír mikor megtudtuk. Laura most még úgyis óvodás, neki sok barátja lesz még, én alapból középiskolás leszek, szóval ígyis –úgyis másik közösségbe kerülök. Na-de, a bátyám Máté, szó szerint padlót fogott a sokktól. Ő most megy 10.-be és hát elég nagy tekintélye volt a mostani sulijában. Sok barát, utána futó lányok, és kialakult szokások. Most jut eszembe, hogy 1 hete dobozolok, és semmit nem haladtam. A ruháim nagy részét pakoltam szatyrokba és a szekrényemben lévő kacatokat raktam és kis újságpapírcafatokba tekerve dobozokba. Azt meg sem kell említenem, hogy 23.-án költözünk szombaton, és hajnali 5 órakor indulunk. Szóval most megyek pakolni.


Augusztus 21. csütörtök

Reggeltől estig csak csomagoltam, szerencsétlenségemre a kutyám Franky nekem jött, és kiesett a kezemből az egyik -annyira telipakolt-dobolt, hogy teljesen kiborult… meg én is. Szóval kezdhettem mindent elölről. Ráadásul a nagy pakolgatásban mikor néha-néha megpihentem elgondolkoztam néhány dolgon. Azon, hogy mikor odaértünk Buffalo-ba ki kell mindent csomagolnom, elpakolnom. Aztán be kell vásárolni a suli kezdésre, és végül a kétnapos gólyatábor 27-28.-án.

Másfél hét erre a sok mindenre, komolyan mondom, bele fogok őrülni. Egyszer- kétszer átnéztem Mátéhoz, hogy hogyan halad, nem lepődtem meg ő se sokat pakolt, egész nap csak az idegesítő wii-jével játszik, amit a szülinapjára kapott.

Én a kutyámat kaptam egy 2 hónapos kan Mopsz-ot. Az egyik kedvenc filmem a Man in Black, ezért Franky-nek neveztem el. Találó mondhatom. A pakolásra visszatérve meg sem kéne említenem, hogy Laurának anya pakol és semmi dolga nincsen. Csak babázik egész nap, ami abból áll, hogy a fésűvel a hajukat tépi. Mikor nagyjából a mai napi teendőimmel kész lettem lementem vacsorázni, mert már csak rám vártak. Házilag készített pizza volt, hát persze azt a kaját, amiben jó sok kalória van. Ne értsetek, félre nem vagyok anorexiás, bulimiás vagy egyéb betegségre hajlamos lány, csak néhány kilót szeretnék leadni. Nem sokat, csak egy keveset. Szépen megfogalmazva. Emellett sportolok is, futballozok, és középcsatár vagyok. Na, jó nem nagydolog, de sajna ezzel is fel kell hagynom. Viszont most megyek aludni. Már izgulok a szombat miatt, és ez fárasztó dolog.



2013. máj. 26. 14:51
 1/9 A kérdező kommentje:
Bocs a helysírási hibákért.. siettem. Ja és a vége felé ...annyira teli pakolt doboz, csak elírtam.
2013. máj. 26. 14:54
 2/9 Heg.kiki válasza:

Ez attól függ. Mióta írod? Mi a célod vele? Mennyit akarsz írni?

Kezdésnek nem rossz. Én is írok az elmúlt két hónapban (első könyv).

Figyelmedbe ajánlok néhány dolgot:

-Az írás sok idődet veheti el. Lehet, hogy ráunsz, akkor nem szabad erőltetni, mert meglátszik a szövegben.

-Helyesírás! Fontos, hogy helyes legyen minden szó. De ha megírtál (te esetedben) egy napot, akkor olvasd át. Ha kell többször is! Ellenőrizd a nyelvhelyességet, hogy nem kuszák a mondatok, stb.

-Szép tagolt legyen. Én beleestem abba a csapdába, hogy rövid mondatokkal írtam le a történetet. Nálad ez nem látszódik. (Szerencsés)

- Sokadszor pedig köszönöm, hogy végigolvastad. Tarts ki, nagyon jó lesz ha elkészül. Bármi kérdésed van továbbiakban, fordulj bizalommal hozzám.

Amúgy

16/F

:D

2013. máj. 26. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszod, már szeptember 1-ig megvan, csak nem tudtam, hogy jó-e, és inkább véleményt kértem, amúgy napja írom, szóval gyorsan megy :)
2013. máj. 26. 15:09
 4/9 A kérdező kommentje:
* 4 napja
2013. máj. 26. 15:09
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Hát bocs, de igazából nem jó.


Az egyik legnagyobb baja, hogy hiteltelen. Persze a fiatalok számára mindig bicskanyitogató, amikor azt vágják a fejükhöz, hogy túl fiatalok, de az van. Az írás az a művészeti ág, amihez sajnos élettapasztalat kell. Különösen ahhoz az ághoz, amit te választottál. A regényed a földi jelenben játszódik, tehát ahhoz, hogy hiteles legyen, ismerned kell a földi jelent. Háttérmunka kell. Például G. R. R Martinnak (ma is él) van egy 200 éve játszódó regénye, ami főleg amerikai folyami gőzösökön játszódik, hát hónapokig könyvtárazott, hogy megtudja, milyen is volt ez a világ, milyenek voltak a szokások, mekkora volt egy hajó, mennyi ideig tartott az út mondjuk két város között. Vagy például Umberto Eco, amikor a Rózsa nevét írta, lemérte, hogy mennyi idő végigmenni az adott kolostor adott fala mellett, és lemérte, hogy egy adott párbeszédet milyen hosszú elmondani, hogy reális legyen. Vagyis hogy ha azt mondja, hogy sétáltak 10 métert, de közben 20 percnyi duma hangzik el, az ugye nem jó.


Ezeken az apróságokon rengeteg múlik. Nálad tökéletesen hiányoznak. Pl. Mitől vannak New Yorknak elzárt külvárosai? Nincsenek neki. Láthatólag pontosan annyit tudsz az USA-ról, amit a tévében látsz, de az nem az igazság, és ez borzasztóan látszik rajta. Meg aztán. Miért kell a New York Times-nak pont egy magyar tudósító? Ha kell, akkor miért nem Magyarországról tudósít? Tök irreális, kb mintha azt akarnád beetetni az emberrel, hogy az utcán sétálva leszólítanak, hogy nem akarsz-e a MOL igazgatója lenni. Ilyen nincs, Ott kőkemény verseny van, nem veszik fel csak úgy a külföldieket, hogy tessék, te üzbég, magyar, cseh, vagy akármilyen tudósító, eddig olyan jól dolgoztál a Népszabadságnak, hogy mostantól nálunk leszel belföldi tudósító.

Anyu és a helyi burger sem épp reális. Miért vennék fel pont őt, ráadásul még az előtt, hogy kimentek? Levélben elintézték Magyarországról? Nem beszélve olyan apróságokról, hogy vízum, munkavállalási engedély, stb, ezek Amerikában nem olyan egyszerűek. Na ez igazából úgy szokott lenni, hogy kimegy a család, tegyük fel aput tényleg hívták (van olyan, bár nem az újságos szakmában), anyu pedig ott kezd keresni állást, pár hét alatt elhelyezkedik. Ez van.


A másik baj, hogy oltári gyenge a szerkesztésed. Csapongsz, persze mindenkit be akarsz mutatni, de ilyen ötletszerű, esetlen az egész. WII, kutya, Men In Black… millió fölösleges infó, amit leszórhatnál később is úgy, hogy természetes legyen.


Az utolsó dolog pedig: helyesírás, helyesírás, helyesírás. Egy nagy író mondta, hogy az írónak a nyelv olyan, mint a kovácsnak a kalapács. Te elhinnéd egy kovácsnak, hogy tökéletes munkát végez, ha azt se tudja, hogy használja a legfőbb szerszámát? Neked a legfőbb szerszámod a nyelv, annak helyes használata nem egy „á, tökmindegy” opció, hanem alapvető kötelesség.



Nagyjából ennyi. Van még hova fejlődnöd, hajrá.

2013. máj. 26. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim válasza:
Egyet kell értenem az előttem szólóval, hogy a háttérmunka fontos. Nekem viszont alapból tetszik, szívesen olvasnám a folytatását. :) Szóval ne hagyd abba, fejleszd magad és írd tovább!
2013. máj. 27. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim válasza:
Ha elkészült megirod privibe? Elolvasnam!
2014. aug. 17. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 Csicsky ***** válasza:

A #5-ös válaszóló nagyon szépen elmondta, hogy mi mindenre mire kell vigyázni. Ez bizony így van, ahogy mondja. Az írás nem csak abból áll, hogy megereszted a fantáziádat és gépeled a szöveget. Én is szoktam írogatni és volt olyan kisnovellám, hogy a legépelése a ráfordított időnek csak a 3%-át tette ki. A többi idő googlezással tölt el. Egy csomó dolognak utána kellett néznem, hogy ne írjak valami ostobaságot. Pl. ilyesminek:


- milyen gyorsan ég egy 21 mm átmérőjű gyertya (35 perc alatt 1 cm-t ég le)

- képes-e egy gyertya úgy égni, hogy teljesen fejjel lefelé fordítjuk (igen, ki lett próbálva)

- ha valaki kézzel ír folyamatosan, akkor mennyi idő alatt ír tele egy A-4-es papírlapot (kb. 10 perc)


Most nem sorolom fel mindet, de ha komolyan akarsz írni, akkor pontról pontra végig kell ellenőrizned minden benne szereplő állítást, hogy meg-e felel a valóságnak.


Ami meg Uberto Ecót illeti, bizony neki is akadtak problémái. Át kellett írni a könyvében egyet s mást, mert akadt benne nem is egy elírás:


[link]


Idézek a cikkből:


„A javított kiadásról először nyilatkozva Umberto Eco azt mondta, sajnálja, hogy amikor a harminc évvel ezelőtt a könyvön dolgozott, még nem létezett internet. Ha már akkor használhatta volna ezt a segédeszközt, nem fordulhatott volna elő, hogy a középkori európai növények közé sorolja a tököt, összekeverve a cikóriával, holott a tök a krumplival és a paprikával együtt később, Amerikából került át hozzánk. Most korrigált. Amiatt is hozzá kellett nyúlni a szöveghez, mert a másodperc fogalmát, amit szintén használ, a történet idejében még nem ismerték.“


Nem tenne jót a hírnevednek, ha aztán az olvasóid googleoznának és tennék fel a megjegyzéseiket pl. a Facebookra.

2014. aug. 17. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 Csicsky ***** válasza:
Na, én is elírtam. Helyesen: Umberto Eco
2014. aug. 17. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!